Hirdetés

Terítéken a színház – szabadtéri évadnyitó rendezvényt, nyílt próbát tart a nagyváradi társulat

•  Fotó: Szigligeti Színház

Fotó: Szigligeti Színház

Szigligeti Piknik – Terítéken a színház! címmel szervez évadnyitó és -hirdető szabadtéri rendezvényt az új tanév második napján, vagyis szeptember 12-én, kedden délután a nagyváradi Szigligeti Színház társulata.

Krónika

2023. szeptember 07., 11:012023. szeptember 07., 11:01

A program 17 órától kezdődik a nagyszínpadon, ahol a készülő és szeptember 16-án bemutatásra kerülő A padlás című előadás próbafolyamatába kaphatnak betekintést az érdeklődők.

A nyílt próba mellett a színpadon a teátrum vezetősége az új évaddal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókról is tájékoztatja majd a nagyérdeműt – közölte a társulat.

Hirdetés

A nyílt próbát követően a színház mögötti téren folytatódik a rendezvény. Az itt felállított szabadtéri színpadon előbb a Lilliput Társulat tervezett évadáról tudhatnak meg többet az érdeklődők, majd a Tüskevár gyerekszereplőinek fellépése következik.

A Nagyvárad Táncegyüttes művészei a Mindenki hagyománya című interaktív előadásából mutatnak be részleteket, majd a közönséget is táncba hívják.

A rendezvényt a Szigligeti Társulat művészeinek fellépése zárja. A szabadtéri színpadon zajló eseményekkel párhuzamosan számos érdekességgel várják a közönséget a színház mögötti téren, az egykori Majomsziget helyén. A Lilliput Társulat művészei kézműves-foglalkozásokkal várják a gyerekeket, lehetőség lesz színházi jelmezek és parókák felpróbálására, ugyanakkor a teátrum kérdőívét is kitölthetik a látogatók. A helyszínen fagyit, bort és üdítőt is lehet majd kapni. A belépés a Szigligeti Piknik minden programpontjára ingyenes.

korábban írtuk

A Tüskevár közkedvelt ifjúsági regényből készült musicallel indítja az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház
A Tüskevár közkedvelt ifjúsági regényből készült musicallel indítja az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház

Fekete István közkedvelt ifjúsági regényéből készült musicalt mutat be a Szigligeti Színház Lilliput Társulata és Nagyvárad Táncegyüttese szeptember 3-án, vasárnap.

korábban írtuk

Fókuszban a zene: musical és nagyoperett bemutatójára készül, évadot értékelt a nagyváradi Szigligeti Színház
Fókuszban a zene: musical és nagyoperett bemutatójára készül, évadot értékelt a nagyváradi Szigligeti Színház

Évadot értékelt és terveket ismertetett a nagyváradi teátrum: két musicalt és egy nagyoperettet, meseadaptációkat és hagyományőrző projekteket jelentettek be a Szigligeti Színház vezetői és társulatvezetői pénteki sajtótájékoztatójukon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
2026. július 09., csütörtök

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván

Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván
Hirdetés
2026. július 07., kedd

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban

A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban
2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
Hirdetés