HIRDETÉS

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

2018. április 22., 13:40

„Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbség számára az oktatás, kiemelten a felsőoktatás legfontosabb igényeinek a teljesítése elsősorban politikai kérdés” - írja elemzésében dr. Ábrám Zoltán, a MOGYE professzora.

Fotó: Boda L. Gergely

Erdélyben, Kolozsváron 1872-ben létesült a Ferencz József Tudományegyetem, amely ettől az időponttól kezdve a kor kívánalmainak megfelelő magas szintű orvosképzést biztosított. Többszörös történelmi változásokat követően, az 1945. május 29-én megjelent királyi törvényrendeletek önálló magyar egyetem megteremtését szavatolták. Mivel a kincses város ezentúl két egyetemnek adott otthont, és nehéz feladatnak bizonyult az épületek megosztása, a Kolozsvári Magyar Egyetem (később Bolyai Tudományegyetem) orvostudományi kara Marosvásárhelyre költözött.

A reformtörvény értelmében 1948-ban a marosvásárhelyi kar önálló magyar tannyelvű Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézetté alakult (MOGYI).

HIRDETÉS

Az intézetben kibontakozó egyetemi és posztgraduális magyar nyelvű orvosképzést a szakmai és etikai igényesség, valamint a gyakorlati orientáltság jellemezte.

Fontos politikai változások következtek be Romániában, miután az ötvenes évek végén a megszálló szovjet csapatok elhagyták az országot. A későbbi pártvezér, Nicolae Ceaușescu kapta azt a pártfeladatot 1959-ben, hogy a kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetemet megszüntesse, és azt a román nyelvű Babeș Egyetembe olvassza. Várható volt tehát, hogy néhány évvel később, 1962-ben a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetet a romániai oktatáspolitika kétnyelvűvé változtatta, majd bekövetkezett a magyar szak fokozatos elsorvasztása.

A nyolcvanas évek, az úgynevezett „aranykorszak” ember- és nemzetiségellenes politikája következtében a magyar hallgatók aránya az 1984/85-ös tanévtől kezdve kevesebb mint felére csökkent,

és a rövid idő alatt bekövetkező drasztikus változások miatt a diktatúra utolsó évében, 1989-ben alig több mint tucatnyi hallgatót vettek fel a magyar tagozatra.

A romániai rendszerváltást követően a helyzet jobbulása csak fokozatosan következett be, de nem a kívánt mértékben. Két évtized alatt sikerült elérni, hogy a magyar nyelven is oktató képzésekben a magyar előadásokat hallgatók aránya megközelítse a fele-fele arányt, de eközben a magyar oktatók aránya alig haladta meg az egynegyedet. Az egyetem többnyelvűségének kiszélesítését szolgálta, miszerint 2008 őszétől angol nyelvű orvosképzés indult. És miközben új reménysugarat hozott a 2011-es oktatási törvény, mégis úgy tűnik, hogy gyors léptekkel egyre inkább felszámolódik a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés önállósága.

Itthoni helytállás és elvándorlás

Felmérést végeztünk azzal az elsődleges céllal, hogy „kísérletileg” igazoljuk, az egykor csak magyar nyelven tanuló orvosok (Az 1959–1960-as évfolyamok végzősei) az orvosi szakkifejezéseket az állam nyelvén is helyesen alkalmazva, bármely nemzetiségű betegeik gyógyulását szolgálva, magas fokú hivatásról és szakértelemről tettek tanúbizonyságot Románia bármely részén.

Az adatok alátámasztják a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben magyar nyelven végzett orvosok döntő többségének itthoni szakmai helytállását, és biztosítékul szolgálnak arra, hogy a betegellátás szakmaiságát nem veszélyezteti a kisebbségek anyanyelvű oktatása.

Ugyanakkor a kommunizmus idején a Romániából elvándorló (magyar) értelmiségiek körében első helyen az egészségügyben dolgozók álltak. Egy másik tanulmányban azt mutattuk ki, hogy minden harmadik, Marosvásárhelyen végzett magyar orvos Magyarországon telepedett le. Tudományos kutatás igazolta az utóbbi évtizedek hétköznapi tapasztalatait, és konkrét adatokkal alátámasztotta a Magyarországra irányuló romániai magyar orvosmigráció méreteit.

