A Horea (akkor Horthy Miklós) utat is bombázás érte 1944. június 2-án a kincses városban
„Célunk az volt, hogy a Kolozsvárt ért 1944. június 2-ai bombatámadásról szóló kötet intő jelként szolgáljon az utókor számára. A túlélők emlékeinek rögzítése mellett megpróbáltam áttekinteni az elérhető levéltári forrásokat, dokumentumokat, fényképeket, hiszen mindezeket rögzíteni kell” – mondta el a Krónikának Papp Annamária történész, aki a frissen megjelent, Megsebzett Kolozsvár című kötet anyagát gyűjtötte, sajtó alá rendezte, bevezetővel és jegyzetekkel látta el.
2020. április 28., 19:232020. április 28., 19:23
2020. április 28., 23:592020. április 28., 23:59
– Egyetlen szomorú napról készült az Exit Kiadó gondozásában most napvilágot látott, Megsebzett Kolozsvár című kötet: a várost ért 1944. június 2-ai amerikai légitámadásról és annak súlyos következményeiről. Mi a történelmi jelentősége ennek a napnak, illetve miért tartottad fontosnak, hogy könyv szülessen róla?
– Nem véletlenül emlékeznek 1944. június 2-ára a kolozsvári magyarok úgy, mint egy nagyon szomorú napra. Gyönyörű, verőfényes nyári napra ébredt ezen a péntek reggelen a város, és jóllehet még javában dúlt a háború, valójában senki nem gondolt arra, hogy hamarosan itt lesz maga a pokol.
Mivel a második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély területén nemigen voltak hadászati szempontból jelentős célpontok, a szövetséges légierő többnyire csak akkor bombázta ezt a területet, amikor azt az európai hadszíntéren valamilyen más, jelentősebb hadművelet indokolttá tette.
Az 1944. június 2-ai amerikai légitámadás valójában a szövetségesek 1944. június 6-ai normandiai partraszállásával függött össze, így próbálták ugyanis megakadályozni Németország és szövetségesei csapatainak esetleges átcsoportosítását a keleti frontról nyugatra. Ugyanakkor a hadászati, stratégiai elgondolások mellett a másik cél a helyi lakosság megfélemlítése és megtörése volt. A Kolozsvárt is súlyosan érintő, úgynevezett Frantic Joe I. légi hadműveletet tulajdonképpen az első közös, amerikai–szovjet összehangolt hadi cselekménynek tekintik a történészek. Ez elsősorban a vasúti állomások és pályaudvarok ellen irányult, de gyakorlatilag a bombaszőnyeg elcsúszásával az egész környéket sújtotta, még a belvárosba is hulltak bombák Kolozsváron.
Sok fontos középület, így a Református Diakonissza Intézet és Kórház is telitalálatot kapott, több beteg és szolgálatát teljesítő diakonissza vesztette életét. Rengeteg kis családi ház megsemmisült, egész életek munkája dőlt romba mindössze néhány perc alatt, sokan egyik pillanatról a másikra földönfutóvá váltak. És ami ennél is fájdalmasabb volt, hogy a bombák több száz ártatlan polgár életét oltották ki, férfiakét, asszonyokét és gyermekekét. Az áldozatok és a sebesültek számát pontosan a mai napig nem lehet tudni, sokak holtteste soha nem került elő, illetve évtizedek múltán is találtak emberi csontokat az építkezések alkalmával.
Mindent összevetve, alapvető célunk az volt, hogy a kiadvány tanulságul, intő, figyelmeztető jelként szolgáljon az utókor számára. Vagyis felhívjuk arra a figyelmet, hogy az elszabadult indulatok, a gyűlölet és a harag semmi jóra nem vezet, mindez ártatlan emberek életét teheti tönkre, semmisítheti meg.
– A kötetben látható fényképgyűjteményt viszontagságos úton sikerült megtalálnod. Mesélj az album felfedezéséről, illetve a kötetet előkészítő munkádról. Mik voltak a nehézségei, szépségei?
– A kiadvány mintegy folytatása az esemény hetvenedik évfordulójára, 2014-ben megjelent, néhai Asztalos Lajos helytörténésszel közösen összeállított, Kolozsvár bombázása – 1944. június 2. című kötetünknek. Abban a szövegen, a túlélők emlékezésein volt a hangsúly, a mostani könyvben viszont a képek dominálnak. Az 1944-es időszakot kutatva, valósággal szembejött velem a téma, és minél mélyebbre ástam, annál inkább úgy éreztem, hogy fel kell tárni ennek a napnak a további részleteit.
A túlélők emlékeinek rögzítése mellett megpróbáltam áttekinteni a korabeli sajtót, felkutatni az elérhető levéltári forrásokat, korabeli dokumentumokat, fényképeket. Könyvünk 2014-es megjelenése után nagy örömömre sikerült rábukkannom a Szabó Dénes kolozsvári fényképész vezette Fotofilm műhelyben összeállított fényképalbumra, amely több mint száz fekete-fehér képet tartalmaz a bombázásról. Már akkor éreztem és tudtam, hogy ezeket közzé kell tenni, az album tartalmát meg kell ismernie a világnak. Rohonyi D. Iván fényképész kollégámmal sikerült digitalizálni a felvételeket, és újabb felvételekkel bővíteni a gyűjteményt.
