Idén már a legjobb 32csapat között összefut a két csapat: asevillaiak címvédőként játszanak maBukarestben, a Bajnokok Ligájától múlt évvégén búcsút vevő román bajnokotthonában.
Míg az FC Sevilla a idénmár több bajnoki mérkőzést is játszott,a Steaua csupán téli edzőtáborozásasorán, felkészülési találkozókonlépett pályára. Az olaszországiCovercianóban két ellenféllel mértékössze erejüket a bukarestiek: 3-1-re verték a Sienatartalékcsapatát, és 2-0-ra az FC Siont. CosminOlãroiu együttese a ciprusi Larnacán folytatta télifelkészülését, ahol 2-1-re nyert a MetalurgLiepajas ellen, 4-2-re múlta felül az FC Aarau gárdájátés 1-0-ra kikapott a Legia Varsótól. Hazatérésután a Steaua 3-0-ra verte a Râmnicu Vâlcea-i CSMegyüttesét.
Cosmin Olãroiu vezetőedző szerint atéli felkészülés eredményei a maesti mérkőzésen látszanak majd meg, amelyen aza legfontosabb, hogy ne kapjanak gólt a hazaiak. „Nemhiszem, hogy már az első összecsapáson eldőlne atovábbjutó kiléte. Mindkét együttesképes arra, hogy fordítson” – nyilatkozta a Steauatrénere. Olãroiu hozzátette, tavaly is az UEFA-kupábannyitották meg az év hivatalos meccseinek sorozatát,és egészen az elődöntőig jutottak, ígynem érzi a tétmeccsek hiányát, áma sérült Dicã kiesése már gondot okozhat.A másik oldalon többen hiányoznak: Juande Ramosvezetőedző nem számíthat Renatóra, JaviNavarróra, Jesús Navasra és Fernando Salesre. Aszakember nagy fontosságot tulajdonít a Steaua ellenipárharcnak. „Aki továbblép, az a döntőigmenetel” – jelentette ki Juande Ramos.
P. A.
Keret
UEFA-kupa, a 16 közéjutásért, első mérkőzések, csütörtök:Steaua–FC Sevilla (Pro Tv, 20.30), Szpartak Moszkva–Celta Vigo,Braga–FC Parma, Zulte-Waregem–Newcastle United,Lens–Panathinaikosz.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.