Főszerepben a kormány, amely szánalmas belharcok közepette arra fordítja energiája nagy részét, hogy kikozmetikázza, leradírozza ragyás arcbőréről büntetett elő- és utóéletét, miközben ország-világ előtt lejáratja magát.

További főszerepekben az ellenzék és az államfő, amely, aki önsorvasztó tehetetlenségében csak rinyál, csipked, rúgkapál, és mindenre odacsinál, amin érződik a nagy ellenség szaga. És persze beteges idegrángása közepette naponta háromszor, nagy dérrel-dúrral a bölcs vének tanácsa elé vonul, hogy előzetes-közbeeső-utólagos-folyamatos-mindenkori normakontrollt követeljen.

És akkor ott az RMDSZ. Amely bár jelenleg nincs királycsináló szerepben, de udvarfenntartó tehetségét most is lelkiismeretesen kamatoztatja. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet a Dâmboviţa-parti dzsungel szerves része – nincs más út, amíg bennszülött választói úgy akarják. A szövetség rendszerint belefekszik a mindenkori kormány mocskába, abban a reményben, hogy a sárból aranyat csinál. Cserébe az igazságügyi randalírozás – sokak szerint vállalhatatlan – támogatásáért most megkapta az anyanyelvhasználat-bővítést ígérő új közigazgatási törvényt, amely minden bizonnyal a jelenlegi parlamenti ciklus legnagyobb RMDSZ-es megvalósítása lenne.

Csakhogy ezután belépett a színpadra az ellenzék és az államfő hordája, amely természetesen az alkotmánybírósághoz fordult, tételesen megtámadva a kódex kisebbségbarát hozadékait is.
Az egyszerű bennszülött statiszta fejével gondolkodva ki lehet jelenteni, hogy a kisebbséggyűlölő politikusoktól hemzsegő ellenzéki pártok után immár Klaus Johannis is eljátszotta az erdélyi magyarság bizalmát.

Lehet, hogy a közigazgatási törvénykönyv egyéb passzusai ellen emelt kifogásai helytállóak, lehet, hogy 100 oldalas indoklásában csupán 10 oldalon vázolja a kisebbségekre vonatkozó előírások szerinte alkotmányellenes mivoltát, de ennyi épp elég lehet ahhoz, hogy – csak az egyik legsúlyosabb következményt említve – a magyarság még a korábban szerzett jogait is elveszítse azokon a településeken, ahol számaránya időközben a „hírhedt” 20 százalékos küszöb alá csökken.

Az RMDSZ most piszkos ujjával bőszen mutogathat az államfőre és pereputtyára: ugye, hogy megmondtuk?! Miközben jól tudjuk: a romániai politika szennyvizében egyik napról a másikra alámerülhet, eltűnhet, átalakulhat az igazság. Ha a következő időszakban az ellenzéki pártoknak egy – nem túl nagy – csoda folytán sikerülne átcsábítania vérszomjas törzsébe a kormánybuktatáshoz elegendő számú honatyát, az RMDSZ ugyanúgy átpártolhatna, és akár – a most darabokra szedett közigazgatási kódexbe foglaltakhoz képest – sokkal többet is elérhetne a támogatásért cserébe. És akkor megszépülnének a gyalázatosak, homlokegyenest ellentétes ívet venne a kommunikáció a könnyen forgatható köpönyeg alatt.

Ebből a szempontból szerencsés helyzetben van az RMDSZ: bármikor, bármilyen felállásban számtalan érvet sorakoztathat fel amellett, hogy éppen miért nem lehet a másik oldalra állni. Azonban abból már jóval kevesebbet látunk-hallunk-tapasztalunk, hogy miért éri meg az aktuális partner szemétdombján hemperegni. Így pedig csak a levakarhatatlan mocsokkal, az elűzhetetlen bűzzel maradunk.