A kötetbe több olyan képet is elhelyeztünk, amelyet az Erdélyi Történeti Múzeum bocsátott a rendelkezésünkre, utóbbiak szerzője ugyan egyelőre ismeretlen, de fontosnak tartottuk a közlésüket, mivel ezek jelentős pillanatokat örökítenek meg, mint például az áldozatok kardosfalvi temetését. A fényképek mellé emlékeket, illetve emléktöredékeket illesztettünk, valamint több áldozat portréját is mellékeltük, amelyeket az érintettek családja bocsátott a rendelkezésünkre. A kötetben Szabó Dénesről is megemlékezünk, akit mintha elfeledett volna a város, ugyanis értékes hagyatéka halála után szétszóródott, életrajzáról viszonylag keveset lehet tudni. Ki szeretném emelni, hogy az albumot az időközben elhunyt Asztalos Lajos emlékének is ajánljuk.
Fotó: Szabó Dénes (archív)
– Nem ez az első ilyen jellegű köteted. Miért tartod fontosnak történészként a személyes történetek megőrzését, tovább örökítését?
– Az első beszélgetéseket a kilencvenes évek elején készítettem szovjet fogságot megjárt túlélőkkel. Nagyon megérintettek ezek az egyéni sorsok, személyes történetek, akárcsak az 1956-os megtorlások erdélyi áldozatainak a meghurcoltatása, kálváriája is.
Természetesen ugyanilyen fontosak a levéltári iratanyagok, és a különböző forrásokat összevetve lehet igazából csak tárgyilagosabb képet alkotni az adott történésekről. Azt viszont, hogy az egyén miként és hogyan élte át mindezeket, a leghitelesebben magától az érintettől tudhatjuk meg.
– Miért lehet izgalmas, hasznos nemcsak történészek, hanem bárki számára, hogy a korabeli sajtómegjelenéseken, fotókon, visszaemlékezéseken keresztül belelásson a második világháború korszakába?
– Úgy vélem, ha bárki megnézi ezeket a képeket, elolvassa a túlélők emlékezéseit, megpróbál kicsit visszamenni az időben, és beleélni magát ennek a szörnyű napnak a történéseibe, rengeteget tanulhat belőle. Én legalábbis nagyon sokat okultam minden egyes beszélgetésből, legyen az fogság, deportálás, ’56 vagy bombázás. Mindamellett, hogy segítenek megismerni a múltunkat, ezek az emberi sorsok, életutak és -helyzetek viszonyítási alapot nyújthatnak számunkra, amelynek következtetéseit a mi életünkben, a mindennapjainkban is kamatoztatni tudjuk.
Úgyszintén jelzésértékű az a fajta szolidaritás és közösségi összefogás, amely a bombatámadás után kibontakozott a károsultak megsegítése érdekében.
Hisz utóvégre mégiscsak az élet és az élni akarás kerekedett felül, és Kolozsvár képes volt feltámadni a hamvaiból…
– Nyilván egyre ritkább, hogy az akkori események szemtanúit meg lehessen szólaltatni. Ilyen értelemben „utolsó pillanatban” született a kötet?
– Sajnos, a túlélők korára való tekintettel valóban az utolsó, huszonnegyedik órában vagyunk. Már többen is eltávoztak az interjúalanyok közül, és lassan már csak a családi emlékezetre szorítkozhatunk. Ezért is igyekezni kell, hogy gyűjtsünk össze minden szellemi és tárgyi emléket, amit lehet, és amíg még van kitől. Én személyesen nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik vállalkoztak arra, hogy feltépik a régi sebeket, és megosztották emlékeiket az utókorral. Remélem, hogy képesek leszünk tanulni belőlük.
Megrázó fotók a lebombázott Kolozsvárról
A kincses város jeles fényképésze, Szabó Dénes (1907–1982), a Fotofilm stúdió tulajdonosa elindult gépével, hogy megörökítse a pusztítást, a romokat. A képeket feldolgozta, s feliratozva egy 19 oldalas albumba ragasztotta. Ez a sokáig lappangó album a 106 nagyobb és 10 kisebb képpel a Megsebzett Kolozsvár című kötetben látott most napvilágot. Rohonyi D. Iván fotós, aki a képek gyűjtésében és digitalizálásában közreműködött, megkeresésünkre elmondta, a fotók technikai szempontból is kiválóak, látszik, hogy Szabó Dénes kiváló mesterember volt. „Igazi profi munkáról van szó technikailag, Szabó Dénes dokumentarista fotókat készített. Stúdióban is dolgozott, elképesztően jó technikával. Nekem van néhány kolozsvári képeslapom, amelyen az ő munkái láthatók, azok is nagyon jók. Az album képei rendkívül jó állapotban voltak, még meg sem voltak sárgulva” – értékelt a fotós. Kifejtette, a most kötetben napvilágot látott képek korábban nem jelentek meg sehol. „Érdekes anyag lett, ahogy a képeket nézzük, feltűnik, milyen pusztítást végzett a bombázás a városban, és ha elgondoljuk, hogy emberek is voltak azokban az épületekben, elképzelhető milyen tragédiák történtek” – mondta el Rohonyi.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.
Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.
A szeretet, ami megmarad című izlandi film érkezik a romániai mozikba – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület. Az izlandi filmet 12 éven felülieknek ajánlják és számos romániai városban vetítik.
2025. november 24–29. között hetedik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház Lilliput Társulata a Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját Nagyváradon.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!