
Fotó: Facebook/Max Verstappen
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a rendhagyó Forma-1-es 70. évforduló Nagydíját vasárnap Silverstone-ban.
2020. augusztus 09., 19:042020. augusztus 09., 19:04
2020. augusztus 09., 19:042020. augusztus 09., 19:04
A 22 éves pilótának ez az idei első és pályafutása kilencedik futamgyőzelme, személyében először aratott sikert ebben a szezonban nem mercedeses versenyző. Verstappen nem utolsó sorban a csapatának köszönheti a győzelmet,
a címvédő és hatszoros világbajnok brit Lewis Hamilton lett a második, míg a finn Valtteri Bottas a harmadik.
A rajtnál Bottas és Hamilton is jól jött el, a harmadik helyért pedig Verstappen sikeresen támadta meg Nico Hülkenberget (Racing Point). Öt körrel a start után Bottas, Hamilton, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje.
A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg, majd Hamilton is a boxban járt, Verstappen viszont csak a 27. körben hajtott a boxba friss gumikért. A Mercedes versenyzői folyamatosan panaszkodtak a gumik kopására, Verstappen pedig elegendő előnyt autózott ki ahhoz, hogy a boxutcából a pályára visszatérve egyből támadhassa Bottast.
A 30. körben tehát Verstappen, Bottas, Hamilton volt az első három sorrendje, ugyanakkor három körrel később Verstappen és Bottas egyszerre hajtott a boxba kerékcserére. Hamilton ekkor az élre került, de a 42. körben ő is friss abroncsokat kapott, és negyedikként tért vissza a pályára.
Tíz körrel a leintés előtt Verstappen, Bottas, Charles Leclerc (Ferrari) volt a sorrend az első három helyen, Hamilton pedig nagy felzárkózásba kezdett, megelőzte Leclerc-t, majd Bottast is, de Verstappent a győzelemért már nem volt sem ideje, sem tempója megtámadni.
A vb egy hét múlva, Spanyolországban folytatódik.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!