Fotó: Boda L. Gergely

Az adatok szerint Magyarországon 1953 és 2008 között 3486 honosítás történt. Marosvásárhely részesedése ebből 46,73 százalékot jelentett (N=1629). A bimodális gyakoriság első csúcsa a rendszerváltozást követő évben, 1990-ben jelentkezett, míg a második csúcs 2005-ben volt, egy évvel azután, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz.

Az elemzésre kerülő adatoknak megfelelően a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Magyarország orvos- és fogorvos-utánpótlásának integráns részét alkotja. Az anyaország már csak ezért sem lehet közömbös a marosvásárhelyi magyar orvosképzés iránt.

A remény sugarai

Az 1989-es rendszerváltást követően a marosvásárhelyi oktatók és diákok elérkezettnek látták az időt a helyzet orvoslására. A nyomban létrejött Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség megfogalmazta az egyenjogú egyetem működéséhez alapvető paritásos elveket, és azokhoz kitartóan ragaszkodott. Az 1990. februári–márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom azonban a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés önállósodási törekvéseit befagyasztotta. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében fokozódott.

Bár kevesen teszik, ma már be kell vallanunk: 1990 fekete márciusa nemcsak a román visszarendeződést, hanem a magyar hatalmi erővonalak átszervezését is szolgálta.

És ebben a bonyolult politikai mágneses térben a nagy terveket elnyomta a beszűkülő érdek és a tehetetlenség. Adófizető pénzünkből ezért nem sikerült újra létrehozni a Bolyai Egyetemet, és ezért nem volt lehetséges a jelentősebb előrelépés a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az önálló magyar tagozat megvalósítása irányába, amiről egy évtizeden át „hallgattunk”. Megelégedtünk a kis lépésekkel. Például azzal, hogy magyar oktatókat is sikerült felvenni (igaz, a diákság arányszámához képest jóval kevesebbet), vagy rendkívüli színvonalas tudományos diákköri konferenciákat szerveztünk – az egyetemünk kapuin kívül.

Annak érdekében, hogy valóban kialakuljon és önállóvá váljon a magyar tagozat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatói és diákjai, az egész erdélyi magyar közösség számára biztatónak bizonyult a 2011/1-es számú tanügyi törvény parlamenti elfogadása.

A jogszabály a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mellett a MOGYE-t multikulturális egyetemnek nevezi meg (363. cikkely), ami önálló tanulmányi vonal/tagozat létrehozásával jár (135. cikkely).

Sajnos a román többségű egyetemi szenátus erről nem akart tudomást venni, nem óhajtott engedményeket tenni az önálló magyar tagozat létrejötte és kiteljesedése érdekében. 2011 júliusában egy olyan új egyetemi chartát fogadott el a MOGYE szenátusa, ami a törvény előírásait nem vette figyelembe, sajátos értelmezés szerint a törvény fölé helyezve az egyetemi autonómiát. Az egyetem szenátusában egyharmadot sem kitevő magyar oktatók és diákok azon egyszerű észérvéről nem vett tudomást a többség, miszerint az anyanyelven való tanulás könnyebb és pontosabb felkészülésre nyújt lehetőséget, miközben evidencia az állam nyelvének ismerete és a beteg anyanyelvén való kommunikáció.

Utópiaként állapítható meg: egy demokratikus országban a demokrácia szabályainak az alkalmazása, a kisebbségek jogainak a biztosítása egyáltalán nem rövidíti meg a többség jogait. Sőt. Esetünkben külön magyar tagozat működtetése a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen csupán adminisztrációs teendőket vont volna maga után.

A megoldásra váró problémák megvalósításához nem kellene egyéb, mint közös akarat és kölcsönös jóindulat.

