A távozó amerikai elnök külpolitikájának szentelt elemzésében az MTI emlékeztet, egy évvel megválasztása után és beiktatásának évében, 2009-ben Obamát Nobel-békedíjjal tüntették ki. Az indoklás szerint az elismerést a nemzetközi diplomácia és a népek közötti együttműködés terén kifejtett rendkívüli erőfeszítéseiért kapta. Obama akkor azt mondta, hogy meglepte a döntés. A világ sok elemző szerint nyolc év múltán azt mondhatja – amit néhányan már akkor is mondtak –, hogy korai volt a díj.

A Voice of America rádió és hírportál napokban publikált elemzésének elegáns megfogalmazásában: „a nagy elvárásokat mérsékelte a realitás”. Az egyre-másra készülő felmérések és elemzések gyakran ennél jóval nyersebben fogalmaznak. Obama „csalódást keltő külpolitikájáról” ír a Hoover Intézet kutatója, Victor Davis Hanson. A szíriai örökséget Max Boot, a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának kutatója minősítette „katasztrofálisnak” az amerikai közszolgálati rádióban (NPR). Noah Millman politikai elemző a The American Conservative nevű lap hasábjain úgy vélte, Obama külpolitikai stratégiája nem más, mint puszta retorika. „Hiányzik a béke” – írja Millman.

A külpolitikai örökség az elemzők szerint felemás. Az Egyesült Államok soha annyi háborúban egyidejűleg nem vett részt, mint Obama elnöksége alatt. Amikor elnök lett, az ország két jelentős háborúval kínlódott: Afganisztánban és Irakban. Az új elnök azt ígérte, mindkettőnek véget vet: az egyiket megnyeri, a másikat befejezi. Ám az Afganisztánban folyó háború immár az amerikai történelem leghosszabb folyamatos konfliktusa, s az Egyesült Államok aktívan részt vesz katonai hadműveletekben egy sor másik országban is. „Ezeknek a háborúknak a célja az amerikai érdekek szempontjából homályos, és a nem tisztázott célok elérésének lehetősége még homályosabb” – fogalmaz Noah Millman. Líbiában a Moammer Kadhafi diktátor megbuktatásához vezető, 2011-es amerikai intervenció óta káosz uralkodik, az arab ország a terroristacsoportok egyik fészke lett. Szíria pedig egyes kommentátorok szerint állóháborúvá változott Washington számára, főleg amióta Damaszkusz mögé állt az a Moszkva, amellyel – a Krím bekebelezése miatt – Washington összerúgta a port.

Obamát politikai ellenfelei a külpolitikában gyönge elnöknek tartják. A republikánusokhoz közel álló The Wall Street Journal című lap szerint az elmúlt nyolc év „külpolitikai kísérlet volt, amely az amerikai diplomáciát gyöngévé és hatástalanná tette”. Elemzők úgy ítélik meg, Obama nem tudta kezelni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, de ő volt az az elnök, aki 2011-ben végzett a rettegett terroristavezérrel, Oszama bin Ladennel. Ázsiát Obama politikájának prioritásává emelte, de közben nem jutott egyről a kettőre a térséggel kötendő kereskedelmi megállapodással, amely zátonyra is futott.

S az az elnök is Obama, aki képes volt hidat építeni az Egyesült Államok két korábbi esküdt ellenségéhez, Iránhoz és Kubához: Iránnal megkötötte a hathatalmi atomalkut, Kubával pedig több évtizednyi szünet és háborúskodás után helyreállította a diplomáciai viszonyt. A külpolitikai örökség magában foglalja a klímavédelmi megállapodást is. Támogatói és hívei szerint Obama George W. Bush elnöksége után kiegyensúlyozó szerepet vállalt, és növelte az amerikai befolyást, új lehetőségeket nyitott meg. Derek Chollet, a Fehér Ház egyik volt tanácsadója, a Pentagon tisztségviselője egy lapinterjúban azt mondta: „minden elemzés és becslés szerint most jobban állunk, mint nyolc évvel ezelőtt”. Ezzel szemben Jack Keane négycsillagos nyugalmazott tábornok – akinek neve szóba került az új elnök, Donald Trump védelmi minisztereként is – azt állítja, hogy az Egyesült Államoknak Obama politikája miatt súlyos fenyegetésekkel kell szembenéznie. Szerinte két hatalom intéz kihívást a nemzetközi rendhez, mégpedig Oroszország és Kína.

Obama elnökségének utolsó szakaszában Washington viszonya jócskán megromlott Moszkvával. Nem arról van szó, hogy Oroszország esetleg beavatkozott az amerikai választási folyamatba, a viszály korábbi: a Krím annektálása és a kelet-ukrajnai orosz beavatkozás után Washington szankciókkal sújtotta Moszkvát. De nem volt hajlandó fegyvert szállítani az ukránoknak. Republikánus ellenfelei folyvást azon gúnyolódtak, hogy Obama „túl puhány” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akiről azt állították, hogy alá akarja ásni a nyugati szövetségi rendszert. Elemzők a sors iróniájának tartják, hogy Barack Obama most olyan republikánus elnöknek adja át a hatalmat, aki – vele ellentétben – új stratégiai partnerséget kíván és ígér Moszkvával.