2011. március 29., 08:522011. március 29., 08:52
Az ókor világa mindig is kitűnő inspirációs forrás volt a filmesek számára. Mivel a történelmileg többé-kevésbé hiteles sztorikat a közönség ugyanúgy kedvelte, mint a mitológiai témájú mozikat, nem csoda, hogy – a később az amerikai produkciókra is átterjedt, kezdetben kissé lesajnálóan az ilyen témájú olasz filmekre alkalmazott kifejezést felhasználva – saját „műfaji” megjelölést is kaptak: sword and sandal (azaz kard és szandál) filmekként emlegetik őket, és nem csupán a mozivásznon, de televíziós sorozatként is taroltak. Utóbbi műfajt lovagolta meg az egyre jobb sorozatokat gyártó HBO is, amikor néhány évvel ezelőtt leforgatta a Róma című több epizódból álló alkotást, majd most a Starz című amerikai mozicsatorna által készített sorozatot átvéve az európai közönséggel is megismerteti a számos sorozat megszületése – Smallville, Buffy, a vámpírok réme – fölött bábáskodó Steven S. DeKnight által kiötölt újabb történetet, a Spartacus: Az aréna isteneit.
Ha valaki azt hinné, hogy megint csak egy olyan, a mitológia és a történelem világát meglehetősen infantilisan értelmező „akciósorozatról” van szó, mint a 90-es években készült Xéna, a harcos hercegnő vagy a Herkules, az nagyot téved. Az Amerikában sportnak tekintett pankráció összecsapásait idéző, gyerekközönség előtt is bátran vetíthető szandálos filmek ideje lejárt, mióta megjelent Frank Miller 300 című képregénye, valamint azt azt híven, sajátos képi megoldásokat alkalmazva feldolgozó mozi. A thermopülai csatát szinte már cyberpunk-arcokat felvonultató, a képregényes alapokat a vizuális megoldások szintjén is felválalló, lassított felvételekkel bemutató film a képregényhez hasonlóan kultuszművé vált, és saját iskolát teremtett – olyannyira, hogy az egyik, a History Channelen futó, ókori témájú ismeretterjesztő sorozat is ebben a stílusban készült.
Szinte magától értetődő volt hát, hogy előbb-utóbb valamilyen televíziós sorozatban is megjelenik ez a vizuális világ. A most indult Spartacus: Az aréna istenei amúgy nem a legelső ilyen sorozat, mivel ebben tulajdonképpen a korábban vetített Spartacus: vér és homok előzményeit dolgozzák fel. Az első széria magának a legendás gladiátornak a történetét meséli el, míg a második csupán felhasználja a nevét, de csak a többi karaktert vették át. Mindettől függetlenül ugyanúgy egy alternatív ókorba kalauzolja el a nézőt, mint a 300 vagy az „anyasorozat”. A „szandálpunk” ókorban sötét, pasztellszerűen színezett háttér előtt, félhomályos sikátorokban és pompás, de romlottságtól terhes palotákban járunk, amelyek semmivel sem veszélytelenebbek, mint a gladiátorarénák. A mindennapi élet az erőszak, a hatalom és a szex körül forog, és mind az erőszakos, mind az erotikus jeleneteket a lehető legexplicitebben tárják a néző elé – a durván csonkolt végtagokból, az elvágott nyaki ütőerekből sugárban dől a vér, és szinte tízpercenként szembesülünk egy-egy esztétikusan filmezett, de már-már softcore-ba hajló erotikus snittel.
Az alaptörténet: Quintus Lentulus Batiatus, a John Hannah által kiválóan alakított gladiátorképző-tulajdonos minden áron be akar kerülni a felső tízezerbe, ehhez viszont az kell, hogy legjobb gladiátorai dicsőséget szerezzenek, és Capua városának új arénájában is felléphessenek. Ennek érdekében bármire hajlandó, de természetesen nála jóval aljasabb ellenségei is mindent elkövetnek azért, hogy számításait keresztülhúzzák.
A sorozat minden, a Római Birodalomról meglévő sztereotípiát felvonultat: a dekadencia, az intrikák, az erőszak jelentik a történet eszszenciáját – mégsem jelenthető ki, hogy sablonos, fantáziátlan alkotás lenne. (Külön geg, hogy Batiatus feleségét az a Lucy Lawless játssza, aki annó a Xéna címszerepét alakította.) Ahogy a 300 alternatív ókori világa is be tudja szippantani a nézőt, ugyanúgy a Spartacus-sorozat is hitelesen „adja el” a maga sajátosan értelmezett, véres szandálpunk-univerzumát.
Spartacus: Az aréna istenei. (Spartacus: Gods of the Arena. Amerikai történelmi drámasorozat, 2011, 6 rész. Vetítés: Vasárnap esténként az HBO-n.) Rendezte: Steven S. DeKnight. Producer: Steven S. DeKnight. Szereplők: John Hannah, Dustin Clare, Lucy Lawless, Peter Mensah, Manu Bennett. Írta: Steven S. DeKnight. Zene: Joseph Loduca. Értékelés az 1-10-es skálán: 9
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!