
Bemelegítés. Máltai BL-győzelemmel „hangolt” a Liga 1-es szezonrajtra a címvédő Kolozsvári CFR
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907
Kiegyensúlyozott erőviszonyok közepette rajtol hétvégén a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2020–2021-es idénye, amelyet a korábbi tizennégy csapat helyett tizenhattal szerveznek meg. A címvédő Kolozsvári CFR fő riválisaként újfent a Craiova jelentkezett be trónkövetelőnek, ugyanakkor a felsőházi rájátszásra több csapat, köztük a Sepsi OSK is esélyesnek ígérkezik.
2020. augusztus 21., 08:562020. augusztus 21., 08:56
2020. augusztus 21., 09:492020. augusztus 21., 09:49
Rövid szünet után máris kezdődik a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2020–2021-es szezonja, amikor is az elmúlt években megszokott tizennégy csapat helyett tizenhat lép majd pályára. A már hagyományos alapszakaszt az alsó- és felsőházi rájátszás követi, de lesznek még osztályozók is a „hajrában”, így összesen 315 összecsapást terveznek. Mindezt olyan körülmények között, amikor a koronavírus-járvány teljesen bizonytalanná teszi a versenykiírást. Igaz ugyan, hogy az elmúlt szezon végi káoszt elkerülendő mostantól legfeljebb egyszer lehet majd mérkőzést halasztani, és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egészségügyi protokollja elősegíti a csapatok pályára lépését, még így is kérdéses, hogy le fogják-e tudni játszani az összes találkozót.
és a Dâmbovița megyei közegészségügyi hivatal döntésére vártak. A csapat, amely az elmúlt szezonban sereghajtóként zárt, de a mezőnybővítés révén osztályozón kiharcolhatta bennmaradását az élvonalban, vasárnap a Iași vendégeként lépne pályára. Az új protokoll alapján a fertőzötteket elkülönítik, az Emil Săndoi edzette csapat többi tagját pedig újratesztelik, és ha nem rendelnek el karantént az együttes számára, akkor az egészséges futballisták pályára léphetnek.
Volt fertőzött a szünet során az újonc UTA labdarúgócsapatánál is, és mint azt Bálint László edző lapunknak elmondta: az érintetteknek egyelőre még nincs két egymás követő negatív tesztje, ezért a kezdéskor nem számíthat rájuk. Kerete viszont erősödött az elmúlt szezonhoz képest, többek között Ioan Hora és Neluțu Roșu (a Medgyestől) és Erico da Silva (Sabail) is csatlakozott az aradiakhoz.
– mondta a szakvezető. Megjegyezte, ezzel együtt bizakodva várja a rajtot, és reményei szerint folyamatosan fejlődni fognak majd.
Azzal a Viitorullal kezdenek majd idegenben, amely a 2020–2021-es idény egyik legnagyobb kérdőjelének számít, amióta
Barrera a második spanyol vezetőedző a Liga 1-ben, hiszen az elmúlt szezon hajrájára leszerződtetett Ruben Albes az új idényben is a Hermannstadtnál marad. Debütálása nem volt a legsikeresebb a szebenieknél, de az utolsó fordulókra javult irányítása mellett a csapat játéka, és ezért izgalommentesen őrizték meg helyüket az élvonalban. Annak a Dinamónak a vendégeként kezdenek majd, amelyik viszont csak a mezőnybővítésnek köszönheti helyét a Liga 1-ben, és bár az elmúlt három idényben rendre csak az alsóházban szerepelt, ezúttal újfent a felsőházi rájátszást célozza meg.
Az új spanyol főrészvényes érkezése ígér eközben pénzügyi stabilitást is, de a klubban társtulajdonos szurkolói egyesület még nem adta „áldását” a külföldi tőkére.
