Hirdetés

Fedél a jégpálya fölé

A marosvásárhelyi strand is tető alá kerülhet. Még az idén átadják a marosvásárhelyi műjégpálya néhány hónapja készülő befedési tervét, 2007 decemberében pedig az avatásra is sor kerülhet – jelentette be a létesítményt működtető Mureºul Sportklub elnöke, Vasile Coroº. A jelentős beruházást, melynek köszönhetően az ország legkorszerűbb műjégcsarnoka épülhet, teljes egészében a kormány finanszírozza.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. december 04., 00:002006. december 04., 00:00

Borbély László területrendészeti miniszter szerint minden esély megvan arra, hogy az Országos Sportügynökség (ANS) még 2007 első felében folyósítsa a szükséges összeget.
A pályázatot megnyerő helyi Proiect Rt. terve szerint a meglévő pályát patkó alakú, 1800 férőhelyes lelátóval vennék körbe. „A terv elkészítése előtt több magyarországi műjégcsarnokot is megtekintettünk. Meggyőződésünk, hogy a vásárhelyi műjégpálya az ország legkorszerűbb ilyen létesítménye lesz” – mondta el a Krónikának Benke István tervező.
Hasonlóan vélekedett Vasile Coroº is, aki mind klubelnökként, mind gyorskorcsolya-edzőként régi álma valóra válását látja a pálya befedésében. A csarnok része lesz egy 50 férőhelyes sportszálló is, valamint számos, korszerűen felszerelt edzőterem. Az egykori válogatott sportoló reméli, hogy a leendő jégcsarnok sok sportolót és csapatot vonz majd Vásárhelyre. Coroº nem csak a téli sportok kedvelőire gondol: a korszerű technikának köszönhetően a jégfelületet két nap alatt el lehet távolítani, más rendeltetést nyújtva az alatta lévő pályának.
A Mureºul vezetői remélik, hogy a kormány fedett uszoda építési programja keretében az ANS valamint a Területrendészeti Minisztérium segítségével sikerül majd a Május 1.-strandot is befedni. „Egy modern szerkezet alkalmazását gondoltunk ki, amellyel ősszel befedjük a medencét, a nyári idényben pedig két nap alatt eltávolítjuk” – magyarázta Takács Károly, a klub alelnöke. A strandot a polgármesteri hivatal is szívesen átvenné, de mind a jelenlegi tulajdonosa, mind a sportemberek attól tartanak, hogy Dorin Florea polgármester évekig kiiktatná a forgalomból. A város mindössze egyetlen 25 méteres fedett uszodáját az átalakítási munkálatokra hivatkozó polgármesteri hivatal az utóbbi években csak tavasszal működtette. Dorin Florea polgármester ugyanakkor szívesen átvenné a gázvállalat sportbázisán lassacskán másfél évtizede készülő, olimpiai méretű fedett uszodát is. Az eddigi hatmillió eurós beruházást újabb hasonló tétel előteremtésével lehetne befejezni. Mindkét sportbázis átvételét a város elöljárója ingyen szeretné megoldani.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés