Hirdetés

Taps az Aranypálmának

Cristian Mungiu filmje nyitotta a kolozsvári Transilvania fesztivált. A román film ünnepével kezdődött el a hétvégén Kolozsváron a VI. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF): a nyitógálán Cristian Mungiu Aranypálma díjas 4 luni, 3 sãptãmâni ºi douã zile (4 hónap, 3 hét és 2 nap) című alkotását vetítették. A pénteki gálán – mint minden évben – a tavalyi fesztivál során fölvett pillanatképek kollázsát is megtekinthették a nézők, ezúttal pedig egy olyan kisfilm egészítette ki a sort, amely a későbbi fergeteges ünneplést készítette elő.

Gazda Árpád

2007. június 04., 00:002007. június 04., 00:00

A rövid bejátszás 2004-ben készült, abban az évben, amikor egyetlen román film sem szerepelt versenyben – tehát amikor egyetlen fiatal, első- vagy másodfilmes rendező sem rukkolt elő új alkotással. A felvételen külföldi filmkritikusok beszélgetnek a fesztivál szervezőivel, illetve elemzik a hazai helyzetet.

Borítékolt díj?

Amely mára viszont teljességgel megváltozott – hangzott el a végkövetkeztetés, hiszen Cannes-ból azóta egyre rangosabb díjakkal térnek haza a fiatal román alkotók: Cristi Puiu az Egy bizonyos tekintet szekció díjával, Corneliu Porumboiu az Aranykamerával, egy hete pedig Cristian Mungiu a fődíjat nyerte el – a tavaly elhunyt Cristian Nemescu alkotásának pedig az említett szekció díját ítélték.

A bemelegített közönség nem is várt az ovációkkal a film megtekintéséig: már a vetítés előtt színpadra lépő Mungiut „szűnni nem akaró” tapsorkán fogadta. „Soha nem gyűltünk öszsze ennyien” – fokozta a hangulatot Mihai Chirilov fesztiváligazgató. Valóban, több mint ezren szorongtak a nehezen szellőztethető Köztársaság moziban, a vetítést rosszullétek is megzavarták. A kommunizmus idején játszódó feszültségterhes film egy tiltott abortusz történetével sokkol, szögezi a székbe a nézőt, és nemcsak: erkölcsi kérdésekről beszél úgy, hogy az erkölcs szó egyszer sem hangzik el a négy és fél hónapos csecsemő meggyilkolása kapcsán. A főszereplő, Otilia (Anamaria Marinca) sem lesz hősnővé azáltal, hogy mindenre képes a barátnőjéért – teszi, amit tennie kell, és lefekszik az abortuszt ezen az áron elvégző Bebe úrral. Néhány pillanatot azonban hagy a rendező a „beszédre”: miután szinte mindent elintézett, Otilia belép a fürdőszobába, ahol a csempén hever a magzat – és nézi, rezzenetlen arccal. A kiváló alakítást Cannes-ban nem jutalmazták, de Mihai Chirilov már egy Aranypálmát méltató interjúban ígéretet tett a „kárpótlásra”. Ugyanígy borítékolható talán a TIFF nagydíja is, amint ezt a gáláról kiözönlő nézők közül többen megjegyezték.

Már netről is letölthető

Másnap délelőtti sajtótájékoztatóján a főszereplőkkel – Anamaria Marinca, Laura Vasiliu, Vlad Ivanov – közösen nyilatkozó Mungiu megköszönte a nézőknek, hogy a TIFF-en telt ház előtt vetíthette le filmjét, amely az Aranypálmán kívül a Francia Nemzeti Oktatási Hivatal díját is elnyerte Cannes-ban. Az alkotóval, a művészszel szembeni tiszteletlenségnek nevezte ugyanakkor azt a tényt, hogy a film kalózpéldányai máris elérhetővé váltak az interneten.

Mungiu az őszre tervezett hazai bemutató időpontjának megváltoztatását is kilátásba helyezte. A 4 hónap, 3 hét és 2 nap című film hetven nemzetközi fesztiválra kapott meghívást, és több mint harminc ország filmforgalmazója vásárolta meg a vetítési jogát. Bekerül a franciaországi iskolák oktatási tervébe, a diákok szemináriumok keretében fogják értelmezni. „A filmhez generációm legrelevánsabb vonásait keresve rájöttem, hogy a gondolkodásmódunk az, ami összeköt minket” – mondta a rendező, elárulva, hogy a forgatás előtt külön stratégiát dolgozott ki Oleg Mutu operatőrrel a minél direktebb közlés, a formalitások elhagyása, a minimalista filmnyelv megvalósítására. Rendezői elv volt az is, hogy a filmben nem jelenhet meg semmilyen, a kommunizmusra közvetlenül utaló sztereotípia. El akarta kerülni a szokványos filmes toposzokat, hogy csak a nagy emocionális töltetű történet maradjon a nézők számára – jelentette ki a rendező, aki Mesék az Aranykorból címen tervez trilógiát forgatni, bár egyelőre nem határozta meg következő filmje témáját. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mennyire felkészült a hazai filmgyártás az Aranypálmát követő jövőbeli elvárásokra, Mungiu reményét fejezte ki, hogy valamivel könnyebben jutnak majd fiatal rendezők a megfelelő támogatáshoz. Ám kissé szkeptikusan megjegyezte, nem hiszi, hogy holnaptól munkaláz törne ki a kulturális minisztérium vagy a Román Mozivállalat ügyosztályain. A 4 hónap... cannes-i bemutatóját követő, Dan Mihu forgatókönyvíró által megfogalmazott plágiumvádakra egyetlen mondattal utalt Mungiu: rengeteg, bárki számára felhasználható téma van – a művészi látásmód, a létrehozott alkotás a döntő.

Burus János Botond, Rostás-Péter Emese

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés