
Előremutató javaslatok. Kovács István is szeretné, ha a játékvezetőkkel munkaszerződést kötnének
Fotó: Facebook/Federatia Romana de Fotbal
Szabálymódosításokkal várja a következő szezont a labdarúgósport, de a videóbíró-rendszer romániai alkalmazása várhatóan késni fog a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet miatt. Mindezekről Kovács István játékvezetőt kérdeztük, aki arról is tájékoztatott, hogy az eddig egyéni vállalkozóként tevékenykedő sípmesterek munkaszerződést szorgalmaznak.
2020. április 22., 12:042020. április 22., 12:04
2020. április 22., 12:432020. április 22., 12:43
Szabálymódosításokkal várja a következő szezont a labdarúgósport, amelynek szabályalkotó testülete (IFAB) többek között a kezezés és a büntetőrúgások megítélésén módosított. Előbbi terén jelentős változást jelent, hogy ezentúl ha egy játékos véletlenül kézzel ér a labdához, azt csak akkor fogják szankcionálni, ha a mozdulat közvetlenül utána gólhoz vezet.
de az nem járul hozzá a büntető kihagyásához, ha pedig a hálóőrrel egy időben a büntetőrúgást elvégző játékos is szabálytalankodik, akkor utóbbi részesül megrovásban. A módosítások arra is kitérnek, hogy szubjektíven értékelhető helyzetek esetén javasolják, hogy a bíró a pálya széléről visszanézze a videófelvételt – amennyiben a videóbíró-rendszert alkalmazzák –, de többek között tisztázták azt is, hogy
A Román Labdarúgó-szövetség közleménye rámutat arra, hogy mindezek június elsejétől lesznek érvényesek, de az alkalmazásukat elnapolhatják az országos szövetségek a következő szezonra.
A Krónika megkeresésére Kovács István jelezte: részletesen nem tudja véleményezni ezeket a módosításokat, mert még nem dolgozta fel a hazai bírói testület, ugyanakkor az általános bemutatásuk alapján szerinte valamennyi a futball érdekeit szolgálja.
– mondta napjaink egyik legjobb romániai FIFA-bírója. A belső etikai kódexük miatt nem beszélhetett arról, hogy a kezezésre vonatkozó változtatások a jövőben más megvilágításba helyeznének például egy olyan helyzetet, mint amikor a Kolozsvári CFR a Sevilla ellen szerzett gólját érvénytelenítették. Emlékezetes, hogy a találatot – amely továbbjuttatta volna a fellegváriakat az Európa Ligában – a videóbírós elemzés után nem adták meg, mert a labda egy véletlen kezezés után került a gólszerzőhöz.
Kovács jelezte, hetente van online szakmai találkozójuk mind hazai, mind európai szinten. „Mindenki otthon tartózkodik, otthon próbálja kondiban tartani magát” – hangsúlyozta. Rámutatott arra is, hogy a járvány hátráltatja majd a videóbíró-rendszer (VAR) tervezett bevezetését is a Liga 1-ben, mert annak alkalmazása hat hónapos felkészülést igényel, amit még nem kezdtek el.
– mondta Kovács. Érdeklődésünkre jelezte azt is, hogy ahogyan az olaszoknál jelen helyzetben nem tudják biztosítani a járvány terjedésének megfékezése érdekében megalkotott előírásokat a VAR-t kezelő szakemberek számára, úgy az Romániára is igaz lenne, viszont ezzel kapcsolatos megoldások és javaslatok nem hangzottak el a hazai illetékesek részéről. Amúgy az IFAB tanácskozásán arról számoltak be, hogy
Korábban – mint már beszámoltunk róla – Kovács bírókollegája, Ovidiu Hațegan adott hangot elégedetlenségének amiatt, hogy a játékvezetők mérkőzések után kapnak juttatást, és nincs egy olyan hivatásos szerződésük, amely fix havi bért biztosítana számukra. Erről kérdezve Kovács rámutatott, hogy nemcsak az alsóbb osztályokban dolgozó játékvezetők vannak ebben a helyzetben, hanem a profi Liga 1-es bírók is mind egyéni vállalkozói engedéllyel dolgoznak. „A különbség az, hogy nagyobb a jövedelem az első osztályban, mint a negyedosztályban” – mutatott rá.
A koronavírus-járvány kapcsán kialakult kényszerszünet idejére viszont segítséget kaptak, így a kisipari engedély alapján is megkaphatják azt a szociális támogatást, amelyet a kényszerszabadságra küldött futballisták. „De nyilván mindenki azt szeretné, ha rendes szerződése lenne. Mi vagyunk az a réteg, amellyel nem igazán foglalkoznak, pedig négyezer játékvezető jár ebben a cipőben Romániában. 2500-3000 játékvezetőnek nincs más munkahelye” – hangsúlyozta a sípmester.
Kovácsot arról is kérdeztük, hogy hogyan éli meg ezeket a napokat. Bevallása szerint éppen olyan nehezen, ahogyan mások. „Nehéz bent ülni, de megpróbáljuk betartani az előírásokat. A párommal és családommal együtt megpróbálunk minél jobban elszigetelődni. Megváltozott az élet. Megváltozott mindenkinek, próbálunk alkalmazkodni. Nehéz a bezártságot elviselni, de megteszünk mindent, remélve, hogy május 16. után kicsit lazítanak ezeken a szigorú eljárásokon” – mondta.
Nemzetközi jóváhagyás is szükséges a videóbíró bevezetéséhez
Jelenleg csak elméleti képzést tudnak biztosítani Romániában a videóbíró-rendszer (VAR) alkalmazására szakosodó játékvezetőknek, akiknek egy operatőr társaságában többpercnyi felvételt kell majd elemezniük, majd szimulációs mérkőzéseken kell bizonyítaniuk a képesítés megszerzéséhez. Alexandru Deaconu, a hazai játékvezetői testület alelnöke rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a technika alkalmazásához a „végső szót” a nemzetközi szabályalkotó testület, az IFAB mondja ki, amelynek képviselői személyesen fogják elbírálni, hogy a hazai szervezetnél mindent megfelelően előkészítettek a bevezetéséhez. „A jóváhagyásuk nélkül nem lehet VAR Romániában” – mondta a szakember, aki ezen aprólékos eljárás miatt szintén arra számít, hogy a VAR 2020–2021-es szezonra tervezett alkalmazása csúszni fog. A hazai klubok, mint ismeretes, támogatták a videobíró-rendszer mielőbbi bevezetését, mert attól reményeik szerint csökkenni fognak a játékvezetői tévedések a Liga 1-es mérkőzéseken.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!