Hirdetés

Spiró György drámáját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Spiró György drámáját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban április 16-án lesz a premier

Fotó: Facebook/ Kolozsvári Állami Magyar Színház

Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a Vlad Massaci rendezésében színre vitt produkció a Stúdióteremben lesz látható, és már a premier előtt komoly érdeklődés övezi, az első előadásra minden jegy elkelt.

Krónika

2026. április 14., 19:322026. április 14., 19:32

Április 16-án mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Spiró György Elsötétítés című drámájából készült előadását.

A csütörtök este 8 órától kezdődő bemutatót követően április 23-án és 26-án is műsorra tűzik az előadást, amely májusban és júniusban is visszatér a színház repertoárjára.

Hirdetés

A premiert megelőző sajtótájékoztatón Vajna Noémi dramaturg ismertette röviden a darab alaphelyzetét. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény alapján a történet 1941 júliusában, Budapesten játszódik, a légvédelmi elsötétítés idején, amikor egy házaspár élete néhány óra leforgása alatt gyökeresen megváltozik a harmadik zsidótörvény életbe lépésével.

A darab tétje – idézve Kertész Imre gondolatát – túlmutat a történelmi kereten: a pusztító őrület és a teremtő értelem közötti konfliktusról szól, amely a jelenkor számára is érvényes kérdéseket vet fel.

A produkció rendezője, Vlad Massaci első alkalommal dolgozik együtt a kolozsvári társulattal. Mint elmondta, már a kétezres évek elején megismerte Spiró szövegét, amely azonnal mély benyomást tett rá. Kiemelte: különösen azok a drámák érdeklik, amelyek erkölcsi döntések által meghatározott határhelyzeteket teremtenek. Hozzátette, az előadás látványában és megformálásában akár statikusnak is tűnhet, a valódi dinamika azonban az eszmék szintjén bontakozik ki, ahol a gondolatok folyamatos mozgásban vannak.

Meggyőződése szerint a nézők érzékelni fogják a darab és a jelenkor közötti erős párhuzamokat.

A látványvilágot jegyző Maria Miu egy feszültséggel teli, bizonytalan teret hozott létre, amely nem konkrét lakásként, hanem inkább a valóság és képzelet határán elhelyezkedő, liminális térként értelmezhető. A díszlet egyszerre hordoz költőiséget és nyugtalanságot, folyamatosan a külvilág fenyegetését sugallva, és a rendezői koncepciót erősítve.

A zenei világ megalkotásakor Vlaicu Golcea tudatosan kerülte az illusztratív megoldásokat. Mint fogalmazott, egy ennyire erős szöveg mellett a zene csak visszafogottan lehet jelen: nem fedheti el a színészi hangot, különösen egy intim, kamaraszerű térben.

A hangzás inkább konceptuális és funkcionális szerepet kap, „láthatatlan áramlásként” hatva a nézőre, nem dallamokkal, hanem egymásba olvadó érzelmi állapotokkal.

Az előadás két főszerepét Dimény Áron és Imre Éva alakítja, mellettük Bogdán Zsolt, Kardos M. Róbert és Biró Gergő lép színpadra. A produkció létrejöttét Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

A premierre már nem lehet jegyet váltani, a további előadásokra azonban a színház jegypénztárában és online felületen még elérhetők belépők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés