HIRDETÉS

Útmutató az új személyi használatához

Ábrám Zoltán 2016. december 26., 10:09

Mivel a személyazo­nos­ságim a választások előtti napokban lejárt, újabb tíz évre történő kiállítását időben kérvényeztem. Ahhoz ugyanis, hogy élhessünk szavazati jogunkkal, érvényes okmány szükséges.

Márpedig úgy gondolom, hogy a szavazás mindenekelőtt állampolgári kötelesség, majd opció, választás, pecsételés vagy nem pecsételés kérdése. Szerintem erkölcsileg nem lenne jogosult például év eleji adókedvezményre az olyan állampolgár, aki nem veszi a fáradságot, és nem járul az urnák elé. Ugyanis kettőn áll a vásár – szokás mondani.

Amikor a kezembe nyomták az új személyi igazolványt, a szolgálatos hölgy elővette az igényléséhez szükséges és korábban összeállított vaskos paksamétát, és tudtomra adta: van egy kis probléma. Én ugyanis Abram vagyok, míg a gyermekeim Ábrám családnevet viselnek az anyakönyvi kivonatukban. Hirtelen lélegzetet kellett vennem, és tudtára adtam, hogy közel 27 évnyi állítólagos demokrácia alatt, amiből szinte tízet az Európai Unióban töltünk immár, még senki sem jegyezte meg ezt az eltérést. Ráadásul három gyermekemnek már ékezetes személyazonosságit állítottak ki. Gondolom, azért mégsem kérdőjelezik meg az egykori buletinosztály mai személyazonossági részlegén, hogy én lennék a gyermekeim apja. „És nem a kollégája, mondjuk” – böktem a háttérben mindvégig csendben álldogáló (és lapuló) férfi felé.

A hölgy meghallgatott, majd arra kért, azaz felszólított, hogy az iratcsomó utolsó lapjának a hátára írjam rá az általa tollba mondott szöveget, miszerint: „Alulírott Abram Zoltan (ékezetek nélkül, ahogyan a személyazonossági kártyámon szerepel) ezúton nyilatkozom, hogy tudomásomra hozták, miszerint névbeli egyezési hiányosság áll fenn…”, és már diktálta a folytatást is (valami ilyesmit: amiért vállalom a felelősséget). De azt már nem írtam le. Előbb megjegyeztem, hogy nemcsak a diktátor korszaka van az emlékezetemben, hanem a Szekuritátén is jártam már hasonló „tollbamondáson”. Aztán minden teketóriázás nélkül úgy folytattam a nyilatkozatomat: „…abból az okból kifolyólag, hogy a kommunista rendszerben a magyar eredetű nevekre nem tették ki a szükséges ékezeteket”. Aláírtam, lefényképeztem a maroktelefonommal, majd visszaadtam az iratcsomót. A hátán egymondatos, félig tollba mondott, félig magamtól írott nyilatkozattal.

Távozásom után eszembe jutott az a történet, amikor az ékezetes önmagam nevére kiállított orvosi diplomát utólag visszavonták, és ékezetek nélkülire cserélték fel. 1989-ben történt. Meg arra gondoltam, én már megszoktam, hogy a hatóságoknak ékezetek nélküli vagyok, így írok alá, ha muszáj (sőt az angol nyelvű szakcikkekben sem tehetek ki ékezeteket); máshol és mások viszont nem spórolják le a nevemről az ékezeteket. Számomra ez utóbbi a fontos. De hogy 2016-ban „buletines nevem” ékezet nélkülisége miatt valaki arra gondoljon, hogy apa-gyermek kapcsolatom megkérdőjelezhető, az már enyhén szólva túlzás!

Eddig sohasem gondoltam névváltoztatásra. Persze más a helyzet, ha Kovács (Kovacs) helyett valaki úgy szerepel a hivatalosságok előtt, mint Covaci. Vagy Sabau, Naghi, Rakoti. És magyarnak vallja magát. Akkor saját nevét is meg kell változtatnia ahhoz, hogy gyermekei Kovácsok, Szabók, Nagyok, Rákóczik legyenek. Az ötvenes évek vicce szerint egy férfi névváltoztatási kéréssel fordul az anyakönyvvezetőhöz, aki rákérdez a nevére: – Hogy is hívják? – Ganaj Béla vagyok – hangzik a válasz. – Valóban nem ártana új nevet adni. És mi szeretne lenni? – Hááát, Ganaj Mátyás! A vicc a Rákosi-korszak terméke. Napjainkban a Hunor vagy a Dacian divatos, ősmagyar és ősromán változatok. Esetleg Klaus. Az ékezetek egyiknél sem okozhatnak galibát.

Amúgy az erdélyi magyarság demográfiai gondjait csökkenthetné az egyszeri kettős osztódás vagy a dupla klónozás, ami akár megismétlődhetne a további nemzedékek során. Ekképpen megmaradhatna a Kovacs, de létrejöhetne mellette egy Kovács is. Ám komolyra fordítva a szót: mivel igen sokan vannak az enyémhez hasonló helyzetben, az erdélyi magyarság érdekének védelmét felvállalók – régiek és újak, ékezetesek és ékezet nélküliek – figyelmébe ajánlanám a hasonló helyzeteket és szükség szerinti képviseletüket.

Utóirat: Írásommal kivártam a választásokat, amelyek másnapján a 14. életévét éppen a voksolás estéjén betöltő Erzsébet lányommal jelentkeztem a marosvásárhelyi személyi nyilvántartó hivatalban. Első nekifutásra ékezetek nélküli családnevet szántak neki, amibe nem egyeztem bele. Ezen írásban már ismertetett nyilatkozatomra hivatkoztam, és arra kértem a hivatalnok hölgyet (ő már nemzedéknyivel fiatalabb volt az előzőnél), hogy szembesítse Abram Zoltant Ábrám Zoltánnal. Mert elsősorban rájuk nézve lenne furcsa, már-már tudathasadásos állapot, ha duplikátumot állapítanának meg, és gyermekeimet felosztanák két önmagam, az ékezet nélküli és az ékezetes között. Megértette, igazat adott, fél órát összevissza telefonált, végül pedig elfogadta az iratokat.

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS