
A győztes Stollár Fanny (balra) és Mihaela Buzărnescu a párosverseny döntőjének eredményhirdetésén
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Stollár Fanny és Mihaela Buzărnescu nyerte a párosversenyt a 235 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.
2021. július 17., 17:592021. július 17., 17:59
2021. július 17., 18:242021. július 17., 18:24
A magyar–román duó a vasárnapi döntőben 35 perc alatt jutott szettelőnyhöz úgy, hogy miközben háromszor elvesztette adogatójátékát, az Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch spanyol, német kettős négyszer nem tudta hozni a sajátját. Az ellenfélnek a folytatásban sem ment a játék irányítása, ennek eredményeként csakhamar 3:0-ra vezettek Stollárék. Ezután viszont a spanyol, német páros brékelt, majd a saját adogatását is hozta, ezzel szorosabb lett az állás.
Az egyesben a selejtezőben búcsúzott Stollárnak ez volt az ötödik WTA-döntője párosban, és második tornagyőzelmét aratta a 2018-as budapesti fedettpályás viadal megnyerése után. „Először is köszönöm a partneremnek, hogy végigjátszotta velem ezt a tornát” – mondta a díjátadón a magyar játékos utalva arra, hogy a tokiói olimpián is szereplő Buzărnescunak fontos volt, hogy szombaton rendezték a döntőt. Stollár külön kiemelte, hogy számára nagyszerű volt a budapesti viadal, nagyon jó volt a hazai közönség előtt játszani.
Eredmény:
páros, döntő:
--------------
Stollár Fanny, Mihaela Buzărnescu (magyar, román)-Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch (spanyol, német) 6:4, 6:4
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!