Hirdetés

Ezüstérmes Kovács Sarolta és a női csapat az öttusa-Eb-n

Kovács Sarolta

Kovács Sarolta

Ezüstérmet szerzett Kovács Sarolta egyéniben, illetve Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával csapatban szombaton a minszki öttusa-Európa-bajnokságon.

MTI

2017. július 22., 23:142017. július 22., 23:14

A tavaly világbajnok Kovács az úszásban a második legjobb időt érte el, vívásban húsz ellenfelét legyőzte és tizenöttől kapott ki, a lovaspályán egyet hibázott, a kombinált számban jól lőtt és futott, így másodikként ért a célba a fehérorosz Anasztaszija Prokopenko mögött. A bronzérem a török Ilke Ozyukselnek jutott.

Földházi 13., Alekszejev 15., a negyedik döntős magyar, Zs. Tóth Anna pedig 23. lett.
Csapatban az olaszok előzték meg a magyarokat, míg a dobogó harmadik fokára a fehéroroszok állhattak fel.

Hirdetés

„Ha valaki rápillant a részeredményekre, akkor azt mondhatja, hogy mindegyik szám jól sikerült, de azért ez nem volt teljesen zökkenőmentes.

Idézet
A vívás első felében izgultam, görcsös voltam, 6/12-vel kezdtem, szerencsére aztán sikerült felpörögni és a második szakaszt 14/3-mal fejeztem be”

– mondta az MTI-nek Kovács Sarolta, hozzátéve, hogy a további három számmal elégedett volt.

Jól úszott, a lovaspályán ugyan rögtön az első akadályt leverte a lova, mert megijedt a zászlólengetőtől, de utána hibátlant ment, a kombinált szám első három lövészetében nem rontott, és a futás is nagyon jól sikerült neki.

„Negyedikként indultam, így annak külön örülök, hogy ezúttal nem hátrafelé indultam el, hanem még javítani is tudtam. Végre egyéniben is felállhattam a dobogóra Európa-bajnokságon, ami korábban nem sikerült” – folytatta.

Kállai Ákos szövetségi kapitány úgy vélekedett, hogy

az ezüstérmes csapat tagjai valamennyien „hoztak magukkal valamit” erre az Eb-re:

Kovács Sarolta azt, hogy tavaly világbajnok volt, Alekszejev Tamara, hogy nemrég győzött a világkupadöntőn, Földházi Zsófia pedig azt, hogy az olimpia óta nem versenyzett nemzetközi mezőnyben.

„Mindannyian bizonyítani akartak, és ez nyomasztotta őket, legalábbis én így éreztem” – mondta.
Ő is kiemelte - az egyébként szép versenyzése mellett - Kovács felemás vívását, azt, hogy a sokáig sérült Földházi fizikálisan jön föl, és elégedett volt a vívásban mutatott hozzáállásával is, illetve, hogy Alekszejev meg akarta ismételni a vk-döntős kiemelkedő vívását, ami miatt a kelleténél idegesebb volt, nem úgy jöttek számára a tusok, ahogy szerette volna. A fiatal Zs. Tóthról annyit mondott, hogy pszichésen jól bírta a versenyt, de a végére fizikálisan elfáradt.

Ugyanakkor hangsúlyozta: az olaszok szombaton annyira jók voltak, hogy ha egyikük gyengébben szerepel, akkor is nyertek volna, mivel mind a négyen a mezőny első harmadában fejezték be a versenyt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
2025. november 05., szerda

Soha nem engedte, hogy tanár úrnak szólítsák. Jenei Imrét gyászolja a román és magyar futballvilág, közélet

Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.

Soha nem engedte, hogy tanár úrnak szólítsák. Jenei Imrét gyászolja a román és magyar futballvilág, közélet
Hirdetés
Hirdetés