
Fotó: Facebook/F1
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Spanyol Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben.
2020. augusztus 16., 18:012020. augusztus 16., 18:01
2020. augusztus 16., 19:162020. augusztus 16., 19:16
A 35 éves pilóta ötödször nyert Barcelonában, ez volt az idei negyedik és pályafutása 88. futamgyőzelme, és így már csak három hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját.
Barcelonában a címvédő mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas a harmadik.
A rajtot Hamilton jól kapta el, megőrizte a vezető pozíciót, Bottas viszont két helyet is veszített, miután előbb Verstappen, majd Lance Stroll (Racing Point) is elment mellette az első kanyarkombinációban. Az első kör végén Hamilton, Verstappen, Stroll volt a dobogós helyen száguldók sorrendje, de Bottas az ötödik körben egy előzéssel feljött harmadiknak.
A 22. körben Verstappen – miután többször is panaszkodott rádión a gumik állapotára – a boxban járt, és a kerékcsere után a harmadik helyen jött vissza a pályára. Egy körrel később Hamilton és Bottas egymás után állt ki friss abroncsokért, ezt követően visszaállt a korábbi sorrend. Hamilton előnye négy másodperc körüli volt a második Verstappennel szemben, Bottas pedig öt másodperccel maradt el a holland mögött.
A második kerékcserék sorát is Verstappen kezdte, ő a 42. körben ment ki a boxba, majd Bottas a 49., Hamilton pedig az 51. körben kapott friss abroncsokat. Így 10 körrel a leintés előtt Hamilton vezetett több mint 13 másodperces előnnyel Verstappen előtt, harmadikként pedig Bottas száguldott.
aki az utolsó két körre teljesen új gumikat kapott, így a leintés előtt megfutotta a verseny leggyorsabb körét, amelyért plusz egy világbajnoki pontot gyűjtött.
A koronavírus-fertőzésből felgyógyult mexikói Sergio Pérez (Racing Point) ötödik, csapattársa, a kanadai Lance Stroll pedig negyedik lett. A Ferrarival változatlanul szenvedő, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel ezúttal pontokat szerzett, miután hetedikként ért célba. A vb két hét múlva Belgiumban folytatódik.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!