Kiáltó szó

Egyébként az 1989-es rendszerváltást, 1990 fekete márciusát követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán elérkezettnek tűnjön az idő a magyar tagozat létrehozása igényének az újabb felvetésére. Az 1999 júliusában elfogadott tanügyi törvény ugyanis lehetőséget nyújtott önálló karok, kollégiumok létrehozására, valamint magánegyetemek alapítására a kisebbségek nyelvén. És miközben a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen megerősödött a magyar nyelvű oktatás, és elkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása, az orvosin nem történt előrelépés. Az évek teltek, a magyar oktatás néhány írott rendelkezés és számos kompromisszum alapján fennállt, és a többnyire behatárolt keretek között működött tovább. A magyar oktatók csekély aránya megmaradt, az újonnan létrehozott szakok zöme (kivétel az általános egészségügyi asszisztensképzés és a bábaképzés, utóbbi később megszűnt) csak román nyelven indult, és zajlik manapság is.

A kétezer-tizenegy július hu­szon­kettedikei ominózus szenátusi ülést követően, lelkiismeretemre hallgatva, nyílt és őszinte helyzetértékelést tártam a nyilvánosság, a magyar közvélemény elé. Ezt tettem hét évvel korábban is, bár akkor néhány barátom, ismerősöm együttérző szavain kívül sem a szakma, sem a sajtó nyilvánossága nem erősítette meg „kiáltó szómat”. Akkoriban a vészesen hallgató médiában túlságosan szókimondónak bizonyult az elemzésem. Innen kezdve azonban már hallgatni nem lehetett, és mivel az RMDSZ az új tanügyi törvény nyújtotta helyzetben átértékelte a MOGYE-val kapcsolatos álláspontját, a marosvásárhelyi magyar orvosképzés helyzete az egyik leggyakoribb téma lett a sajtóban, a politikai és közösségi megnyilvánulásokban. Ha úgy tetszik: a romániai demokrácia egyik legfőbb próbakövévé vált az erdélyi magyarság számára.

Fotó: Boda L. Gergely

Amúgy érdemes lenne elemezni a sajtóban megjelent cikkeket, riportokat, beszámolókat, kommentárokat. Külön a román és külön a magyar sajtóban leközölteket. Arra a következtetésre jutnánk, hogy

„egymás mellett elbeszélgetünk”, miközben ugyanazokat a frázisokat pufogtatjuk. Ebben az ördögi körben mi sem tudunk előrelépni. Hiszen néhol átfogóbb elemzésre, több önkritikára és előremutató javaslatra lenne szükség.

Miközben Európának elege van már a ma is megemészthetetlen trianoni igazságtalanságot netán éreztető, napjaink igazságát nyíltan hirdető magyar politikusokból. Tetszik, nem tetszik: ez a közhangulat.

Úgy vélem, hét évvel ezelőtti megállapításom ma is érvényes: „Sikerek és kudarcok együttes eredménye, hogy a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ma olyan szekérhez hasonlítható, amelyet egyre több ló egyre több irányba húz, miközben az alig-alig halad előre, néhol akár téves irány felé veszi útját. Hogy a metaforikus képnél maradjak: a sokfelé húzó lovak helyett ideje lenne már két olyan paripát befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához, amely jó irányba és minél előbbre vinné a szekeret.” A fenti gondolat időszerűsége megmaradt, a széthúzás és a sokfelé húzás is, bár egy lényegi változás mégiscsak történt: „két olyan paripát sikerült befogni a magyar orvosképzés szekérrúdjához”, amelyek következetesen kiállnak igazuk mellett. Igaz: mindeddig látványos eredmények nélkül.

Közös kudarc

Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. Hogy legyenek magyar jelentkezők és a bejutási-továbblépési feltételeknek megfelelő tanárok, hogy létezzen megfelelően színvonalas magyar oktatás és kutatás. És negatív megkülönböztetés, jogmegvonás esetén szavunkat hallathatjuk, különböző módon felléphetünk. Sajnos a helyzet semmilyen szempontból sem kedvező.

A kisebbség számára az oktatás, kiemelten a felsőoktatás legfontosabb igényeinek a teljesítése elsősorban politikai kérdés.

