2009. április 16., 11:222009. április 16., 11:22
Az izraeli rendező animációs filmben tárja a néző elé a hadjárat egyik legbrutálisabb eseményét, két palesztin menekülttábor lakóinak kiirtását, amelynek történései egykori bajtársai emlékfoszlányai alapján állnak össze a néző szeme előtt.
A narráció két idősíkban mozog: a jelenben, amikor Folman sorra keresi föl egykori bajtársait, hogy kiderítse, mennyire élnek emlékezetükben a katonaévek eseményei, és a múltban – itt azonban csupán a történések egy-egy szeletére derül fény, és a film során előrehaladva áll össze egyetlen egységes sztorivá, egy, az izraeli hadsereg asszisztenciájával végrehajtott tömeggyilkosság történetévé.
| Waltz with Basir. Izraeli–német–francia animációs film, 2008, 90 perc. Rendezte: Ari Folman. Szereplők: Ari Folman, Roni Dajag, Ron ben-Jisáj, Miki Leon. Írta: Ari Folman. Zene: Max Richter. Értékelés az 1–5-ös skálán: 4. |
A történet főszereplőiben egy dolog közös: mindannyiuknak csupán halvány emlékfoszlányai vannak a múltbeli történésekről, mintha tudat alatt arra törekedtek volna, hogy a lehető legmélyebbre ássák el az átélt szörnyűségeket. Ezért aztán a visszaemlékezésekben szinte kivétel nélkül keveredik a valóság és a fikció: természetfölötti események, rémálmok képei vegyülnek a hiperrealista módon ábrázolt háborús történésekkel.
Az egyik leggyakrabban visszatérő motívum a film nyitójelenetében látható üldözés: huszonhat vérben forgó szemű kutya üldözi az egyik szereplőt. Mint kiderül, Folman egyik barátjának visszatérő álmáról van szó. Ő volt az a mesterlövész ugyanis, akit a hadjárat során azzal bíztak meg, hogy a települések megtámadása előtt végezzen a gazdáikat korábban rendszeresen riasztó kutyákkal. A rohanó kutyák ismétlődő képe ennek nyomán a film központi üzenetének metaforájává válik: a katonai akció résztvevői hiába próbálják elásni emlékeiket, azok folyamatosan üldözik őket, és nincs menekvés előlük.
Ahogy a történet lassan kibontakozik, érthetővé válik, hogy Folman miért épp az animációs műfajt választotta: már a film elején arra figyelmezteti egyik volt katonatársa, aki az emlékek elől menekülve Hollandiában telepedett le, hogy kutatásai során ne filmezzen, csak rajzoljon. És igaza volt: annak ábrázolására, hogyan élnek a hadjárat egykori főszereplőinek emlékezetében a háború képei, tényleg ez a műfaj a legmegfelelőbb. A látomásos, szürrealista képekkel vegyülő harctéri élmények képi ábrázolása csakis így válik lehetővé, így mutatható be a legjobban a háború abszurditása.
Jelképértékű az is, ahogy a földöntúli látomásokból a film végére lassan kibontakoznak a valós események, és a néző először szembesülhet azzal, mi is történt valójában a Szabra és Satila menekülttáborokban. Képről képre elevenednek meg az események, szemtanúi lehetünk, ahogy a keresztény falangisták az izraeli haderő biztosítása mellett bevonulnak a két menekülttáborba, hogy bosszút álljanak a szintén keresztény Basír Gemájel elnök meggyilkolásáért.
Három napig tartott a mészárlás, amelyben ugyan közvetlenül nem vettek részt izraeli alakulatok, de aktívan segédkeztek – például azzal, hogy éjszaka világító lövedékeket lőttek ki, hogy kellő fényt biztosítsanak a tömeggyilkossághoz.
Ahogy a rakéták világították meg a tömeggyilkosságok helyszínét, úgy világosodik meg az igazságot kutató főszereplő és a néző is a tekintetben, mekkora felelősséget is visel valójában az izraeli védelmi erő a bűncselekményért. A megvilágosodás hatását fokozza, hogy a zárójelenetben már nem rajzolt képkockákat, hanem a mészárlást követően a helyszínen forgatott, megrázó filmfelvételeket láthatunk.
A szándék egyértelmű: Folman szembesíteni akarja honfitársait a múltban elkövetett bűncselekményekkel, azzal, hogy hiába próbálnak menekülni az elkövetett bűnök miatti felelősség elől, az előbb-utóbb úgyis utoléri őket, akárcsak az álombéli élőholt kutyák az egykori mesterlövészt.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.