Hirdetés

Burleanu: Budapesten elég egy döntetlen

INTERJÚ – Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke lapunknak adott interjújában úgy véli, ha kijutnak a jövő évi franciaországi Eb-re, mind a románok, mind a magyarok megállnák a helyüket a huszonnégy fős mezőnyben. Szerinte az utóbbi eredmények tükrében a szeptember 4-ei budapesti meccs felértékelődött, és bár román győzelmet szeretne, a szövetség elnöke megelégedne egy döntetlennel is.

Szucher Ervin

2015. július 07., 19:112015. július 07., 19:11

– Mennyire értékeli fel a szeptemberi magyar–román meccset a két válogatott utóbbi szereplése, illetve egymáshoz közeledése az F csoport táblázatán?

– Mint ismeretes, ezelőtt két hónappal a Román Labdarúgó-szövetség vezetősége tervben rögzítette a 2016-os Eb-re való kijutást a csoport első helyéről. Az észak-írországi döntetlennek köszönhetően sikerült megőriznünk az első helyet, és remélhetőleg a szeptember 4-ei mérkőzés után sem veszítjük el.

– Román szemszögből Budapesten kötelező a győzelem, vagy ott is beérnék egy döntetlennel?

– Mi mindenütt győzni szeretnénk, elvégre ez így természetes. De, amint az északírek elleni meccs előtt is elmondtam, a román válogatott számára egy döntetlen is pozitív eredménynek számítana. Ugyanezt mondom a pesti visszavágó előtt is.

– A pályán mutatottak alapján ön szerint megállná a helyét a jövő évi francia Eb-n a román és a magyar válogatott?

– Meg vagyok győződve, hogy igen. Én kimondottan örülnék annak, ha Románia – mint említettem – csoportelsőként jutna ki Franciaországba, Magyarország pedig pótselejtező nélkül, a második helyről.

– Milyen elvárásokat támaszt az itthoni új, 14 csapatosra „csínosított” bajnoki rendszerrel szemben?

– Kezdjük azzal, hogy nem az én ötletem volt a Liga 1 mezőnyének lefaragása. 16 csapatos pontvadászatot szerettem volna, de a klubok többsége már az elején elvetette az ötletemet. Utólag már nem csak elfogadták, de kimondottan kérték a 16 csapatos bajnokságot, azonban komolytalanságnak tűnt volna játék közben változtatni a szabályokon. Nem tudom, hogy jobb lesz-e a bajnokság 14 csapattal vagy sem, viszont azt szeretném, ha a nemzetközi porondon szereplő együtteseink minél messzebb jutnának és minél több pontot szereznének. Mint ahogy annak is örülnék, ha a bajnoki mérkőzések egyre látványosabbá válnának, és egyre több nézőt csalogatnának ki a lelátókra.

– Elképzelhető, hogy egy-két év múlva ismét változtatásra kerül sor, és tizenhatra duzzasztják az első ligás csapatok számát?

– Túl korai erről beszélni. Előbb lássuk, tapasztaljuk meg, mit jelent 14 csapattal bajnokságot szervezni, rájátszásos rendszerben. Lehet, hogy beválik, és akkor nem szükséges módosítani rajta. Tény, hogy ebben a kérdésben az utolsó szó nem a szövetségé, hanem a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóligáé.

– Mit tehet viszont a szövetség annak érdekében, hogy az olyan hagyománnyal rendelkező városok, mint például Nagyvárad, Arad, Piteşti vagy az ön Bákója visszakerüljenek a labdarúgás térképére?

– Gyakorlatilag nem sokat tehetünk, mert ez azt feltételezné, hogy egyik klubot a másik kárára támogatnánk. Ahhoz, hogy visszahozzuk ezeket a városokat az első osztályba, ki kellene ejtenünk másik négy csapatot. Azon viszont dolgozunk, hogy minden olyan településen, ahol látjuk, hogy a helyhatóságok, a vállalkozók, a futballszakemberek összefognak, és tenni szeretnének valamit – és itt nem feltétlenül a felnőttcsapatra gondolok, hanem inkább az utánpótlás-nevelésre –, mi is vegyük ki a részünket a sportág fellendítéséből.

– Ha már ennyire fontosnak tartja az ifik kinevelését, miért nem próbálják kiszűrni a másod- vagy harmadrangú idegenlégiósok szerződtetését?

– Ez egy olyan kérdés, melyben általában két szemlélet ütközik. Ha valóban lehetővé tesszük, hogy a bajnokságot elárasszák az olyan játékosok, mint amilyeneket ön említett, közép- és hosszú távon csak veszítenivalónk van. Mert maholnap nem lesz kikből összeállítani a válogatottat. Rövid távon viszont megoldást jelentenek, hiszen legtöbbjük mégiscsak erősíti a bajnokságban résztvevő csapatokat. Persze, hogy az FRF prioritása a válogatott; éppen ezért találtuk ki azok számára, akik nem uniós országból származnak, hogy csak akkor igazolhatók le, ha országaikban válogatott kerettagok. Az Európai Unió tagjaként nem szűrhetjük ki a kontinensről érkezőket, hiszen az már diszkriminációnak számítana.

– Mennyire viseli meg a „nagyfocit” a másod- és harmadosztályos csapatok közel felének felszámolódása?

– A Liga 1 a piramis csúcsa kívánkozik lenni, így nagyon megviseli, hiszen az alapok tűnnek el. Ha gyengül az első osztály, nincs honnan merítenie a válogatottnak; ha gyengül a második vonal, nincs honnan táplálkoznia az első ligának, és így tovább. Éppen ezért célul tűztük ki, hogy 2017-től nyolc Liga 3-as csoportot hozzunk létre. Tudom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben merész terv, de nekivágunk.

– Hiába szabták feltételül a Liga 1-es edzők számára a Pro licenc megszerzésének kötelezettségét, egyre több klub kicselezi a rendszert: tavaly a CFR, most a Steaua. Mit tehetnek ez esetben?

– Próbáljuk szűkíteni a hatásköröket. Ha például menedzser vagy, a menedzser helyén ülj a kispadon, és a menedzser feladatait végezd a mérkőzés előtt, közben és után. Ha meg pótjátékos vagy, ne állhass fel a kispadról és ne adhass utasítást a csapatnak. Itt van például Mirel Rădoi esete, amire célzott: ő ugye hivatalosan nem lehet a Steaua edzője, ahhoz pedig, hogy helyet foglalhasson a kispadon, sportigazgatói beosztást kapott. Viszont ebben az esetben az elvárás az, hogy végezze a sportigazgatói feladatait: játékvezetői lapokat töltsön ki vagy vegyen részt a meccs előtti gyűlésen.

– Ha már az edzőknél tartunk: még mindig akadnak olyanok, akik amiatt támadják, hogy Jakab Zoltán és Kacsó Endre személyében magyar trénereket nevezett ki a teremlabdarúgó-válogatottak élére?

– Már az első napokban megszoktam, hogy bármilyen döntést hozok, egyeseknek fog tetszeni, másoknak nem. Egy pillanatig sem bántam meg, hogy támogattam a bizottság döntését, miszerint a felnőtt futsalválogatott élére Jakabot, az ifikhez meg Kacsót nevezték ki. Meggyőződésem, hogy jó döntés született, hiszen mindkettőjük elismert, eredményt felmutató szakembernek számít. Nem hinném, hogy valakit háttérbe kellene szorítani azért, mert magyar nemzetiségű.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés