A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
A több millió év alatt kialakult föld alatti világot úgy kell közelebb vinni a nagyközönséghez, hogy közben különleges természeti értékei ne sérüljenek – ez jelenti a Humpleu-barlang tervezett turisztikai fejlesztésének legnagyobb kihívását.
Tíz zsoboki helyszín története vált elérhetővé QR-kódok segítségével a „Mesélő Zsobok” helytörténeti séta révén. A Szilágy megyei kezdeményezés a helyiek emlékeit, a diákok munkáját, valamint a szakemberek tudását is egybefogja.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
A tartós kánikula és a vízhiány nemcsak az embereket viseli meg: a madarak és más vadon élő állatok számára is egyre nagyobb kihívást jelent. Osváth Gergely biológussal a különösen veszélyeztetett fajokról, emberi segítségnyújtásról beszélgettünk.
Két keréken is felfedezhetővé válik Kalotaszeg újabb festői vidéke: Kispetri és Sztána hangulatos faluképe, a Kós Károly által tervezett Varjúvár is útba ejthető azon a több mint négy kilométeres útvonalon, amelyet Váralmás községben alakítottak ki.
A Kolozs megyei Nagyiklód határában zajló feltárás nemcsak látványos leleteket hozott felszínre, hanem a régészek szerint több korábbi elképzelést is átírhat a hatezer éves településről. Ballai Álmos régész az eddigi eredményekről beszélt a Krónikának.
Az ország nagy részén napok óta tart a rendkívüli hőség, több térségben a hőmérséklet megközelíti vagy eléri a 40 Celsius-fokot. Bartók Blanka éghajlatkutatóval arról beszéltünk, hogy miért válnak egyre gyakoribbá és intenzívebbé a hőhullámok.
A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.
Pályaorientációs tanácsadással, készségfejlesztő képzésekkel segíti a 14–29 év közötti ifjúságot a Cselekvő Fiatalok program Szilágy megyében. Bogya Anna projektkoordinátor a fiataloknak nyújtott lehetőségekről beszélt a Krónikának.
Első írásos említésének 750. évfordulóját ünnepli idén Körösfő, amely augusztusban a Kalotaszegi Hagyomány Napok keretében idézi fel gazdag múltját. Bódis László polgármesterrel a jubileumról és a település gazdag kulturális örökségről beszélgettünk.
Nemesi rezidenciából hadikórház, majd iskola lett, most pedig ismét a közösséget szolgálja az aranyosgyéresi Szentkereszty–Bethlen kúria. A műemlék felújítása nemcsak egy építészeti értéket mentett meg, hanem a helyi magyarság identitását is őrzi.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Öt marosvásárhelyi oktatási intézmény diákjai közösen dolgoznak egy olyan alkalmazáson, ami az ételpazarlást hivatott visszaszorítani. Olyan platformot hoznak létre, amelyen a nem értékesített, de még fogyasztható ételeket lehet majd megvásárolni.
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
A történelemnek nem feltétlenül kell vaskos kötetek lapjain megelevenednie ahhoz, hogy közel kerüljön az olvasókhoz – vallja Bob Lóránd képregényíró, szerinte ez a műfaj könnyen befogadható formában képes átadni akár a legkomolyabb történelmi témákat is.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.