
Közel 2900 lejre nőne a nettó minimálbér, ha a kormány teljesítené a szakszervezetek követelését
Fotó: Orbán Orsolya
A jelenlegi 2699 lej nettó minimálbér egy két felnőttből és két gyermekből álló család méltó életviteléhez szükséges havi kosárérték 48,7 százalékát fedezi – irányította rá a figyelmet a szomorú valóságra az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A munkavállalók érdekeit képviselő tömörülés jelezte egyúttal, hogy januártól bruttó 4652 lejes (a nettó bér körülbelül 2898 lej lenne) minimálbért kérnek olyan körülmények között, hogy a bérminimum az infláció miatt rengeteget veszített vásárlóerejéből. A szakszervezet szerint jelenleg bő 1,4 millió romániai munkavállalónak kell a minimálbérből vagy annál legtöbb 75 lejjel magasabb fizetésből boldogulnia.
2026. november 03., 16:462026. november 03., 16:46
Az Országos Szakszervezeti Tömb kedden egy tanulmánnyal rukkolt elő, amelyben azt javasolja, hogy a bruttó minimálbér 2027. január 1-jétől emelkedjen 4652 lejre, ami 327 lejjel haladja meg a jelenlegi szintet. Érvelésük szerint ez az összeg részben pótolná a minimálbér befagyasztásának időszakában bekövetkezett vásárlóerő-csökkenést, és a törvényben előírt sávba esne. A jelenlegi képlet alapján a minimálbér 4583 lej lenne. A BNS becslése szerint
A Digi 24 hírportálja által ismertetett tanulmány ugyanakkor arra is rávilágít, hogy tíz munkavállalóból nyolc alapbére alacsonyabb az átlagkeresetnél.

A munkaügyi minisztérium épülete előtt tüntet kedden 11 és 13 óra között több szakszervezeti szövetség. A résztvevők a minimálbér 2027. január 1-jei emelését és az ágazati, valamint az országos kollektív tárgyalások felgyorsítását követelik.
A szakszervezeti tömörülés emlékeztet:
A 18 hónapos emelésmentes időszak alatt az árak 13,8 százalékkal nőttek az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerint.
Mint ismeretes, a vonatkozó törvény előírja a minimálbér szintjének éves aktualizálását, a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal folytatott konzultációt követően. A bért a bruttó átlagkereset 47–52 százalékát kitevő küszöbértékhez viszonyítva is értékelni kell. A tanulmány szerint 2026-ban ez az arány körülbelül 45,9% lesz, ami az intervallum alsó határánál alacsonyabb.
A BNS számításai az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság 2026. októberi prognózisát veszik alapul: az előrejelzett átlagos infláció 4,6%, a termelékenység reálnövekedése pedig 1,37%. A jelenlegi 4325 lejes bruttó minimálbérre alkalmazva a képlet 2027-ben 4583 lej bruttó minimálbért eredményezne, ami a prognosztizált átlagkereset 47,8 százaléka.
Ennek az összegnek az eléréséhez azt javasolják, hogy a képlet alkalmazása előtt a számítási alapot igazítsák ki, hogy pótolják a befagyasztási időszak alatti drágulásokat. A 2025-ös 4050 lejes minimálbér, a 2026-os inflációval indexálva, 4390 lejre emelkedne. A képletnek erre az értékre történő alkalmazása 4652 lejt eredményezne. Ez az összeg a 2027-re előre jelzett átlagkereset 48,5 százalékát tenné ki, a törvényben előírt sávon belül.
A BNS álláspontja szerint a javaslat a jelenlegi képlet módosítása nélkül is alkalmazható, és az eredmény 69 lejjel magasabb minimálbér lenne, mint a képlet alapján kapott érték.

Románia továbbra is az EU legalacsonyabb minimálbérrel rendelkező országai közé tartozik. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy egy minimálbérből az adott országban mennyit lehet vásárolni, a romániai munkavállalók helyzete jóval kedvezőbb.
A tanulmány ugyanakkor arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a jelenlegi 2699 lejes nettó minimálbér
A kosárértéket ugyanis 2026 szeptemberében 11 668 lejre becsülték.
A BNS által 2027-re javasolt 4652 lejes bruttó minimálbér esetén a nettó bér körülbelül 2898 lej lenne, ami a szakszervezetek becslése szerint a kosár értékének körülbelül 52 százalékát fedezné.
Az viszont egyelőre kérdéses, hogy megkapják-e a szakszervezetek a várt emelést. Sorin Grindeanu, a kormányon levő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn az újságírók kérdésére, miszerint az ország megengedheti-e magának a szakszervezetek által követelt minimálbér-emelést, azt válaszolta, hogy erről a költségvetés kidolgozásakor fognak egyeztetni. A döntés azonban függ attól a pénzügyi jelentéstől, amelyből kiderül az október végi deficit mértéke – tette hozzá.
Pedig – mint ismeretes – a romániai minimálbér a július 1-jei emelése után ugyan 825 euróra nőtt, ennek ellenére továbbra is a rangsor végén kullog európai uniós összevetésben. Az Eurostat júliusi adatai szerint csak Bulgáriában (620 euró) és Lettországban (780 euró) alacsonyabb a minimálbér.

A romániai minimálbér a július 1-jei emelése után 825 euróra nőtt, ennek ellenére továbbra is a rangsor végén kullog európai uniós összevetésben. Az Eurostat adatai szerint csak Bulgáriában és Lettországban alacsonyabb a kötelező legkisebb munkabér.
A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn.
Keddtől a spanyolországi Valencia is szerepel a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kínálatában, decemberben pedig további új járatok indulnak a Hargita és Kovászna megyében élők körében is nagy népszerűségnek örvendő légikikötőből.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
szóljon hozzá!