Rivalda: magyar zombi – erdélyi változatban

Az egyik legtöbbet játszott jelenkori magyar drámaíró, Tasnádi István Finito – Magyar zombi verses drámáját az eredeti két felvonás helyett egyetlen nagy felvonásként adta elő a dinamikus, fiatal, tehetséges szereplőgárda.

A Budapesten is játszott, igen szellemes színmű egészen biztosan másképpen hatott itt, Vásárhelyen, mint a magyar fővárosban. Elsősorban azért, mert a szerző trágárságokkal bőven fűszerezte a szöveget, és részben pesti argóban írta meg művét. Az erdélyi prűd(ebb) közönség is hozzászokott már a trágársághoz, de azért az idősebbek olykor felhördültek egy-egy csípősebb szófordulat hallatán.

Előadás után néhányan fanyalogtak is a stúdióterem előcsarnokában, de a legtöbb néző nem tudott ellenállni a sziporkázó nyelvi leleménynek, a helyzetkomikumnak: a nézősereg végighahotázta az előadást.

Ugyanakkor a darab azért is hathatott másként Budapesten, mert az Örkény István Színházban, a Mácsai Pál rendezte változatban jobbára középkorú hölgyek és urak adták elő a darabot (például Für Anikó és Pogány Judit, hogy csak az ismertebbeket említsem), Vásárhelyen viszont az egyetemisták temperamentuma bizonyára egészen más lendületet adott az előadásnak.

A cselekmény szerint az élettől megcsömörlött, falusi férfi elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Tasnádi saját bevallása szerint, Nyikolaj Erdmantól vette át az ötletet, Az öngyilkos című komédiát helyezte a mai magyar valóságba.

A főhős várható halálából sokan hasznot akarnak húzni: elsősorban a „dögszagra” mindig éhes kereskedelmi televízió. A nagyvárosi tévések, valamint a magyar falu találkoztatásából számtalan kiváló helyzet adódik, bőven pezseg az erotika, lelepleződnek a kicsinyes álmok, vágyak, egyszóval az emberi gyarlóság. A magiszteri hallgatók zöme máris mesterien oldotta meg a szerepformálást. Számomra a legmeggyőzőbb az a két hallgató volt – Kiss Andrea és Horváth Gyula Antal –, akik a tévés stábot alkották.

Amikor a színpadon voltak, az ember nem tudta levenni róluk a szemét, akkor sem, ha éppen más szövegelt. Különösen Kiss Andrea volt az, aki egy pillanatig sem esett ki a fontoskodó, pösze riporternő szerepéből. Sajnos egyes szereplők – mint a főhőst és nejét alakító Vass Csaba és Kiss Bora – szövege itt-ott érthetetlen volt. Igaz, Kiss Bora esetében a rendező annyira felpörgette az időnként monológszerű szövegrészeket, hogy ez mehetett az érthetőség kárára.

Mindent egybevetve a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata – az új, megbízott igazgató, Csapó György is megnézte a bemutatót – megirigyelheti ezt a remek előadást, amit a színésznövendékek mutattak be annak a vásárhelyi közönségnek, amely igencsak kiéhezett a jó színházi előadásokra. Legyen az abszurd, underground, klasszikus, zenés vagy bármilyen – csak jó legyen.