Az új védelmi stratégia célja, hogy Románia a NATO keleti szárnyának második katonai hatalmává és a fekete-tengeri térség védelmi biztosítójává váljon – jelentette ki hétfő este Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Rekordáron, 2,63 millió dollárért kelt el a nagybányai születésű Adrian Ghenie Boogeyman című festménye a Christie’s árverésén.
Három vállalat jelezte szándékát a Lukoil orosz olaj- és gázipari óriáscég összes romániai érdekeltségeinek megvásárlására – jelentette be egy keddi sajtóeseményen Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Romániában az intézmények közötti együttműködés hiányában nem biztosított a döntéshozatalhoz szükséges strukturált, szervezett és stabil információáramlás – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Oana Țoiu román külügyminiszter hivatalában fogadta kedden Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert – tájékoztatott a szaktárca.
Alkotmányellenesnek nyilvánította kedden az alkotmánybíróság azt a törvényt, amely korlátozta volna a magánnyugdíj-megtakarításokhoz való hozzáférést.
Minden nőgyilkosság társadalmi tragédia és azt jelzi, hogy a román államnak többet kell tennie a lányok és nők elleni erőszak felszámolása érdekében – fogalmazott Ilie Bolojan a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján közzétett üzenetében.
Az idei év első kilenc hónapjában a nyers adatok szerint 4,4 százalékkal, a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 4,1 százalékkal nőtt a gépjármű-kereskedelem forgalma Romániában 2024 azonos időszakához képest.
A temesvári Hunyadi-kastély konszolidációs és restaurációs munkálatai során új, nagy történelmi értékű középkori maradványokat tártak fel – jelentette be Alfred Simonis, a Temes megyei önkormányzat elnöke.
Emmanuel Macron francia elnök úgy vélekedett kedden egy interjúban, hogy az amerikai elnök ukrajnai béketerve jó irányba mutat, de bizonyos elemein még javítani kell, hogy Ukrajna és Európa számára is elfogadhatók legyenek.
Munkacsoportot hoztak létre Nicușor Dan elnök amerikai látogatásának előkészítésére – közölte Marius Lazurca elnöki tanácsadó.
Orosz drón hatolt be Románia légterébe kedden reggel, a katonai eszköz Tulcea és Galac megye mellett, amelyekben korábban már észleltek drónbehatolást, ezúttal Vrancea megyébe is átrepült, mindhárom megyében telefonos riasztást küldtek a polgároknak.
2022 és 2024 között közel háromszáz orosz állampolgár szerzett törvénytelenül román személyi igazolványt és útlevelet, többek között a háborúban elesett ukrán katonák személyazonosságát felhasználva.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte két román állampolgárságú férfi letartóztatását, akik – eddig ismeretlen – társukkal egy 77 éves tiszafüredi nőtől csaltak ki hárommillió millió forintot azzal, hogy az Interpoltól telefonálnak.
A különleges nyugdíjat kapó nyugdíjasok, akik újra állami alkalmazásba kerülnek, nyugdíjuknak csak 15 százalékát kapják meg. A szabályok kizárólag a közszférára vonatkoznak, és nem érintik a magánszférában való foglalkoztatást – szögezte le Tánczos Barn.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn kijelentette, hogy megvitatják Donald Trump amerikai elnökkel az ukrajnai háború befejezésére irányuló amerikai javaslattal kapcsolatos „érzékeny kérdéseket”.
Bukarestbe látogat kedden Szijjártó Péter. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere kora reggel a budapesti repülőtérről posztolt Facebook-oldalán az indulásról, a bejegyzésben pedig a két ország közötti energetikai együttműködésről írt.
A legfrissebb adatok szerint szeptemberben 12,207 milliárd lej áfa folyt be a román államkasszába, ami kevesebb az augusztusban rögzített 12,556 milliárd lejnél. A pénzügyi hatóságok szerint azonban ez a különbség ismert szezonális tényezők eredménye.