Szituációs dokfilm: hiteles élmény

- Mi a Transikon Egyesület, filmes fórum vagy érdekvédelmi szervezet?    Filmkészítő műhely. De mielőtt belebonyolódnánk magasröptű fejtegetésekbe, gyorsan elmondom: hat filmes alkotó bejegyzett a tavaly egy egyesületet – ennyi a Transikon. Egy film akár másfél évig is készülhet, az alkotója ennyi idő alatt már “nem lát ki” belőle, kell a friss szem, a szakmai, a kritikus vélemény. Ezért korábban is összejártunk, zártkörű vetítéseken megbeszéltük a filmeket, tanultunk egymástól.

Másrészt egyesületként, jogi személyként könnyebb pályázni a költségekre, és a filmek utóéletének gondozása – a fesztiválokra való benevezése, értékesítése – is egyszerűbb, ha közösen végezzük. Ehhez ugyanis önmenedzselő típusú emberek kellenek, és nem biztos, hogy egy alkotó alkalmas erre, vagy jó ötlet a saját filmjeit menedzselni.

- Eljutnak a filmjeik a nézőkhöz?

Nem igazán, jobbára a televízióra és a fesztiválokra szorulunk. De a játékfilmek talán eljutnak a nézőhöz? Hargita megyében például egyetlen mozi sem működik! DVD-n nem érdemes forgalmazni a filmeket, nincs rájuk igazi kereslet. Az értékesítési rendszer is csak állami segítséggel működhetne, ami persze csak álom, hiszen még a filmkészítés költségeire is nehezen szerzünk pénzt. Pedig a dokumentumfilmek jóval alacsonyabb költségvetésből készülnek,

mint a játékfilmek.

- Statisztikák szerint egyre többet tévézünk, sokan még az írott szó térvesztéséért is a mozgóképet, a filmeket kárhoztatják. Ha nincs néző, akkor az nem azt jelenti, hogy a műfajjal, a dokumentumfilmmel van baj?

Talán a megnevezés félrevezető, de csak annak, aki nem látott még dokfilmet. Mi nem tudományos-ismeretterjesztő vagy természetfilmeket készítünk, amelyben nincs hős és cselekmény, és az élvezhetőség rovására megy, hogy a nézőre elemző attitűdöt kényszerítünk, ahelyett, hogy a beleélés örömét adnánk neki. A szituációs dokumentumfilm élményfilmként működik, ha úgy tetszik: játékfilm, amatőr szereplőkkel. Elmesélünk valamit, ami filmként kell megálljon a lábán, de valós helyzetekkel, valós szereplőkkel, kevés alkotói ráhatással. Egy történet, amely bármikor megtörténhet bárkivel. Nincs jelenetismétlés, nem állíthatom meg a történetet, hogy akkor ezt most vegyük fel újra, mert nem fizetett szereplőkkel, világosítóval, díszletekkel dolgozunk. De a meseszövés, az élmény ugyanolyan hiteles, mint a játékfilmben. Csak nincs annyira látványosan becsomagolva.

- Mit vár a DaKinotól, mit hozhat a bukaresti fesztivál?

A tavalyi DaKinon a Moszny, Lakatos Róbert filmje, amelyben operatőrként dolgoztam, rendezői díjat kapott. A díjakon túl azonban fontosnak tartom, hogy nyissunk a román kulturális támogatások felé is. Az erdélyi magyar filmesek jó néhány generációja Budapesten tanult, amíg itthon, a Sapientián el nem indult a képzés. Pályázni is csak magyarországi alapoknál szoktunk, Bukarest egy kicsit terra incognita, amin változtatni kell. Filmeket akarunk készíteni, jó filmeket, és ehhez pénz kell. Ki kell tehát törnünk abból az ördögi körből, hogy nem ismerik a filmjeinket, ezért nem keresik azokat, következésképpen pénzt sem kaphatunk rá.