Hirdetés

UEFA-elnök: fontos teszt lesz a budapesti Európai Szuperkupa-mérkőzés

•  Fotó: MLSZ

Fotó: MLSZ

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint a koronavírus-válságban fontos teszt lesz az Európai Szuperkupa-mérkőzés, amelyre szeptember 24-én kerül sor Budapesten a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa-liga-győztes Sevilla között.

MTI

2020. szeptember 08., 22:132020. szeptember 08., 22:13

2020. szeptember 08., 22:202020. szeptember 08., 22:20

„A következő kihívás számunkra az, hogy a sportág legfontosabb részét, a szurkolókat visszahozzuk a stadionokba” – mondta kedden a szlovén sportvezető az európai futballklubokat tömörítő szövetség (ECA) online értekezletén. Hozzátette: az országokban érvényben lévő különböző szabályozások és az oda-visszavágós rendszer ideiglenes mellőzése miatt a BL- és az El-selejtezőben még nem lehetséges a nézők jelenléte.

Kiemelte, hogy éppen ezért lesz különösen nagy jelentősége a budapesti összecsapásnak, amelyet tesztként is kezelnek.

Hirdetés
Idézet
Sokat tapasztalhatunk a találkozóból, hogy mit kell tennünk a következő szezonban. De azt mindig szem előtt kell tartanunk, amit a helyi kormányok előírnak, a rendelkezéseket szigorúan be kell tartani”

– hangsúlyozta. Az UEFA közlése szerint a Puskás Aréna kapacitását csak mintegy 30 százalékosan használják ki. A két résztvevő klub szurkolói 3000–3000 jegyet kapnak. A nézőknek maszkot kell viselniük, fertőtleníteniük kell a kezüket, tartaniuk kell egymástól a megfelelő távolságot és mindenkinek ellenőrzik a testhőmérsékletét.

Magyarországra érkezéskor minden jegytulajdonost kötelező orvosi vizsgálatnak vetnek alá. Ezen kívül egy angol vagy magyar nyelvű, 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztre is szükségük lesz az érintetteknek.

A Magyar Labdarúgó-szövetség bejelentette, miszerint Csányi Sándor elnök, valamint Aleksander Ceferin közösen kezdeményezte, hogy az önfeláldozó munkát végző magyar egészségügyi dolgozók számára különítsenek el 500 darab belépőt a mérkőzésre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés