Hirdetés

Öttusa-Eb: aranyérmes a magyar férficsapat, Kasza Róbert ezüstöt szerzett

Kasza Róbert (archív felvétel)

Kasza Róbert (archív felvétel)

Aranyérmet nyert a Kasza Róbert, Demeter Bence, Marosi Ádám összeállítású csapat a minszki öttusa-Európa-bajnokságon vasárnap, és Kasza jóvoltából egyéniben is jutott érem – egy ezüst – a magyaroknak.

MTI

2017. július 24., 12:132017. július 24., 12:13

Demeter Bence negyedik, Marosi Ádám hatodik, a döntő negyedik magyar résztvevője, Demeter Gergely pedig 20. lett. Győzött az oroszok olimpiai és világbajnoka, Alekszandr Leszun, míg a harmadik helyre a francia Valentin Belaud futott fel. Csapatban még az oroszok és a franciák állhattak fel a dobogóra.

Kasza, Demeter Bence és Marosi jó úszással és nagyszerűen sikerült vívással alapozta meg, hogy a kombinált számban egyéni éremért futhasson,

Hirdetés

gyakorlatilag a verseny során végig az élmezőnyben álltak mindhárman. Még úgy is esélyesek voltak a dobogóra, hogy a lovaglásuk nem sikerült tökéletesen. Kasza második, Demeter Bence harmadik, Marosi nyolcadik volt a kombinált szám előtt. Azzal, hogy hárman az első hat között végeztek, fölényesen nyerték meg a csapatversenyt.

„Ez már az ötödik egyéni érmem Európa-bajnokságon, eddig egy bronzot és négy ezüstöt nyertem” – mondta az MTI-nek Kasza, aki tavaly is második volt. Felidézte: a lövészetes futásban olyan helyzetet akart teremteni, hogy a végül győztes Leszunnak a negyedik körben már meg se forduljon a fejében, hogy küzdjön az első helyért, emiatt nem sikerült jól az utolsó lövészete.  Ugyanakkor kiemelte, különösen örül annak, hogy a csapatnak sikerült győznie.

Idézet
Úgy érzem, majdnem mindenki kihozta magából, amit szeretett volna”

– kezdte értékelést Martinek János szövetségi kapitány. – Talán csak Bence nem, akinek nagyon nagyot kellett futnia a selejtezőben a döntőbe jutásért, és most azt mondta, a végén emiatt hiányzott belőle az erő, hogy megtartsa a helyét vagy előrelépjen.” 

A szakvezető szerint ugyanakkor Kasza mellett akár Demeter Bence és Marosi is érmes lehetett volna. „Ádám is már a negyedik helyen futott a harmadik körben, de a következő lövészetét elrontotta” – folytatta. Martinek kiemelte, hogy egész nap csapatként tudtak küzdeni.

Az Eb-n a magyarok eddig négy érmet szereztek, mivel a vasárnapi sikereket megelőzően szombaton a női versenyben Kovács Sarolta egyéniben, illetve Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával csapatban második lett.

korábban írtuk

Ezüstérmes Kovács Sarolta és a női csapat az öttusa-Eb-n
Ezüstérmes Kovács Sarolta és a női csapat az öttusa-Eb-n

Ezüstérmet szerzett Kovács Sarolta egyéniben, illetve Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával csapatban szombaton a minszki öttusa-Európa-bajnokságon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés