Hirdetés

Bajnokok Ligája: nem sikerült Gulácsiéknak, a Paris Saint-Germain az első döntős

Így örültek a francia csapat játékosai, hogy a klub fennállása során először bejutott a BL-fináléba •  Fotó: PSG/Facebook

Így örültek a francia csapat játékosai, hogy a klub fennállása során először bejutott a BL-fináléba

Fotó: PSG/Facebook

A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Paris Saint-Germain jutott elsőként a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután kedden a lisszaboni elődöntőben 3-0-ra legyőzte a magyar válogatott kapus Gulácsi Péter együttesét, az RB Leipziget.

MTI

2020. augusztus 19., 00:502020. augusztus 19., 00:50

2020. augusztus 19., 10:352020. augusztus 19., 10:35

Gulácsi a kapuban, míg válogatottbeli társa, Willi Orbán a cserepadon kezdte a találkozót, így a sorozat történetében a legjobb négy között először lépett pályára magyar játékos. Mindkét klub első BL-fináléjára készült: a 2009-ben alapított lipcsei együttes mindössze másodszor érdekelt az első számú kupasorozatban, míg a PSG eddig csak egyszer, 1995-ben jutott el a legjobb négyig. A párizsiak két elődöntője között eltelt 25 év egyébként BL-rekordnak számít, eddig legtöbbet az Ajaxnak kellett várnia a fináléba jutás lehetőségére, 1997 és 2019 között.

A PSG szerezhetett volna korai gólt: a védők közül kiugró Neymar lövése után a kapufáról ment ki a labda, majd be is találtak a párizsiak, ám Gulácsi felszabadítása után Neymar csuklójában akadt el a játékszer, így a találatot nem adta meg a holland játékvezető, Björn Kuipers.

Hirdetés

A 13. percben viszont már érvényes gólt szerzett a Paris Saint-Germain, Ángel Di María középre csavart szabadrúgása teljesen üresen találta meg Marquinhost, aki pontos és erős fejesével vezetést szerzett, Gulácsinak nem volt esélye védeni. Ezt követően is inkább a francia gárda volt aktív támadásban, noha a félidő derekán pontrúgásokból, gyors ellentámadásokból már a Lipcse előtt is adódott néhány lehetőség. A játék képébe a támadásban változatlanul veszélyesebb PSG sztárjainak váratlan húzásai hoztak színt: Neymar szemfüles szabadrúgása például a kapufán csattant. Még a szünet előtt növelni tudta az előnyt a PSG: Gulácsi az ellenfélnek rúgta a labdát, amely visszakerült Di Maríához, aki közelről nem hibázott.

A fordulásra kétgólos hátrányban kettős cserével változtatott Julian Nagelsmann, és kiegyenlítettebb is lett a mérkőzés képe az RB Leipzig labdaszerzéseinek, határozottabb játékának köszönhetően. Mégis a PSG talált be ismét, Juan Bernat fejesébe Gulácsi csak belekapni tudott, és bár a német csapat játékosai lest reklamáltak, a videobírós elemzés után végül érvényesnek találták a gólt. A háromgólos különbség után lassult a játék, ám a francia csapat így is dolgozott ki helyzeteket: Mbappé és Paredes lövését, Di María szabadrúgását is hárította Gulácsi, aki váratlan szituációban is mutatott be bravúrt. Willi Orbán a 83. percben csereként lépett pályára, egy fejelési kísérlete volt.

A PSG ötödik francia csapatként került a legrangosabb kupasorozat döntőjébe a Reims (1956, 1959), a Saint-Étienne (1976), az Oympique Marseille (1991, 1993) és az AS Monaco (2004) után, a trófeát közülük csak a Marseille-nek sikerült elhódítania 1993-ban.

Bajnokok Ligája, elődöntő:
Paris Saint-Germain (francia) - RB Leipzig (német) 3-0 (2-0)
------------------------------------------------------------
gólszerzők: Marquinhos (13.), Di María (42.), Bernat (56.)

A BL további programja:
elődöntő, szerda:
Olympique Lyon (francia)-Bayern München (német), Lisszabon 22.00, v.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés