Király András nyugalmazott történelemtanár, az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke szerint már korábban eldöntötték, hogy az első világháború után, az Antant győzelme esetén kielégítik a Román Királyság területi követeléseit.
A 2025 januári határidő előtt, még idén decemberben befejezik a Partiumot a Bánsággal összekötő angyalkúti Maros-híd és az Arad–Temesvár vasútvonal feletti felüljáró építését, így áprilisban megnyitják a forgalom előtt a hiányzó körgyűrűszakaszt.
Az Arad Megyei Törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre és 2,5 millió lejes kártérítésre ítélte azt a férfit, aki tavaly egy aradi áruház parkolójában féltékenységből lelőtt és nyakon szúrt egy másik férfit, élettársát pedig félholtra verte.
A Temes megyei közgyűlés a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűléssel közösen nyújt be pályázatot vissza nem térítendő európai uniós támogatásra a határon átnyúló együttműködés programja keretében.
A jelenlegi 12 állandó határátkelőhely mellett további tíz határkeresztező út válik használhatóvá. Az eufóriát némileg csökkenti, hogy az uniós szabályok értelmében a határellenőrzést – átmeneti jelleggel – még hat hónapig fenn kell tartani.
Egy hajléktalan férfi elkötötte az aradi önkormányzat alárendeltségében működő helyi rendőrség egyik járművét, miközben az egyenruhások szolgálatot teljesítettek, majd a gépkocsival másik három autót is megrongált, míg sikerült lekapcsolni.
Nyilvánosságra hozta a kormány a prioritást élvező közmunkálatok listáját: zömében közúti és vasúti – Erdélyt is érintő – infrastrukturális fejlesztésekről van szó, de 13 sportlétesítmény építése is bekerült a lajstromba.
Szerda délelőtt tartotta alakuló ülését a megyeházán az Arad megyei önkormányzat új, a június 9-i helyhatósági választásokon megválasztott képviselőtestülete. A 33 tagú közgyűlésből 28-an tettek hivatali esküt, a két RMDSZ-es tanácsosból csak az egyik.
A szerdai döntés értelmében a román labdarúgó-válogatott kapja a Koszovó elleni Nemzetek Ligája-meccs három pontját 3–0-s gólkülönbséggel, de egy zártkapus meccsre és közel 128 ezer euró megfizetésére kötelezték a bukaresti sportági szövetséget.
Arad megyében az öt polgármesteri tisztség mellett egyelőre három alpolgármesteri tisztséget szerzett a magyar érdekvédelmi szervezet, az aradi sorsa a következő választási eredményektől függ.
Közel kétszáz éves hagyomány tartja magát még mindig az Arad megyei Nagylakon. Az evangélikus templom tornyában minden negyedórában megfújják a kürtöt, az ősi módon jelezve a pontos időt. Néhány évtizednyi szünet vezették be ismét ezt a szokást.
Több mint kétszáz alkalmazott tömeges elbocsátását jelentette be két gyár Aradon, sok munkás már meg is kapta a felmondólevelét. A munkaerő-elhelyező ügynökség vezetői szerint ugyanakkor a valóságban nagyobb is lehet az állás nélkül maradók száma.
Holttestet találtak a munkások egy Lippa közeli erdőben, egy használaton kívüli szennyvízgödörben – közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság. Az első vizsgálatok szerint a tetem akár három éve heverhet ott, ahol rábukkantak.
A minap mutatták be azt az albumot, amely az aradi Kölcsey Egyesület újkori történetének egyik sikeres rendezvénysorozatát, a Kölcsey Galéria 2013 és 2023 közötti képzőművészeti kiállításait foglalja össze.
Az iskola névadójára emlékeztek pénteken az aradi magyar főgimnáziumban. Idén a Magyar Szórvány Napján szervezték meg a Csiky-napot, jelezve: az iskola a nyelv és identitás megőrzésének fontos színtere.
Két közlekedési baleset is történt csütörtökön késő este Arad megyében, nagyjából azonos időpontban – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Guinness Rekordok Könyvének bizottsága hivatalosan is elismerte Thurzó Zoltán rekorddöntését a fél perc alatt leggyorsabban leütött billentyűjátékot illetően, így a nagyváradi zongoraművész immár négyszeres világrekordernek mondhatja magát.
Csaknem hárommillió eurós beruházás eredményeképpen szerda délután felavatták az Arad megyei Pécska határában Románia első sűrített földgázzal (CNG) és folyékony földgázzal üzemelő kamionokat kiszolgáló (LNG) töltőállomását.