Hirdetés

Kupaküzdelmekkel indul újra a vízilabdaélet a világ legerősebb pontvadászatában

A Vasas (fehér sapka) és a Ferencváros (zöld) nemrég edzőmeccsel hangolt a kupára •  Fotó: MVLSZ.hu

A Vasas (fehér sapka) és a Ferencváros (zöld) nemrég edzőmeccsel hangolt a kupára

Fotó: MVLSZ.hu

Számottevő játékos- és csapatmozgás közepette, a Magyar Kupa szombaton elstartoló viadalaival folytatódik a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakadt élet a világ legerősebb vízilabda-bajnokságában, a magyarországiban. A minden szinten címvédőnek számító Ferencváros ezúttal is favoritnak számít, ám az élmezőny kiegyenlítettebbnek tűnik, mint eddig.

Rostás Szabolcs

2020. július 24., 22:332020. július 24., 22:33

2020. július 24., 23:052020. július 24., 23:05

Az új típusú koronavírus kiváltotta pandémia a többi sportághoz hasonlóan a vizes sportokat, így a vízilabdát is ellehetetlenítette, még úgy is, hogy az uszodai vizek klórozása során használt klórmennyiség elég ahhoz, hogy az esetleg vízbe kerülő vírust elpusztítsa. A Magyar Vízilabda Szövetség májusban döntött a – márciusban felfüggesztett – 2019-2020-as felnőtt- és utánpótlás-bajnokság törléséről, ennek értelmében nem hirdettek sem bajnokot, sem kiesőt.

Szombaton előre hozott Magyar Kupával indulnak újra a küzdelmek a női és férfiszakágban egyaránt, míg a bajnokság következő idénye ősszel kezdődik. Az MK-tornát nemcsak a több hónapos kihagyás miatt előzi meg fokozott várakozás, hanem azért is, mert a póló fellegvárának számító Magyarországon már régóta szorgalmazzák a nyári, nyitott medencés mérkőzések bevezetését – elvégre a vízilabda alapvetően nyári sport.

Hirdetés

Meggyengült Eger, „színmagyar” OSC

A világ legerősebb pontvadászatának számító anyaországi bajnokság szereplőinek háza táján látványos átalakulások mentek végbe az elmúlt hetek során, és ezek nem mindegyike mutat pozitív irányba. Május elején villámcsapásként érték a sportág szerelmeseit a 16 csapatos OB I egyik patinás klubjának, az Egernek a fizetésképtelenné válásáról, valamennyi alkalmazott szélnek eresztéséről szóló hírek. Bár egy ideig úgy tűnt, hogy a 110 éves, férfivonalon háromszoros magyar bajnok, négyszeres kupagyőztes, a nőknél kétszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes, 300 gyermeket, 13 utánpótláscsapatot foglalkoztató klub lehúzza a rolót, a magyar kormány bedobta a mentőövet.

•  Fotó: Waterpolo.hu Galéria

Fotó: Waterpolo.hu

A 300 millió forintos támogatásnak köszönhetően megmenekült az egri vízilabda, amely már annyira összeforrt a város nevével, mint a törökverésről elhíresült vár, a bazilika vagy a Bikavér.

A férficsapat azonban így sem kerülhette el a szétesést: neves idegenlégiósaival együtt legjobb magyar játékosai is elhagyták. Utóbbiak közül a védekezésben és támadásban egyaránt karmesternek számító, olimpiai, világ- és Európa-bajnok Hosnyánszky Norbert és a világbajnok bekk, Decker Ádám a Honvédban folytatja, amely számára hatalmas erősítést jelent, akárcsak az, hogy a játékos pályafutását abbahagyó világbajnok, Szivós Márton edzőként folytatja budapesti klubjánál. Az Egernek viszont egy ideig be kell érnie a középcsapat státussal.

A másik, ugyancsak hangos átalakulás az OSC nevéhez fűződik. Mivel a főszponzor A-Híd építővállalat nem hosszabbított szerződést a hétszeres magyar bajnokkal, a játékosokkal közölték, hogy mehetnek, emiatt az Egerhez hasonlóan a budapesti klubról is úgy tűnt, hogy végnapjait éli. Pedig arról a magyar, szerb és montenegrói válogatott játékosokkal teletűzdelt együttesről van szó, amely az elmúlt években alaposan megerősödött, magyarországi és nemzetközi szinten egyaránt a legjobbak közé verekedte magát, sőt azzal büszkélkedhet, hogy megverte a minden szinten címvédő Ferencvárost, valamint az olasz kirakatcsapatot, a Pro Reccót.

A vezetőedzőként debütáló Varga Dániel irányításával dobogóesélyes maradt az OSC •  Fotó: Waterpolo.hu Galéria

A vezetőedzőként debütáló Varga Dániel irányításával dobogóesélyes maradt az OSC

Fotó: Waterpolo.hu

Sosem fogjuk már megtudni, mi lett volna, ha nem szakad félbe a szezon, tény viszont, hogy Erdélyi Balázsék nagyon összeálltak.

Amikor már úgy tűnt, hogy a csapat java – élen Vad Lajos vezetőedzővel – követi az addigi főtámogatót a Vasashoz, váratlanul új szponzor állt az OSC mellé, mégpedig a Mol. És jött az új tréner is, mégpedig az olimpiai és világbajnok Varga Dániel, aki játékos pályafutása 2018-as befejezése után a Ferencváros ificsapatánál kezdte az edzői pályafutást. Ennek nyomán nem csoda, hogy az orvosegyetemisták magyar válogatott pólósai – Erdélyi, Hárai Balázs, Manhercz Krisztián – maradtak, az idegenlégiósoknak azonban távozniuk kellett, mivel az új főszponzor kikötötte: az állományt kizárólag magyar játékosok alkothatják. Az OSC új igazolásokat is végrehajtott: a csapatot erősíti immár a 24 éves Várnai Kristóf, a 23 éves Csacsovszky Erik, a 19 éves Sziládi Kristóf, valamint a nagy reménységnek tartott Dala Döme is, az ötszörös magyar bajnok, BEK-győztes Dala Tamás fia.

Kőkemény Vasas, szerb sztár Szolnokon

Az OSC volt névadó szponzorának átállása nyomán a 18-szoros magyar bajnok, 15-szörös kupagyőztes, 2-szeres BEK- és 3-szoros KEK-győztes Vasas a mostani középcsapatból az élmezőnybe került, és visszakaphatja „régi fényét”. E téren egyfajta garanciát jelent a játékosként kétszeres, edzőként egyszeres magyar bajnok, kupagyőztes, rendkívül impulzív és szókimondó Vad Lajos tréneri kvalitása (ő korábban a Honvédban többek között Andrei Iosepet, a román válogatott nemrég lemondott szövetségi kapitányát is edzette). Másrészt pedig a feljavult játékosállomány.

Varga Zsolt, a Fradi vezetőedzője tart eligazítást játékosainak •  Fotó: Waterpolo.hu Galéria

Varga Zsolt, a Fradi vezetőedzője tart eligazítást játékosainak

Fotó: Waterpolo.hu

A vezetőedzővel együtt az OSC-től átigazolt szerb klasszisokon, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Braniszlav Mitrovicson (kapus) és a bekk Szava Rangyelovicson, valamint a montenegrói Drasko Brguljanon kívül az angyalföldiek megszerezték Bátori Bencét és Bedő Krisztiánt (mindketten 2013-ban Barcelonában lettek világbajnokok), továbbá két ígéretes balkezest, Vadovics Viktort és Korbács Gábort (utóbbit az UVSE-től). Ha a 19. bajnoki cím megszerzésére egyelőre nem is tűnik a legesélyesebbnek a piros-kék klub, a dobogóra mindenképp felférhet.

Mindenképpen elmondható ugyanez a legsikeresebb vidéki csapatról, a Szolnokról.

A 9-szeres magyar bajnok (ebből háromszor zsinórban 2014 és 2017 között), 2017-ben BEK-győztes Tisza-parti együttes úgy fut majd neki az új idénynek, hogy három szerb és két magyar klasszis távozott soraiból (köztük Bátori a Vasasba). Ám a szerb válogatottal játékosként mindent megnyert Zivko Gocic tréner, no és persze az edzőként 1994-ben az Újpesttel BEK-et nyert – 2008 és 2012 között a román férfi vízilabda-válogatott kapitányaként dolgozó – Kovács István szakmai igazgató irányításával a gárda még akkor is magas célokért küzd, ha nem hasonlítható a néhány évvel ezelőtti topcsapathoz.

Leigazolták a magyar válogatott bő keretébe tartozó 21 éves Nagy Ádámot, az utánpótlás-korosztály egyik kiemelkedő játékosának számító Konarik Ákost (UVSE), a legnagyobb fegyvertényt azonban az olimpiai és világbajnok, hatszoros Európa-bajnok szerb szupersztárnak, Filip Filipovicsnak az elcsábítása jelenti az olasz Pro Reccótól. A világ egyik legjobb balkezes játékosával felvértezve Nagy Viktorék méltán tekinthetők a címvédő Ferencváros legfőbb kihívóinak.

FTC-s fiatalítás, Mester és tanítványai

És ha már eljutottunk a legjobbhoz, rögtön el kell mondani, hogy a Fradi klubszinten jóformán mindenütt címvédőnek számít. A 2018/19-es idényben a magyar bajnokságban és a kupában egyaránt sikerült megvédenie címét az FTC-Telekomnak (előbbiben begyűjtve 23., utóbbiban a 19. serlegét), tavaly a BL-ben diadalmaskodott, emellett besöpörte a LEN-Szuperkupa legutóbbi két döntőjét is. A magyar vízilabdázás két klasszis Vargája, a zöld-fehérek menetelésében elévülhetetlen érdemeket szerzett vezetőedző, Zsolt (játékosként olimpiai és kétszeres Európa-bajnok), valamint a csapatkapitány, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Dénes (amúgy névrokonok) nevével fémjelzett együttestől távozik ugyan a világ egyik legsokoldalúbb játékosának tartott ausztrál Aaron Younger, helyette azonban két ígéretes magyar tehetséget igazolt a Fradi.

Vigvári Vendel 18 éves kora ellenére máris a világ egyik legjobb csapatához szerződött •  Fotó: Waterpolo.hu Galéria

Vigvári Vendel 18 éves kora ellenére máris a világ egyik legjobb csapatához szerződött

Fotó: Waterpolo.hu

A Debrecenből érkező Fekete Gergő 19 éves kora ellenére máris számos poszton – védőként, centerként és kapásoldalon – bevethető, generációja egyik legtehetségesebb pólósának tartják. Akárcsak az egy évvel fiatalabb Vigvári Vendelt, aki korábbi klubjában, az UVSE-ben valósággal ontotta a gólokat, és akit páratlan lövőképessége, virtuóz játéka okán máris a következő Varga Dénesként emlegetik. Amúgy mivel Vendel két évvel fiatalabb öccse, Vince hasonlóképpen tehetséges és ígéretes játékos, nem kizárt, hogy a Varga fivérek után hamarosan újabb testvérpár fog szép eredményeket elérni a magyar vízilabda-válogatottban.

Egyébként a világ egyik legjobbjának számító Varga játékára júniusban elszenvedett térdsérülése, majd műtétje miatt a kupasorozatban még nem számíthat az FTC-Telekom, ami – mondani se kell – nagy érvágás a címvédő számára.

Pár nappal ezelőtt ugyancsak sérülés és műtét miatt kényszerpihenőre vonult a válogatottból és a Fradiból egyaránt „kirobbanthatatlan” balkezes, Zalánki Gergő is, emiatt a címvédő visszahívta a szintén rosszkéz oldalon pólózó Kállay Márkot, akivel a következő szezonban már nem számoltak.

Varga Dénes hiánya fájó pont a címvédő Ferencváros számára •  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

Varga Dénes hiánya fájó pont a címvédő Ferencváros számára

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nem fejezhetjük be a magyar pólóélet újraindulásáról szóló írásunkat anélkül, hogy ne ejtenénk szót arról a magas szintű tehetséggondozó munkáról, amit a június 18-án, 47 évesen elhunyt legenda, Benedek Tibor folytatott az UVSE vezetőedzőjeként. A háromszoros olimpiai bajnok, szövetségi kapitányként vb-győztes klasszis páratlan eredményt ért el azzal, hogy a felsőházba juttatta a tinédzserek alkotta fővárosi gárdát, amelynek kiváló tehetségek alkotta játékosai egytől egyig Mesternek szólították. Nem véletlen, hogy a budapesti csikócsapat – amelynek irányítását Benedek korábbi felkérésének megfelelően az egykori csapattárs, Vincze Balázs vette át – hat oszlopos tagját a legnagyobb csapatok csábították el, és valamennyien dobogóesélyes klubban pallérozhatják tehetségüket. Mindez roppant hasznos a magyar vízilabda előmenetele szempontjából, arról nem beszélve, hogy ezek a fiatal pólósok várhatóan a 2024-re beütemezett párizsi olimpiára készülő majdani magyar férfiválogatott ajtaján is kopogtatnak majd.

Medencébe ugrik a Millennium Masters
A BENU férfi vízilabda-Magyar Kupa augusztusi záróeseményén újra vízbe ugrik a Millennium Masters néven ismert gálacsapat – derült ki a sorsolásnál. Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke – akinek a napokban további négy évre bizalmat szavaztak a szervezet élén – elmondta, nagyon örülnek neki, hogy újraindul a játék. A sorozat első, most szombaton és vasárnap rendezendő körében négy helyszínen, Budapesten, Kaposváron, Tatabányán és Szegeden játszanak körmérkőzéseket a négy csoport csapatai. A megmérettetés a negyedik fordulóban, az augusztus 15-16-i helyosztóval ér véget. A Magyar Kupa csoportjai a férfiaknál: A csoport: OSC, Debrecen, Metalcom-Szentes, Szeged; B csoport: Szolnoki Dózsa, BVSC-Zugló, UVSE, Kaposvári VK; C csoport: FTC-Telekom Waterpolo, PannErgy-Miskolci VLC, PVSK-Mecsek Füszért, KSI SE; D csoport: Eger, Budapesti Honvéd SE, Tatabánya, A-Híd VasasPlaket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés