Régi fényében pompázik a Toldalagi-palota

Rendkívülinek nevezte az eseményt Soós Zoltán múzeumigazgató, aki megköszönte a felújítást végzőknek a barokk palota eredeti szépségének visszaállítását. Külön kiemelte Szász Dénes nevét, aki „szinte beköltözött a palotába, minden idejét a minőségi munkára áldozta”.

Megemlítette Kiss Loránd restaurátort, Sorin Avramot és Soós Csabát, mint műszaki munkatársakat, Orbán János és Karácsony István művészettörténészeket, akik tanáccsal látták el a restaurátorokat, illetve valamennyi múzeumi munkatársnak megköszönte, hogy nyolc éven keresztül elviselték az „építőtelepet”.

Marc Dorel tudományos kutató a palota emeleti termeiben helyet kapott kiállítást, a nemrég felújított és első alkalommal bemutatott Az Umlingok öröksége: a bodonkúti régi templom mennyezetkazettái című tárlatot nyitotta meg. A kiállításon húsz darab, a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum munkatársai által restaurált mennyezetkazetta, idős Umling Lőrincz munkája látható 1751-ből.

Híres mesterek munkája

A Toldalagi-palota eredeti berendezése nem maradt fenn, csupán néhány kályha, illetve a stukkódíszek. Az épületről Karácsony István művészettörténész beszélt, hangsúlyozva, hogy az erdélyi barokk jelképe, amely magán hordja annak kvalitásait és helyi sajátosságait. Orbán János, a múzeum tudományos kutatója, a megnyitóra kiadott szórólapokon tette közkinccsé kutatásainak eredményét.

A palota tervezője, az építkezés felügyelője Luidor János, ennek vicepallérja pedig a marosvásárhelyi barokk építészet történetében később nagy jelentőségűvé váló Paul Schmidt kőművespallér volt. Gróf Toldalagi László rendkívüli figyelmet fordított a művészetekre, nem sajnálta távoli kézművesközpontok mestereit Marosvásárhelyre hívni. A főhomlokzat és az udvari tornác faragott köveinek elkészítésére a korabeli Erdély legfontosabb szobrászával, a kolozsvári Anton Schuchbauerrel szerződött, de szamosújvári kőfaragók is megfordultak az építőtelepen.

A belsőépítészeti részletek szebeni és segesvári mesterek munkái. A főhomlokzat és az emeleti termek stukkódíszeit Romanus Lehr készítette. A nagyszabású építkezés a Thordai Boldizsártól 1742-ben vásárolt nemesi jogállású telken 1759-ben kezdődött el. A munka első szakasza 1762-ig tartott, ekkor épült ki – a meglévő építmények felhasználásával – a főhomlokzati rész és az oldalszárnyak egy része. 1772-ben fejezték be a hátsó szárnyat, így jött létre a mai, három oldalról árkádos udvari tornáccal határolt, zárt belső udvaros alaprajzi forma. Az épület mögötti gazdasági épületeket a hátsó szekérkapun át lehetett megközelíteni.

A nagyercsei Toldalagi család már a fejedelemség kora óta fontos szerepet játszott Erdély történetében – írja Orbán János művészettörténész. A család első jelentős politikai karriert befutó képviselője Toldalagi I. Mihály (meghalt 1642-ben) fejedelmi tanácsúr, országos elnök volt, kiváló diplomata, aki Erdély fejedelmeinek követeként több ízben megjárta a török Portát. Feleségével, Mihálcz Erzsébettel együtt a mikházi kolostor építésének kezdeményezője, és fontos támogatója.

A 18. század megváltozott körülményei között, a Habsburg berendezkedés idején dédunokája, a Rákóczi-pártiság ürügyén korábban meghurcolt IV. Mihály (meghalt 1745-ben) grófi rangot szerzett gyermekei számára. Marosvásárhely történetében főként a család eme 18. századi generációi játszottak kiemelkedő szerepet.

Marosvásárhely felértékelődése

Abban, hogy Marosvásárhely ennyire felértékelődhetett a család és más erdélyi arisztokraták körében, kulcsszerepet játszott Toldalagi László (meghalt 1779-ben) királyi táblai ülnök, a palota építtetője. Komoly szerepe volt ugyanis abban, hogy a Királyi Táblát, a korabeli Erdély egyik legfontosabb bíráskodási szervét Medgyesről Marosvásárhelyre költöztették.

Ez élénkítő hatással bírt a település fejlődésére politikai, gazdasági, sőt, építészeti téren is, a Királyi Táblával érkező főurak révén ugyanis egy másfajta építészeti kultúra honosodott meg, az addig ilyen téren szegényes városban.