Hirdetés
Balogh Levente

Balogh Levente

A székelyek mint magyarországi nemzeti kisebbség: kalandorság

2017. július 28., 13:502017. július 28., 13:50

2017. július 31., 15:462017. július 31., 15:46

Képzeljünk el egy olyan népszámlálási eredményt, amely szerint a magyarok száma Romániában 650 ezer. Nem ötven év múlva, hanem akár a következő cenzus nyomán, és nem természetes fogyás vagy kivándorlás nyomán. Hanem azért, mert a statisztikákban ugyancsak mintegy 600 000 főnyi székely is megjelenik.

A következmények meglehetősen súlyosak lennének, hiszen a magyar közösség hiába bizonygatná a valós tényeket hangoztatva, hogy a székelyek is magyarok, a statisztikai tények mégiscsak azt mutatnák, hogy két külön etnikumról van szó. Ami azt vonná maga után, hogy egyrészt elveszne a nyelvi és kulturális jogok jelentős része, másrészt lényegesen csökkennének a magyar közösség amúgy sem bivalyerős bel- és külföldi érdekérvényesítési képességei, és természetesen a román illetékesek mindent megtennének, hogy a székelyeket ne számítsák hozzá a világban élő összmagyarság létszámához.

Ez persze egyelőre negatív utópia, ugyanakkor könnyen megtörténhet, hogy egy magyarországi népszavazás nyomán előbb-utóbb akár ide is eljuthatunk. A Nemzeti Választási Bizottság ugyanis hitelesített egy olyan népszavazási kezdeményezést, amely arról szól, hogy a székelyeket ismerjék el honos magyarországi népcsoportnak. „Alulírottak kijelentjük, hogy a székely nemzetiséghez tartozónak valljuk magunkat!” – áll a kezdeményezésben, amelynek hivatalossá válásához elegendő ezer választópolgár támogató aláírása. Ezt követően ugyanakkor szükséges a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása is, majd az Országgyűlésé a végső döntés.

Az ügy eléggé furcsa, mi ugyanis eddig úgy tudtuk, hogy a székelyek sajátos kulturális hagyományaik és nyelvjárásuk mellett ugyanúgy a magyar nemzet részét képezik, mint a palócok vagy a matyók. Hiszen – amellett, hogy regionális és csoportidentitásuk vitathatatlan – magyarul beszélnek, és a székely identitáson túlmenően magyar identitással rendelkeznek, a magyar nemzet részének tekintik magukat. A mostani népszavazási kezdeményezés ezt az összetartozást torpedózná meg azáltal, hogy magyarországi „nemzetiséggé” degradálná a székelyeket.

Hogy ez kinek lenne jó, kérdéses, valahogy ugyanis nehezen tudjuk elképzelni, hogy egy, a Székelyföldről Magyarországra költözött vagy székely származású magyar állampolgár számára kecsegtető jövőképet jelentene kisebbségivé válni úgy, hogy anyanyelve és kultúrája is magyar – bár persze mindenkit megillet a jog, hogy olyan nemzetiségűnek tekintsék, amilyennek vallja magát. Csakhogy jelenleg Magyarországon a székely nem számít nemzetiségnek.

Annál inkább Romániában. Ahol előfordult, hogy a népszámlálási íveken a választható nemzetiségek között a székely is szerepelt, hiába magyar anyanyelvűek és identitásúak a székelyek. A román hatóságok célja egyértelmű volt: ezáltal próbálták csapdába csalni azokat, akikben annyira túlbuzog a székely regionális öntudat, hogy – miközben bizonyára nem is mérik föl, mekkora baklövést követnek el – büszkén vallják magukat székelynek. Ezáltal pedig hivatalosan csökkentik a magyarok statisztikai létszámát.

Gondoljunk bele, mi történne Romániában, ha Magyarországon hivatalosan elismernék, hogy a székely a magyartól eltérő, önálló nemzetiség. Bár nem vagyunk jósok, el bírjuk képzelni, csak idő kérdése lenne, hogy a román illetékesek fölvessék: ha Budapest sem tartja magyarnak a székelyeket, akkor Bukarest miért tenné?

Amúgy is léteznek olyan hagymázas román történelmi képzelgések, amelyek szerint a székelyek ősei eredetileg románok voltak, csupán a „megszálló” magyarok magyarosították el őket erőszakkal. Úgyhogy ez jó alkalom lenne a székelyek „visszarománosítását” célzó mozgalom beindítására.

Ami akár azzal az abszurd helyzettel is együtt járhatna, hogy éppen a román hatóságok bátorítják a székely identitás és nemzetiség vállalását a népszámlálásokon is, éppen azért, hogy minél inkább csökkentsék a magyarok létszámát, és leválaszthassák a székely nemzetrészt a magyarokról. Miközben korlátoznák a magyar nyelvű oktatást a Székelyföldön – hiszen miért tanuljanak magyarul a székelyek, ha nem magyarok? Úgyhogy a budapesti népszavazási kezdeményezést veszélyes kalandorságnak tartjuk. Már csak azért is, mert feltételezhető kezdeményezője – akkor még más néven – hajtott már végre olyan akciót, amely öncélúságán túlmenően semmi egyébre nem volt jó, mint hogy a magyarok ellen hergelje a románokat.

Reményeink szerint azonban nem jut olyan szakaszba a történet, amely miatt aggódnunk kéne. Azt ugyanis nehezen tudjuk elképzelni, hogy az akadémia arra a következtetésre jut: jogos a felvetés, egy nemzetiséget ugyanis a hatályos törvény értelmében a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztet meg. Márpedig a székelyeknek saját nyelve – legalábbis eddigi tudomásunk szerint – nincs.
Az üdvös tehát az lenne, ha a kezdeményezést még idejekorán elkaszálnák. Az ugyanis óriási kárt okozna a magyar nemzetnek és a magyar nemzet részét képező székelyeknek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Az AUR magyarellenes csapdája

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?

Páva Adorján

Páva Adorján

Valami mindig bűzlik Románia közigazgatási húsdarálójában

Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kétséges stabilitás

Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

A Tisza, az RMDSZ, az erdélyi magyarok és a Csillagok háborúja

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.

Kiss Judit

Kiss Judit

Ország, város, church. Alulnézet

Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.

Makkay József

Makkay József

A megszorítások országa: meddig húzhatjuk össze a nadrágszíjat?

Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Miért lökte Trump a moszkvai gyors alá Zelenszkijt?

Ha valaki úgy érezné, hogy Donald Trump amerikai elnök éppen a moszkvai gyors elé lökte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt és európai szövetségeseit, az azért lehet, mert a jelek szerint tényleg ez történt.

Hirdetés