Rivalda: A pincérség aranykorának szomorú elmúlása

Ahogy abban is, ahogyan Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház drámatagozatának vezetője értelmezi a regényt, amely szerinte egyenesen Európa elmúlásáról szól – ezt az értelmezési lehetőséget domborítja ki az általa a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett Őfelsége… előadás is. Az az Európa, amelynek Prága nevű városában Jan Dítě (Bogdán Zsolt) ifjú korában virslit árult a pályaudvaron, majd pikoló-, és pincérfiúként a legaljáról kezdve végül – kétes körülmények között – megvalósítja álmát, és felépíti saját „tökéletes” szállodáját, valóban nem létezik már. Hrabal könyve pedig éppen attól olyan nagyszerű, hogy pontosan végigköveti a „pincérség aranykorának” (értsd: a hajdani Európának) Hitler, majd a kommunizmus általi romba döntését, miközben egy szegény körülmények közül jövő pincér naiv látószögéből mutatja meg az eseményeket. Egy naiv pincéréből, akit sokakhoz hasonlóan magával sodort a zavaros események hulláma, és mire észbe kapott, bűnössé lett maga is.

Nehéz dolog egy ennyire a narrációra építkező regényt színpadra állítani. Ismerőseim – akik nem olvasták előzőleg a regényt – azonban értették a szerteágazó cselekményt, holott olykor csak utalások szintjén jelenik meg a színpadon a mű egy-egy mozzanata. Az abesszin császár látogatása – melynek végén a főhős kitüntetést kap a kiszolgálásért hálás uralkodótól – például szöveg nélkül, bár igen szuggesztív képi formában látható. A színpadi változatot készítő David Jarab korábban el is mondta: nem az volt a célja, hogy Hrabal minden sorát átemelje a darabba, hanem az, hogy a regény hangulatát felidézze a produkció. És a cseh rendezőnek köszönhetően valószínű, hogy az eredeti Hrabali hangulathoz közelebb viszi az előadás a nézőket, ahogyan ugyanis a darab szövegét fordító Vörös István elmondta: Hrabal nem is annyira derűs, amint azt a műveiből készült magyar fordítások sejteni engedik. Egy cseh előadást láthat tehát a néző magyar színészekkel, magyar nyelven. Egyszerű díszletek között, amelyek éppúgy elénk varázsolják a fényűző Európa Szállót, Prága legelitebb hoteljét, mint később a vallatószoba sötét, rideg falait, vagy a külvilágtól elzárt hegyi ház börtönnyugalmát, amelyben Jan Dítě végül önként vállalja a száműzetést. Mert ő maga is tudja, hogy nemcsak áldozat, de egyszersmind bűnös is. Miközben a színpad fölött újra és újra felvillan az „Európa” felirat, jelezve, hogy ez mind-mind itt történik, itt változik minden a szemünk előtt.

Jan Dítěnek kis termetével, szegény gyermekkorával arányosan nagyra nőtt vágyai eléréséhez túl sok kompromisszumot kellett kötnie, magára vállalva ezzel a 20. század borzalmaiért a felelősség egy részét. De az elszigeteltségben azért gyakran felidézi élete sok apró jelenetét, például egykori főpincér tanítómesterét, aki vélhetően a világ minden kérdését meg tudta válaszolni ugyanazzal az egyetlen mondattal: „Mert én őfelsége, az angol király pincére voltam.” Ilyenkor Dítě is magára ölti az abesszin császártól kapott kitüntetését, és ott a kietlenségben felidézi a tapsot, amelyet ekkor, élete legboldogabb, és legtisztább pillanatában kapott. Egy olyan pillanatban, amikor nem kellett kompromisszumot kötnie, nem kellett szemet hunynia mások – honfitársai, barátai – szenvedése felett, csak azért, hogy álmait megvalósíthassa. Egy olyan pillanatban, amikor pusztán rátermettségéért, pincéri képességeiért érdemelt kitüntetést. Mert a kolozsvári előadás a jó felszolgálásról szól. 

Őfelsége pincére voltam – Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2013. Szerző: Bohumil Hrabal. Rendező: Michal Dočekal. Díszlettervező: Martin Chocholoušek. Jelmeztervező: Carmencita Brojboiu. Zeneszerző: Ivan Acher. Színpadi mozgás: Sinkó Ferenc. Főbb szereplők: Bogdán Zsolt, Györgyjakab Enikő, Dimény Áron, Kató Emőke, Váta Loránd, Bíró József, Orbán Attila, Bács Miklós, Molnár Levente