Hirdetés

Töretlen sikerű, klasszikus operett az Aradi Kamaraszínház műsorán

A víg özvegy című operett főszerepében Vörös Edit •  Fotó: budapesti Magyar Zenés Színház

A víg özvegy című operett főszerepében Vörös Edit

Fotó: budapesti Magyar Zenés Színház

A víg özvegy című Lehár-operett története elevenedik meg az aradi nagyszínház színpadán.

Krónika

2024. október 23., 21:112024. október 23., 21:11

A töretlen sikerű operettet a budapesti Magyar Zenés Színház előadásában láthatja az Aradi Kamaraszínház közönsége november 4-én, hétfőn 19 órakor – közölte az Aradi Kamaraszínház. Lehár Ferenc 1905-ben született operettjét, A víg özvegyet Bozsó József rendezésében a Magyar Zenés Színház hozza el Aradra.

A fordulatos történet több szálon fut. Glavari Hanna, a dúsgazdag pontevedrói özvegyasszony hosszú évek múltán újra találkozik fiatalkori szerelmével, Danilovics Daniló gróffal.

Hirdetés

Mindketten változtak az évek folyamán: a nő gyanakvó lett és kemény, a férdi cinikus és lump. A múltbeli tévedések és a jelenbeli sérelmek pedig nem hagyják, hogy a két egymásnak teremtett ember könnyen megtalálja az utat a másikhoz. Egy nehezen meg- és újraszülető szerelem története az övék, amelynek hátterében egy gazdasági válsággal küszködő délkelet-európai kisállam politikusai taktikáznak a maguk és az ország túléléséért.

A szerelem diadalát hirdető történetben rengeteg humorra, szenvedélyre és játékra kínálkozik lehetőség, mindez pedig biztosítja a könnyed kikapcsolódást a nézők számára.

A Magyar Zenés Színház vendégjátékára érvényesek a nagyszínházi bérletek, korlátozott számban jegyek kaphatók online a www.eventim.ro honlapon, valamint a nagyszínház pénztárában. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.

korábban írtuk

A kolozsvári bíró és A Zördög: nyolc állomásos magyarországi turnén az Aradi Kamaraszínház
A kolozsvári bíró és A Zördög: nyolc állomásos magyarországi turnén az Aradi Kamaraszínház

Tizenhat előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház, amely 8 településen lép fel két produkciójával.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Erdélyi színház lesz a kisvárdai fesztivál idei díszvendége

Négy helyszínen, több mint húsz előadással várja a közönséget a június 26. és július 4. között megrendezendő Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja, amelynek idei díszvendége a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata lesz.

Erdélyi színház lesz a kisvárdai fesztivál idei díszvendége
2026. április 22., szerda

Bajor Andor írásainak titokzatossága kihívás az olvasó számára – Egyed Emese a kolozsvári konferencia hozadékairól

Ha van színvonalas humor, Bajor Andoré az. Történeteinek fordulatossága, írásainak megannyi játékos megoldása lélekfrissítő, elmecsiszoló; titokzatossága pedig jó értelemben vett kihívás az olvasó számára – mondta el megkeresésünkre Egyed Emese.

Bajor Andor írásainak titokzatossága kihívás az olvasó számára – Egyed Emese a kolozsvári konferencia hozadékairól
2026. április 22., szerda

Ritkán látható fotókkal emlékezik a 100 éve született filmcsillagra a kolozsvári TIFF

A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői bejelentették, hogy az immár 25. alkalommal, június 12. és 21. közt tartandó szemle a 100 éve született Marilyn Monroe színésznő előtt is tiszteleg.

Ritkán látható fotókkal emlékezik a 100 éve született filmcsillagra a kolozsvári TIFF
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Újra székelyföldi turnéra indul a kolozsvári Puck Bábszínház

A korábbi évekhez hasonlóan idén is székelyföldi turnéra indul a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.

Újra székelyföldi turnéra indul a kolozsvári Puck Bábszínház
2026. április 19., vasárnap

Kitüntette a kultúra területén jeleskedőket az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület

Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjait Kolozsváron a Protestáns Teológiai intézet dísztermében a kultúra területein tevékenykedőknek.

Kitüntette a kultúra területén jeleskedőket az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
2026. április 18., szombat

Bernády elfeledett építőmesterének nyomában: Csiszár Lajos életművét ismertetik a műemlékek világnapján

A 150 éve született Csiszár Lajos életművét szeretnék közelebb hozni a nagyközönséghez Marosvásárhelyen, ahol városnéző sétákkal idézik fel a szecesszió meghatározó helyi alakjának munkásságát.

Bernády elfeledett építőmesterének nyomában: Csiszár Lajos életművét ismertetik a műemlékek világnapján
Hirdetés
2026. április 14., kedd

Spiró György drámáját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Spiró György drámáját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház
2026. április 14., kedd

Lírai sors: 140 éve született Aradon a magyar irodalom legelégikusabb költője, Tóth Árpád

Az utókor „méla, halkszavú költőként” emlegeti az újságíróként, szerkesztőként és műfordítóként is jelentős életművet maga után hagyó Tóth Árpádot, aki kisgyerekként elkerült szülővárosából.

Lírai sors: 140 éve született Aradon a magyar irodalom legelégikusabb költője, Tóth Árpád
2026. április 14., kedd

Bajor Andor életműve előtt tisztelegnek Kolozsváron

Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30. ̶ Debrecen, 1991. január 24.) szerkesztő, kritikus, prózaszerző életművére összpontosító, kétnapos konferenciát és irodalmi rendezvényt szerveznek Kolozsváron.

Bajor Andor életműve előtt tisztelegnek Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés