
Fotó: Filmtettfeszt
Több mint 7000-en néztek filmet múlt héten a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle tizenhat helyszínén, ez a szám nagyobb, mint a tavalyi fesztivál nézőszáma.
2024. október 09., 11:092024. október 09., 11:09
A tizenhetedik helyszínen, Aradon október 10-én, csütörtökön kezdődik és szombaton ér véget a fesztivál.
október 2-ától 6-áig – olvasható a szervezők közleményében. A mintegy 40 programpont közül 31 volt filmvetítés, a három legnépszerűbb filmnek pedig a Ma este gyilkolunk (r. Fazakas Péter) című vígjáték, a Fekete pont (r. Szimler Bálint) című dráma és a Kék Pelikan (r. Csáki László) című animációs dokumentumfilm bizonyult.
a Filmgalopp 12 versenyfilmje, egy további erdélyi rövidfilmes blokk és 10 kiváló magyarországi rövidfilm alkotta a fesztivál gerincét. A legkisebbeket négy animációs film vetítéseire vártuk; a legtöbben – összesen több mint 600-an – a Sárkány és papucs című Dargay Attila-klasszikust nézték meg.
Fotó: Filmtettfeszt
A vetítéseket 14 közönségtalálkozó kísérte. Szerveztek találkozót többek közt Enyedi Ildikóval (a 25 éves Simon mágus című film apropóján) és Koltai Róberttel (a hamarosan Romániában is moziforgalmazásba kerülő Ma este gyilkolunk apropóján) –, volt Almási Tamás-mesterkurzus, egy könyvbemutató: Janovics Jenő.
A kolozsvári némafilmgyártás megteremtője. Látványtervezői kerekasztal és Damokos Csaba-kiállítás, két tudományos konferencia várta a közönséget, gyerekworkshopra is sor került Kolozsváron, de voltak közönségtalálkozók Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is. Utóbbi helyszínen animációtörténeti kiállítás és animációs gyerekfoglalkozás, illetve a médiaértés-konferencia további előadásai is gazdagították a programot.
Fám Erika-díjban részesült Ritter György filmesztéta, a 10. Filmgalopp fődíját pedig Paniti Roland Képzelt faágra száll egy madár című rövidfilmje nyerte el.

Minden eddiginél erősebb volt a 24. Filmtettfeszten versenyző fiatal erdélyi alkotók mezőnye, és egy ritkábban díjazott filmes szakma képviselője vehette át a Sárga Csikó Díjat.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Négy helyszínen, több mint húsz előadással várja a közönséget a június 26. és július 4. között megrendezendő Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja, amelynek idei díszvendége a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata lesz.
Ha van színvonalas humor, Bajor Andoré az. Történeteinek fordulatossága, írásainak megannyi játékos megoldása lélekfrissítő, elmecsiszoló; titokzatossága pedig jó értelemben vett kihívás az olvasó számára – mondta el megkeresésünkre Egyed Emese.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői bejelentették, hogy az immár 25. alkalommal, június 12. és 21. közt tartandó szemle a 100 éve született Marilyn Monroe színésznő előtt is tiszteleg.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is székelyföldi turnéra indul a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.
Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjait Kolozsváron a Protestáns Teológiai intézet dísztermében a kultúra területein tevékenykedőknek.
A 150 éve született Csiszár Lajos életművét szeretnék közelebb hozni a nagyközönséghez Marosvásárhelyen, ahol városnéző sétákkal idézik fel a szecesszió meghatározó helyi alakjának munkásságát.
Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Az utókor „méla, halkszavú költőként” emlegeti az újságíróként, szerkesztőként és műfordítóként is jelentős életművet maga után hagyó Tóth Árpádot, aki kisgyerekként elkerült szülővárosából.
Bajor Andor (Nagyvárad, 1927. szept. 30. ̶ Debrecen, 1991. január 24.) szerkesztő, kritikus, prózaszerző életművére összpontosító, kétnapos konferenciát és irodalmi rendezvényt szerveznek Kolozsváron.
szóljon hozzá!