
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Puskás Arénában kedden, a Nemzetek Ligája A divíziójának második fordulós mérkőzésén.
2024. szeptember 10., 23:502024. szeptember 10., 23:50
2024. szeptember 11., 00:332024. szeptember 11., 00:33
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese – amely múlt szombaton 5-0-ra kapott ki a németektől Düsseldorfban – az egész találkozón fölényben futballozott, több gólhelyzetet is kialakított, de nem tudta legyűrni a feltűnően passzív játékot produkáló bosnyákokat. Az első nagy helyzet a 17. perc elején a hazaiak előtt adódott, Szoboszlai szöglete után Varga fejelt kapura, Vasiljnak pedig csak nagy bravúrral sikerült oldalra ütnie a labdát a jobb felső sarok elől.
Varga harmadszor már lábbal próbálkozott, mégpedig kiszorított helyzetből a 32. percben, de a rivális hálóőr ennél az esetnél is jól helyezkedett. Ekkorra viszont már egyértelmű volt, hogy a magyar válogatott játszik jobban és kapura is veszélyesebben.
Fordulás után maradt a magyar mezőnyfölény, ennek megfelelően a játék túlnyomó részt a bosnyákok térfelén zajlott. Ahogy haladt előre az idő, úgy látszott egyre inkább a fáradtság a magyar játékosokon. Az ellenfél változatlanul nem sokat mutatott, már-már úgy tűnt, hogy a döntetlenért és az azért járó egy pontért utazott Budapestre. A 70. perctől a magyarok felpörgették a játékot, ennek nyomán előbb Szoboszlai a 71. percben szabadrúgásból a keresztlécet találta telibe, egy perccel később pedig Varga fejelhetett kapura, de kísérlete pontatlan volt.
Fotó: Facebook/magyarlabdarugoszovetseg
A hajrában tovább erőltette a támadásokat a magyar válogatott, a legnagyobb lehetőség pedig a csereként beállt Ádám Martin előtt adódott, a csatár ugyanis három méterről fejelhetett kapura, a bosnyák kapus azonban ezt a középre tartó próbálkozást is hárította. A magyarok összességében sokkal jobban futballoztak, mint a múlt szombati 5-0-s vereség alkalmával, de a vendégek kapusának bravúrjai, illetve a támadóharmadban elkövetett hibák nyomán nem tudták megszerezni az A divízióban maradás szempontjából fontos három pontot.
Legközelebb október 11-én a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 2. forduló:
Magyarország – Bosznia-Hercegovina 0-0
Puskás Aréna, 50 ezer néző, v: Marco Guida (olasz)
sárga lap: Schäfer (77.), illetve Barisic (21.), Katic (40.)
Magyarország:
Dibusz – Botka (Balogh, 82.), Orbán, Dárdai M. – Bolla (Csoboth, 75.), Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. (Kerkez, 82.) – Sallai, Szoboszlai – Varga B. (Ádám, 82.)
Bosznia-Hercegovina:
Vasilj – Barisic, Katic, Saric (Gigovic, 61.), Bicakcic – Gazibegovic, Basic (Huseinbasic, 61.), Burnic (Tahirovic, a szünetben), Dedic – Dzeko, Demirovic (Bajraktarevic, 77.)

Csúnya vereségbe futott bele Magyarország labdarúgó-válogatottja a német együttes ellen a Düsseldorfban szombat este játszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!