Omair, aki korábban Aleppó jelenleg kormányerők ellenőrizte nyugati részében lévő egyetemére járt, négy éve él feleségével és mintegy 250 ezer sorstársával az ostromgyűrűbe zárt, az utóbbi időben egyre hevesebb légicsapások sújtotta Kelet-Aleppóban. A fiatal férfi az amerikai lapban egyszerű angolsággal fejti ki, hogyan kell (túl)élni a szíriai harcok egyik gócpontjában.

Együtt élni a bombázásokkal

„Ahhoz, hogy a különböző típusú bombákkal végrehajtott támadásokat túlélje az ember, a lakóépületek valamelyik alsó szintjén kell laknia. Amikor egy kisebb hatóerejű bomba eltalál egy épületet, általában csak a felső szintek semmisülnek meg” – idézte az MTI Omairt, aki egy hatemeletes ház második emeletén él. Hozzátette: az orosz légierő azonban az utóbbi időben olyan fegyvereket vet be a város ellen, amelyek egész épületeket is képesek elpusztítani. A lakáson belül is óvatosnak kell lenni: nem szabad az utcára néző szobákban tartózkodni, mert a lámpafény felkelti a bombázók vagy a mesterlövészek figyelmét. A gyerekeknek az idő nagy részében otthon kell maradniuk, csak néha mehetnek ki az utcára játszani. Ha esetleg iskolába mennek, a szülőknek figyelniük kell a harci repülők vagy a tüzérségi támadások hangjára.

Az iskolák és kórházak a föld alá költöztek az utóbbi években. Szinte mindegyik kelet-aleppói negyednek van egy föld alatti iskolája, az oktatók pedig szomszédok és barátok. Egyes családok azonban így sem engedik iskolába gyermekeiket, mások pedig csak akkor, ha a létesítmény a közelben van. Omair elmondja, hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a felderítő repülőgépeket és a bombázókat: az előbbiek alacsonyabban repülnek, és folyamatos búgó hangot adnak ki. Ha ezt hallja az ember, akkor támadásra kell számítani. Ha ennek ellenére mégis kimegy valaki az utcára, akkor nem szabad húszfősnél nagyobb tömegbe keverednie, mert egy akkora csoport már célpontnak számít.

Az aleppói fiatal szerint különösen éjszaka veszélyes kimenni az utcára. Egyrészt azért, mert nem lehet látni a felderítőket, másrészt mert ha esetleg autót vezet az ember, akkor nem szabad használni a világítást. Omair felemlegette írásában, hogy egyszer éjszaka vezetett, amikor hirtelen nyomást érzett a fülében, az autó ablakai pedig betörtek. Mint kiderült, kevesebb mint 100 méterrel mögötte bomba robbant. Ezért is ajánlott az autó ablakait lehúzva tartani – fűzte hozzá. Az Aleppót támadó gépek között is van különbség: a szíriaiak hangosabbak, mint az oroszok, előbbieket olykor még időben lehet észlelni. Omair ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az orosz gépek viszont nemcsak halkabbak, de rakétáik is sokkal pontosabbak.

Nem biztos a hazatérés

Kitért arra is, hogy az emberek gyorsan beleunnak az állandó otthonülésbe, ezért megpróbálnak a „normálishoz” hasonló életet élni: barátokkal találkozni, vagy csak egyszerűen kicsit kimozdulni otthonról. Azt viszont észben kell tartani, hogy ha az ember kimegy az utcára, nem biztos, hogy haza is fog térni. Omair azt írta: ha barátokkal találkozik, mindig eszébe jut, hogy talán utoljára látja őket. Példaként elmesélte, hogy egy hozzáértő barátját megkérte, készítsen neki egy dinamót. A készülék azonban sosem készült el, mert barátja még aznap meghalt egy kazettás bombával elkövetett támadásban.

Ha éppen béketárgyalások folynak Genfben, akkor sejteni lehet, hogy aznap kevesebb bomba fog hullani. A legutóbbi, orosz és szíriai erők által bejelentett, néhány napos tűzszünet idején azonban félelem fogta el a felkelők kezén lévő területeken élő embereket, mert attól tartottak, hogy a támadások sokkal erőteljesebbek lesznek a fegyvernyugvás lejárta után. Legalábbis ez történt az előző alkalommal – mutatott rá Omair, utalva a szeptember közepén összeomlott amerikai–orosz megállapodáson nyugvó tűzszünetre. Hozzátette: tűzszünet ide vagy oda, a felderítő repülőgépek éjjel-nappal pásztázzák Kelet-Aleppót.

Sírhantok a padlizsánágyásban

A légicsapásokról szólva elmondta: a bombarobbanás hangja „meg tudja őrjíteni” az embert. Ezért ha becsapódás hangját hallja, megpróbál nem figyelni rá, inkább a szomszédok segítségére siet. Az aleppóiak épeszűségét azonban nap mint nap próbák elé állítják a bombázások. Előfordul, hogy az ember elmegy élelmiszert keresni, és mire hazaér, már csak otthonának romjai várják. A légitámadások mellett a legnagyobb aggodalmat az élelmiszer beszerzése okozza. A kenyér egyre ritkábbnak számít, és folyamatosan drágul a feketepiacon. Ráadásul a szíriai font értéke zuhan, ami szintén viszi fel minden árucikknek az árát.

Segélyszervezetnél lehet rizst és tésztát találni, de míg egyesek ingyen adják, mások pénzt kérnek értük. Hús- és tejtermékek pedig már jó ideje nincsenek Kelet-Aleppóban. Sokan épp ezért zöldséget, például padlizsánt, mentát és petrezselymet termesztenek a kertjeikben. Sok kert azonban egyben temetőként is szolgál, mert már nincs hova temetni a halottakat. „Ha választani kell a halottak között nőtt növények fogyasztása és az éhezés között, az előbbi már nem is fog olyan borzasztónak tűnni” – fogalmazott az aleppói fiatal.

Omair, aki írása szerint elvi kérdésből marad Aleppóban, végül egy „tanácsot” ad még Aleppó túléléséhez: imádkozz, hogy ne kelljen kórházba kerülnöd. „Nem tudom, hogyan viselik el az orvosok és az ápolók a vért, a csontokat és a beleket a földön. A szag kibírhatatlan.”