Igazi jogállamban lehetne jogi alapon meghozott döntés szakmai indoklással. Közelmúltbeli példákat adhatunk a Bolyai Egyetem létrehozásától és beolvasztásától a Sapientia EMTE megteremtéséig, a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés történetét is ide számítva. Ezért évekkel ezelőtti megállapításom időszerűségéből semmit sem veszített: „politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják-e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére”.

Mára sem történt meg az elmúlt negyedszázad kritikai elemzése. Még nem vallottuk be magunknak, hogy mindig akadtak hatalmat kiszolgáló tisztségviselőink. Vagy olyan helyzetek, amikor nem az egyetem jövője, hanem egyesek pozícióba juttatása vagy éppenséggel mások onnan való eltávolítása volt némelyek számára a pillanatnyi fő cél. Hasonlóképpen fájdalmas, hogy fiatalabb (potenciális) oktatóink néhol nem feleltek, felelnek meg az erkölcsi és szakmai elvárásoknak, egyetemünkben saját boldogulásuk eszközét látják csupán, vagy még azt sem, amennyiben jobb munkahelyre találnak.

És ami a legsajnálatosabb: egyre gyakoribb, hogy az egykori lelkesedést megfáradás, érdektelenség váltja fel.

Miközben ebben a képmutatóan demokratikus világban nem könnyű az igazságot képviselni sem az ország, sem az egyetem szenátusában. Még saját berkeinkben sem. Amúgy a marosvásárhelyi magyar oktatás helyzetének az elemzése alapos tanulmányok tárgyát képezi. Meg is kellene írni őket!

Az egyetemi autonómia diadala

És miközben az erdélyi magyar politika kudarcán és saját tehetetlenségünkön túl a stratégiahiányra és a széthúzásra sem találtunk gyógyírt, az egyetemi autonómia és a román jogalkotás diadalmenetéhez asszisztálhatunk.

A 2011-es tanügyi törvény megjelenését követő hét esztendő egyáltalán nem bizonyult szűk hét évnek a marosvásárhelyi orvosegyetem számára. Inkább a bőség zavaráról tanúskodik kívül állónak és a folyamatot belülről követőnek egyaránt. Ma már a városlakók nemcsak az egyetem területén működő klinikák miatt térnek be az orvosira, hanem akár uszodába, foci- vagy teniszpályára igyekvésükben is. A nemrég létrehozott testnevelési szak ugyanis korszerű létesítmények megépítésével járt együtt. Miközben nagyon jelentős beruházásokra került sor a központosított kormány és az autonóm oktatási intézet közötti összhang eredményeképpen: a főépület tatarozása, külön fogászati és gyógyszerészeti központ megépítése, korszerű könyvtár, tízmillió eurós kutatóbázis, az eddigihez képest is fokozódó szépségű egyetemi park és a többi.

A máig érvényes tanügyi törvénnyel szemben autonómiát hangoztató egyetemi politika megkérdőjelezhetetlenül sikeresnek bizonyult. Nemcsak kívülről, hanem belülről nézve is. Egyrészt mind a magyar tanárok, mind a magyar diákok létszáma fokozatosan csökkent,

ami továbbra is „megnyugtató módon” biztosítja a kétharmados többséget. A legutóbbi oktatói versenyvizsgán például 29 orvosis helyre csupán hat magyar jelentkező volt, közülük három vizsgázott sikeresen, egyikük csupán – önmagát lefokozva – tanszéket változtatott. Az angol kar bővítése, az egyetlen kivételtől eltekintve román nyelvű mesterképzők létrehozása, a felvételi rendszer módszerének a megtartása a magyar diákok létszámának a viszonylagos csökkenéséhez járult hozzá. Miközben bárki számára megkérdőjelezhetetlen: a felvételi módszertanának az elfogadása mindenhol és mindenkoron az egyetem szenátusának a kompetenciája a törvényes keretek betartásával. Ezért formailag egyáltalán nem marasztalható el a kétharmadnál nagyobb többséggel rendelkező MOGYE-szenátus azért, hogy Marosvásárhelyen az orvosi és fogorvosi karra még mindig egyetlen tantárgyból kell tesztet írni, és a román hallgatók viszonylagos túljelentkezése miatt a tandíjas helyekre már évek óta szinte kizárólag csak román diákok kerültek be. Az idei beiskolázási terv ugyanakkor a katonaorvosi létszámot emeli meg jelentős mértékben. Az nyilvánvaló kérdés, hogy lesz-e elég jelentkező, az viszont nem, hogy kiket fog elsősorban érdekelni.

