
Fotó: Facebook/simonahalep
Nem vesz részt Simona Halep a tokiói nyári olimpiai játékokon – jelentette be hétfő este a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke.
2021. június 29., 10:402021. június 29., 10:40
2021. június 29., 10:472021. június 29., 10:47
Mihai Covaliu az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a női teniszezők világranglistáján jelenleg a harmadik helyet elfoglaló román teniszező arról tájékoztatta őket, hogy sérülése miatt nem tud részt venni a július 23-án kezdődő ötkarikás játékokon. „Átfogó vizsgálatokon esett át a napokban, és az orvosok azt mondták, hogy még legalább négy hétig nem játszhat. Ez nagy veszteség Románia számára az olimpiai játékok előtt” – fogalmazott Covaliu.
Ugyanezen okból nem vett részt a francia nyílt teniszbajnokságon, majd a wimbledoni tornától is visszalépett.
A tokiói nyári olimpiai játékokat eredetileg 2020-ra tervezték, de a koronavírus-világjárvány miatt 2021-re halasztották, július 23-ától augusztus 8-áig zajlik majd.
A 2012-es londoni olimpián Halep az első körben kiesett, a 2016-os riói ötkarikás játékokon nem vett részt.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!