
Novak Djokovic győzelem utáni mámora
Fotó: Neil Hall/Agerpres/EPA
A világelső szerb Novak Djokovic nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben négy szettben legyőzte az olasz Matteo Berrettinit, és 20. Grand Slam-trófeájával utolérte az örökrangsor élén Roger Federert és Rafael Nadalt.
2021. július 11., 20:152021. július 11., 20:15
2021. július 11., 20:202021. július 11., 20:20
A belgrádi sztár a 30. GS-fináléjában szerepelt, és idén nem titkoltan a Golden Slam a célja, amely a négy nagy torna egy éven belüli megnyerése mellett az olimpiai aranyérmet jelenti. Erre eddig csak a német Steffi Graf volt képes a sportág történetében 1988-ban. A 34 éves Djokovic már megnyerte 2021-ben az Australian Opent és a Roland Garrost is, és legutóbb 1969-ben volt arra példa, hogy férfi játékos megnyerje az és első három GS-tornáját. A hetedik kiemelt Berrettini az első olasz bajnok lehetett Wimbledonban, ahol az első GS-döntőjében lépett pályára.
Ami az egymás elleni mérleget illeti, mindkét korábbi összecsapásukat Djokovic nyerte, de füvön még nem találkoztak. A világelső kettős hibákkal kezdett, de ellenfele megingásai révén 3:1-nél már brékelőnybe került, majd 5:2-re elhúzott. Ekkor azonban váratlan fordulat következett, ugyanis a szerb nem tudta kiszerválni a szettet, a játszmalabdát hárító Berrettini visszabrékelt, és kiegyenlített (5:5). A rövidítésben 3-3 után a címvédő már csak egy pontot tudott hozni, riválisa pedig egy ásszal lezárta a 70 perces szettet.
A folytatásban szinte új meccs kezdődött, Djokovic alig hibázott, míg Berrettini elvesztette a fonalat, és hamarosan 0:4-re állt. Djokovic 5:2-nél még egyszer elbukta az adogatását, majd negyedik szettlabdáját értékesítve egyenlített. A római teniszezőt kissé zavarhatta a combján lévő kötés, de nem kért ápolást. A harmadik felvonásban a hallatlan elszántsággal játszó szerb 2:1-nél brékelt, majd két bréklabdát hárítva menetelt el 5:4-ig. Itt nem torpant meg, 30-ra hozta a szerváját, és már csak egy szettre volt a diadaltól.
A negyedik játszmában a világelső gyakran méltatlankodott, a borításra panaszkodott, de néhány elképesztő labdamenetben rendre meggátolta, hogy az olasz brékelje őt. Djokovic ezúttal 3:3-nál vette el a fokozatosan „elfogyó” ellenfele adogatását, majd hozta a sajátját, és innentől már nem engedte ki a kezéből a meccset, amely 3 óra 24 percig tartott. A pályafutása 85. tornagyőzelmét begyűjtő Djokovic 20. Grand Slam-trófeája mellé 1,7 millió fontot kap, és utolérte az örökrangsor élén a svájci Roger Federert, illetve Rafael Nadalt. Djokovic 1969 óta az első férfiként nyerte meg az év első három GS-versenyét, az All England Clubban pedig hatodszor ünnepelhetett.
Eredmény:
férfi egyes, döntő:
-------------------
Novak Djokovic (szerb, 1.)-Matteo Berrettini (olasz, 7.) 6:7 (4-7), 6:4, 6:4, 6:3
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!