Szintén az egyetemi autonómia sikereként könyvelhető el, hogy az oktatás módszertanának és folyamatának a nagymértékű megreformálására kerül sor Marosvásárhely orvosi egyetemén. CEIPSCU – ez a bűvös jelszó, ami kizárólag tesztalapú vizsgáztatást, évközi TBL és CBL foglalkoztatást, a „számítógépes jegyadás” kereteinek a kiterjesztését foglalja magában. De hát ez már egy másik téma, ami másfajta elemzést igényel. Miközben a világ, az ország, az egyetem vonatkozásában is kihangsúlyozandó kijelentés:

a mélyebb változásokat az emberi agyakban, a mentalitásban kellene véghezvinni.

Másként oly szembetűnő disszonanciák korszakát éljük meg, amit mindannyian tapasztalhatunk mindennapi életünkben.

A víz szalad, a kő marad

A nyolcvanas években az „aranykorszak” utolsó évfolyamának végzettjeként nosztalgiával emlékszem az akkori időkre, jóra és rosszra egyaránt. A lapozgatásoktól és aláhúzásoktól elvásott egyetemi jegyzetekre, a villanyspórlás miatt lámpafénynél eltöltött felkészülésre, a szigorú pedagógus-tanárok szigorlataira, a küszöbön álló kilátástalan kihelyezés okozta szorongásokra. Aztán még idejében bekövetkezett a rendszerváltás, annak (is) köszönhetem, hogy az egykori alma mater tanára lettem. Az oktatás módszere fokozatosan megváltozott, a plansókat a retroprojektor, majd a videóprojektor és a számítógép váltotta fel.

Az oktatás ilyen szempontból korszerűsödött, ellenben a pedagógusi szerep csökkent, az egykori marosvásárhelyi orvosképzés lelkisége és szellemisége megkopott.

Az új kilátások és lehetőségek, a kor kívánalmainak megfelelő – sokszor túlzásba vitt – változások korszaka érkezett el.

Közben az egyetem neve is változott, előnyére. Elődöm, mesterem még a Bolyai Egyetem orvosi fakultásán kezdte el tanulmányait, én magam a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet végzettje voltam, majd tanári pályafutásomat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kezdtem el. És talány, hogy milyen elnevezésű egyetemen fejezem majd be.

Évek óta ismert ugyanis az a kölcsönös szándék, hogy a marosvásárhelyi orvosegyetem és a Petru Maior Tudományegyetem egyesüljön.

És eldöntetett, hogy kétezer-tizennyolc április tizennyolcadika lesz erre nézve a legalkalmasabb időpont, amikor az egyetemi szenátus meghozza a szükséges döntést.
A szándékkal párosuló eddigi fejleményeket, a két egyetem közötti konzorcium megalakulását mindeddig tehetetlenül szemléltük. Sem a magyar politikum, sem a szakma részéről nem fogalmazódott meg átütő ellenvélemény mindaddig, amíg az egyesülés kérdését, pontosabban az utóbbi években anyagi és szakmai krízishelyzetbe jutó Petru Maior Tudományegyetem „bekebelezését” nem vitatta meg egy adhoc bizottság, és nem tűzte a soron következő szenátusi gyűlés napirendjére az egyetem vezetősége. Az ezt megelőző rektori konzultációk során számos érv elhangzott a szándék mellett: működési és gazdasági előnyök, új távlatok, a tízezer feletti diáklétszámmal rendelkező egyetemek kiemelt minisztériumi támogatása, a gyógyszerészeti kar megerősítése, világszinten is észlelt központosító tendenciák stb.

