
Fotó: MTI
Kis Gergő találatával 3-3-ra zárult az első játékrész, a második azonban már magyar fölényt hozott: Biros és Benedek góljai azt sugallták a szünetben (6-4), hogy a Kemény-legények készen állnak a visszavágásra. A harmadik negyed is ennek szellemében indult (7-4), de az ellenfél hamar feljött egy gólra, a negyed hajrájában pedig ki is egyenlített (8-8). A zárónegyedben először Kásás volt eredményes, Ivovics azonban válaszolt, majd Gojkovics révén hosszú idő után ismét átvette a vezetést a rivális. Már csak szűk egy perc volt hátra, amikor veszni látszottak a magyar remények, de Varga Dénes végül pontot mentett. „Azt hiszem, mindkét gárda elégedett lehet a döntetlennel – nyilatkozta Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány. – A sorsolás miatt nem volt alkalmunk úgynevezett bemelegítő meccset játszani, mindjárt a montenegróiakkal kezdtünk. A mérkőzés elején és közepén mi álltunk közelebb a győzelemhez, de aztán védelmi hibák miatt megfordult a helyzet”.
Vízilabda, férfiak, első forduló, A csoport: Magyarország–Montenegró 10-10, Spanyolország–Kanada 16-6, Ausztrália–Görögország 12-8. B csoport: Szerbia–Németország 11-7, Egyesült Államok–Kína 8-4, Horvátország–Olaszország 11-7.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.