A jelenlegi kereteket figyelembe véve a Dinamónál sokkal nagyobb eséllyel céloz felsőházi rájátszásra jutást a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely az egyik legaktívabb klub volt az átigazolási piacon. A kilenc érkezőt számláló háromszékiek ügyvezető igazgatója, Hadnagy Attila lapunknak hangsúlyozta viszont, hogy az majd a pályán fog kiderülni, hogy valójában mennyire erősek az átigazolásaik.
„Az, hogy névleg a legerősebb, már nem megy a mai fociban. Az a legerősebb, aki mutat valamit a pályán. Remélem, hogy új és friss erővel jönnek be az új játékosok, és azt a pluszt hozzák, amit elvárunk tőlük” – fogalmazott. Érdeklődésünkre megjegyezte, hogy
Még egy középhátvéd leszerződtetését fontolgatják, de azt nem tartják annyira fontosnak, mert már van három jó játékosuk ezen a poszton.
„Nagy elvárással indulunk. A cél az 1–6. hely, de nem leszünk megsértődve akkor sem, ha a 7–8-at is fogjuk meg, mert akkor is van esélyünk még egy osztályozóra” – mondta, utalva arra, hogy az alsóházi rájátszás első két helyezettje megmérkőzik majd egymással azért, hogy utána a felsőház utolsó, még nemzetközi szereplést érő helyén végző csapatával játsszon az európai indulásért. Az erőviszonyokat kiegyensúlyozottnak tartja, szerinte már nincs olyan hogy legerősebb és leggyengébb csapat, hanem minden mérkőzés nehéz lesz, és a maximumot kell nyújtaniuk.
– mutatott rá, hozzátéve, hogy reméli azért, hogy a csapatuk jobban teljesít majd, mint az elmúlt idényben, és örömet tudnak majd szerezni a mérkőzéseiket a tévéképernyők előtt követő szurkolóiknak.
A fogadóirodáknál újfent a Kolozsvári CFR az idény főesélyese. A címvédő fellegváriak, mint ismeretes, Arlauskis kapuson kívül eddig nem veszítettek el más kulcsembert, és még erősítettek is az új idényre, amikor a Hermannstadtól átigazolták Gabriel Debeljuhot.
A Toni Petrea edztte FCSB-nek is értékes kerete van, és minden egyes szezonban az esélyesek között kell számolni velük. Visszahívták Thomas Neubert erőnléti edzőt is, ugyanakkor a klubtulajdonos George Becali közismerten beleszól a csapat tevékenységébe, ami hátráltathatja a szokás szerint bajnoki címre pályázó gárdát.
Az Astránál is erős játékoskeretet bíztak Bogdan Andone edzőre, de a Botoșani sem gyengült az elmúlt idényhez képest. A nagy kérdést a Medgyes jelenti, amelynek pénzügyi problémái vannak, és bár visszahívta Dusan Uhrin edzőt, keretéből több erős játékos is távozott.
Az idei szezonban alsóházi rájátszásban szerepelt csapatok közül az Ilie Poenaru edzette Clinceni-nél és a Mihai Tejával folytató Voluntari-nál sem történt jelentős változás a rövid szünet idején. Az újonc Argeș FC Ionuț Badea szakvezetése mellett debütál a Liga 1-ben, az elmúlt idényben a várakozásoknál gyengébben teljesítő Iași viszont a rapidos Daniel Pancut nevezte ki csapata vezetőedzőjévé. Mint ismeretes, a szezon végén az utolsó két helyezett automatikusan kiesik az élvonalból, a 13. és a 14. helyen záró együttesek viszont osztályozót játszhatnak majd a bennmaradásért.
Az első forduló műsora: péntek: Argeș FC–Botoșani (18.15); szombat: Viitorul–UTA (15.30), Sepsi OSK–Craiova (18), Astra–FCSB (21); vasárnap: Iași–Chindia (16), Clinceni–CFR (18); hétfő: Voluntari–Medgyes (18), Dinamo–Hermannstadt (21).
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
1 hozzászólás