Való igaz, kizárólagos orvosi egyetemek éppen Magyarországon nem léteznek már. Például az egykori Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem immár jó évtizede csupán alkotó része a Szegedi Tudományegyetemnek. Ennek ellenére a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar tagozatának oktatói nyílt szavazással (szóval, itt is hiányzott a másoktól elvárt titkos szavazás) egyhangúlag a közgyűlés megtartásakor még javaslatként szereplő dokumentum ellen foglaltak állást a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség és a magyar diákok zömének a támogatását élvezve.

Amúgy a hallgatóknak, oktatási nyelvtől függetlenül, leginkább az okoz dilemmát, hogy ezek szerint orvosi, fogorvosi, gyógyszerész­diplomájukat immár a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Műszaki Tudományegyetemen fogják megszerezni.

Persze az átalakuláshoz idő kell, de az idei végzettek talán az utolsó MOGYE-évfolyamot alkotják majd. Egyébként az új egyetem magyar nyelvű megnevezése is tisztázandó. (A cinikusok szerint az UMF új rövidítése UMFST helyett UMFOST lesz.)

Az ellenérvek között szerepelnek: ragaszkodás a történelmi hagyományokhoz, a magyar nyelvű orvosképzés amúgy is tapasztalható térvesztésének a fokozása, feltételezhető „félelmek” a rendhagyóan új helyzettől, az új karok jellegétől. Helytálló vélemények továbbá: a publikációs eredmények sokkal jobbak az orvosin (sajnos nem feltétlenül a magyar oktatóknak köszönhetően...), mindeddig alig létezett szakmai együttműködés a két egyetem között, a bizalmatlanság csak fokozódni fog, a szavazás módszertana megkérdőjelezhető. Valóban, nyílt szavazás helyett a titkos szavazás valós lehetőséget nyújthat az ellenszavazatra, de hát ez nem érdek. A szavazógépezetet áttörni, a saját lelkiismeretre hallgatni, az esetleges szenátusi tag rokonokat, barátokat, kollégákat meggyőzni csakis titkos szavazás esetén lehetséges.

Amúgy – legalábbis elméleti szinten – sok mindenben egyet lehet érteni a rektor által elmondottakkal. Az sem elhanyagolható, hogy vette a fáradságot, és az új helyzetben a román és a magyar tanárok arányára vonatkozó szimulációs számításokat végzett.

Sőt annak a lehetőségét is felvetette, hogy akár orvostudományokon kívüli új magyar képzések létrejöjjenek a majdani marosvásárhelyi egyetemen.

Ebben az esetben valóban lenne értelme a százalékok kiszámításának. De ha reális vagyok, akkor kételkednem kell benne.

A karaván halad. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.

Új világnak új dalaival

Egy másik, igazmondó költőt is idézhetek. Az új idők új dalait érzékelő, fiatalon elhunyt költő azonban nem érte meg az új világ és új dalai beköszöntét. De ha megéli, vajon mit tehetett volna ellene? Vajon akkor megakadályozhatta volna, hogy szerelmének, hites feleségének a szülőhelye mauzóleummá változzon?

A jövőt vizionáljuk mi is, hátrahagyottak.

Egy olyan marosvásárhelyi tudományegyetemről álmodunk, amely – a színivel kiegészülve – Bolyai és a nevét viselő egykori magyar egyetem szellemiségét hordozza tovább.

Frissen átadott „magyar” kórház szalagavatása lebeg a szemünk előtt, ami a Sapientia EMTE orvosi karának a működését fogja biztosítani. Álmodozunk, álmodozunk. Aztán felébredünk, felébredünk a valóságra. Az új világ új dalai szólalnak meg, a globalizáció új kihívásai és valósága elevenedik meg. Visszatértünk a jelenbe.

Bár a helyzet kétségtelenül előnytelennek tűnik, hiszen kisebbségi létünk – kimondva vagy kimondatlanul – ilyenkor pozitív diszkriminációt kívánna, semmiképpen se legyünk kishitűek! Talán nézzünk mélyebben önmagunkba, lehetőségeink szerint nyújtsunk még többet, és igyekezzünk hozzájárulni a marosvásárhelyi (magyar nyelvű) orvosképzés jobbításához! Gyermekeink, diákjaink, pácienseink jobbulását szolgálva.

dr. Ábrám Zoltán

A szerző a MOGYE tanára

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS