Takaros reménytelenség – A 80 éves Bodor Ádámot köszöntötték Budapesten

„Szenvedélyesen és takarosan reménytelen prózája emberileg és művészileg is reményt ad, a világvég nála már-már kaján, bár nem felejt el melankolikusnak lenni” – méltatta az író sajátos világát Parti Nagy Lajos. A PIM igazgatója, E. Csorba Csilla a változatos, szuggesztív, nyugtalanító jelzőket használta az ünnepelt írásaira, amelyek a peremvidékről mesélnek, Erdély kiszolgáltatottságát, egy másik Kelet-Európát visszhangozzák.

A Magvető Kiadó – a Bodor-kötetek gondozója – egy új kötettel ajándékozta meg az írót. A kötet Ferenczi Gábor A barátkozás lehetőségei című filmjéhez inspirációul szolgáló négy Bodor-novellát (A barátkozás lehetőségei, És akkor majd látjuk egymást, Fülledt reggel, Sofőrünk egy rosszabb napja) tartalmazza, a mellékelt DVD-n pedig a 2007-es filmet is megkapják az érdeklődők.

Parti Nagy laudációja után az írótársak közül többek között Závada Pál, Spiró György, A börtön szaga című, Bodorral készült beszélgetőkötet kérdezője, Balla Zsófia, Darvasi László és Esterházy Péter köszöntötte az ünnepeltet egy-egy kedvenc Bodor-írásból felolvasott részlettel. Az íróval tervezett beszélgetésre a köszöntések sora után már nem maradt idő, amit Bodor csak azért sajnált, mert „ezúttal sem tette fel neki senki azt a gerincvelőig hatoló kérdést, aminek elhangzásában évek óta reménykedik: miután kiszabadult a börtönből, létesített volna testi kapcsolatot a börtönigazgató lányával?” Mint mondta, ezzel a válasszal már örökké adós marad.

Bodor Ádám az MTI-nek elmondta, meghatározó szerepet játszott íróvá válásában, hogy a kolozsvári Református Kollégium növendékeként 1952-ben, tizenhat éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, és két évet töltött a szamosújvári politikai börtönben.

„Kétségtelenül nagyon fiatalon kerültem a rács mögé, olyan körülmények közé, amelyek a világnak egy másik, szokatlanabb oldalával szembesítik az embert. Ez az állapot, helyzet engem gondolkodásra késztetett” – fogalmazott. Megjegyezte: a börtön után tíz év telt el, mire igazából írni kezdett. „Kellett egy idő, ami után kellő biztonsággal ülhettem le a papír elé” – fogalmazott.

A szerző elárulta azt is, hogy a húszas évei elején egy ideig tájképfestészettel is foglalkozott. „Anyagilag megszorultam fiatalkoromban, és bár komolyan sosem készültem erre a pályára, valamennyire tudtam rajzolni. El is adtam ezeket a képeket rögtön, eleve nem is állt szándékomban megőrizni őket, mert sült dilettáns festmények voltak. Szarvas a patakparton, téli alkonyat, ilyen rémségek” – idézte fel. Jóval később, már íróként összeakadt az egyik ilyen fiatalkori festményével, amikor egy erdélyi alkotóházba vonult vissza.

„A faluban sétálva egy tornácon megpillantottam a festményemet. Be is mentem a háziakhoz érdeklődni, hogy került hozzájuk, mire azt mondták, a gyerekük festette. Majd’ elájultam, mert 50 méterről láttam, hogy én festettem. Megkérdeztem, hogy beszélhetnék-e akkor a gyerekkel, erre ők rémületemre azt válaszolták, hogy nem, mert a nagybányai művészeti iskolába, ahová elvitte ezt a festményét, azonnal felvették” – mesélte.

Bodor Ádám saját bevallása szerint hosszú kihagyásokkal dolgozik, olykor évek telnek el egy-egy mű befejezése után, mire komolyabban belekezd egy újabb történetbe. Az író elárulta, hogy jelenleg is egy ilyen időszakban van, nem dolgozik éppen semmi konkréton. „Az én koromban, azt hiszem, már egyébként sem illik különösebb terveket dédelgetni” – tette hozzá.