
Sallai Roland arcára van írva, mennyire fájó vereséget szenvedtek a magyarok
Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség
Csúnya vereségbe futott bele Magyarország labdarúgó-válogatottja a német együttes ellen a Düsseldorfban szombat este játszott Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Marco Rossi legénysége öt góllal maradt alul Füllkrugékkal szemben, és még a becsületgólt sem sikerült megszerezni.
2024. szeptember 07., 23:502024. szeptember 07., 23:50
2024. szeptember 08., 00:332024. szeptember 08., 00:33
Szoboszlai Dominikék körülbelül 20-25 percig voltak méltó ellenfelei vendéglátójuknak, akik aztán felőrölték a riválist, egyre nagyobb fölénybe kerültek, s végül kiütéses diadalt arattak saját közönségük előtt. Pedig a magyarok agresszív letámadással kezdték a meccset, és elsősorban a jobb oldalon igyekeztek akciókat vezetni. A németek gyakran magukra húzták az ellenfelet,
Valamivel később már a Leipzigben légióskodó kapus sem tudott segíteni, a magyar védők ugyanis lemaradtak ellenfeleikről, akik szépen végigjátszott akció végén előnybe kerültek. A magyarok nem adták fel, Sallai pedig néhány perc múlva hat méterről egyenlíthetett volna, de rosszul találta el a labdát, amely a lelátóra szállt. A házigazdákat érezhetően megnyugtatta a vezető gól, kisvártatva Havertz a keresztlécre fejelt egy beadást, közvetlenül a szünet előtt pedig Musiala kiváló keresztpasszát rúgta ziccerben kapu mellé az Arsenal támadója.
Vargáék végig futottak a németek és az eredmény után
Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség
A második félidő német lehetőségekkel indult, majd egy szép akció végén a Nego helyére csereként beállt Bolla egyenlíthetett volna, közeli lövésébe azonban az utolsó pillanatban beleért a védő. Rögtön ezután Musiala nagy futás végén – némi szerencsével – megduplázta a németek előnyét, alig tíz perccel később pedig gólpasszt adott az egész meccsen nagy kedvvel és jól futballozó Wirtznek.
A német fölény ekkorra már-már nyomasztó volt, és a valódi kérdés csupán az maradt, megússza-e három kapott góllal a találkozót a magyar csapat. Ez végül nem jött össze, a házigazdák ugyanis egyre nagyobb kedvvel játszottak a láthatóan majdnem teljesen összeomló magyarok ellen, s még két alkalommal voltak eredményesek. A magyarok Rossi irányításával eddig még nem kaptak öt gólt egy mérkőzésen – jegyzi meg az MTI.
A csoport másik mérkőzésén Hollandia ugyancsak ötöt vágott Bosznia és Hercegovinának, eredmény: 5–2. A magyar csapat jövő kedden Bosznia-Hercegovina együttesét fogadja az NL második fordulós mérkőzésén a Puskás Arénában.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 1. forduló:
Németország-Magyarország 5–0 (1–0)
Düsseldorf, Merkur Spiel Aréna, 49 235 néző, v: Clément Turpin (francia)
gólszerzők: Füllkrug (27.), Musiala (58.), Wirtz (66.), Pavlovic (77.), Havertz (81., 11-esből)
sárga lap: Nego (9.)
Németország: Ter Stegen – Kimmich, Tah, Schlotterbeck (Koch, 69.), Raum (Henrichs, 69.) – Gross (Beier, 60.), Andrich (Stiller, 82.) – Musiala, Havertz, Wirtz – Füllkrug (Pavlovic, 60.)
Magyarország: Gulácsi – Balogh, Orbán, Dárdai M. – Nego (Bolla, a szünetben), Nagy Á. (Nikitscher, 82.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 66.) – Sallai (Csoboth, 75.), Szoboszlai – Varga B. (Ádám, 66.)

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligája 2024/2025-ös kiírásában, melyben az A divízió 3. csoportjának első fordulójában rögtön komoly erőpróba vár rá Düsseldorfban, az átalakuló német csapat ellen.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!