2007. június 20., 00:002007. június 20., 00:00
A fellebbviteli bizottság úgy ítélte meg, hogy az érintett klubok a fennmaradt öt nap alatt kivétel nélkül pótolták a hiányosságokat, így egyikük esetében sincs akadálya az élvonalbeli szereplésnek. A fehérváriak a nevezési díj befizetésével maradtak el, de még időben rendezték elmaradásukat. Az újpestiek nevezésében formai hiányosságokat találtak, míg a REAC háromhavi játékvezetődíjjal maradt adós, de kiegyenlítette a számlát. A soproni nevezés korábbi hibáira nem derült fény.
A döntésnek nem örülnek a Ferencváros szurkolói, ugyanis az egyik nevezés visszautasítása esetén a másodosztályban ragadt zöld-fehér klub kapta volna meg az indulási jogot. Az MLSZ idén változtatta meg az NB I „feltöltésének” szabályait. Az új kiírás 24. paragrafusa értelmében az MLSZ elnöksége százszázalékos döntési kompetenciával rendelkezik a feltöltés kérdésének eldöntésében, a szövetség vezetői pedig idén a másodosztály két csoportjának legjobb második helyezettjét, azaz a Fradit részesítették előnyben. Korábban a legjobb eredménynyel kiesett együttes vehette át az NB I-ből visszaléptetett csapat helyét. Így történt a 2005/2006-os idényben is, amikor a Ferencváros kizárása után a kiesőhelyen végzett Vasas indulhatott a magyar élvonalban. A Fradi utolsó esélye, hogy a Tatabánya vezetősége korábban jelezte, egyelőre nem rendelkezik az élvonalbeli szerepléshez szükséges anyagi háttérrel, így visszalépése esetén az FTC az NB I-ben indulna.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.