Hirdetés

Újévköszöntő koncertek a kincses városban: a Kolozsvári Magyar Opera és a Tokos zenekar is gazdag újesztendei zenei műsort kínál

A több mint egy évtizede muzsikáló kolozsvári Tokos zenekar is koncerttel köszönti az új esztendőt •  Fotó: Tokos zenekar/ Facebook

A több mint egy évtizede muzsikáló kolozsvári Tokos zenekar is koncerttel köszönti az új esztendőt

Fotó: Tokos zenekar/ Facebook

Ritkán játszott művek is elhangzanak a Kolozsvári Magyar Opera Zenei utazás Velencétől Szentpétervárig című, újesztendei produkciójában. Szintén évköszöntő koncertet kínál közönségének a Tokos zenekar, amely tavaly ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját.

Kiss Judit

2022. január 06., 11:582022. január 06., 11:58

Az új esztendőt köszöntő koncertekre várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera társulata, valamint a kincses városbeli Tokos zenekara. Zenei utazás Velencétől Szentpétervárig – ez a címe az opera hangversenyének, amelyet csütörtökön (január 6.) és január 15-én 19 órától hallgathatnak meg az érdeklődők. A koncert egyik különlegessége, hogy a műsorban ritkán játszott művek hangzanak el.

A zenei utazás Velencéből indul: ifj. Johann Strauss Egy éj Velencében című operettjéből hangzanak el részletek. Az utazás Szentpétervár fele orosz zeneszerzők alkotásaival folytatódik.

Hirdetés

Először Rimszkij-Korszakov két művének részlete szerepel műsoron, a Karácsonyéj című operából a Polonéz és a Hópelyhecske című operából a Bohócok tánca. Ezt követően Alexander Glazunov Ruses d’amour című balettjéből a Grand pas des fiances hangzik el. A darab hegedűszólóját Barabás Sándor, a csellószólót Kostyák Előd játssza.

Az orosz zeneszerzők műveinek sora Muszorgszkij darabjaival folytatódik:

A Szorocsinci vásár című vígoperából a Gopak hangzik el, valamint a Boris Godunovból Varlaam bordala Sándor Csaba énekművész előadásában. A koncertet Dimitrij Sosztakovics híres keringőjével zárják. Az előadásban a Kolozsvári Magyar Opera zenekara, valamint magánénekesek működnek közre. Az énekművészek: Balázs Borbála, Veress Orsolya, Bardon Tony, Pataki Adorján, Sándor Csaba.

A tavaly megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a kincses városbeli Tokos zenekar, amely az új évben a Diákművelődési Házban ad kétórás koncertet.

A pénteken (január 7.) 17 órakor kezdődő rendezvény nemcsak újévi koncertet, de kísérőprogramokat is kínál.

A Diákművelődési Ház aulájában interaktív népviseleti kiállítást lehet megtekinteni, 18.30-tól pedig a házigazda Tokos zenekar mellett vendégként fellép a Fokos zenekar, valamint a Debreceni Népi Együttes. A koncertre a belépés ingyenes. Részletek a Tokos zenekar Facebook-oldalán találhatóak.

Kapcsolódó esemény január 9-én két filmvetítés: 15 és 18 órától lehet megtekinteni a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány konferenciatermében László Barna Isten kéz című filmjét, amely a szászcsávási zenekarról szól. A zenekar is meghívottja az eseménynek.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés