Orkok a 300 világában

 Az alapfelállás ugyanaz, mint A titánok harcában, a történetnek ugyanis nem sok köze van az eredeti mítoszhoz. Csupán az ókori közeg, a főszereplő személye, illtve az ógörög istenek jelennek meg az igazi sztoriból, a hérosz most bemutatott kalandjai azonban mai forgatókönyvírók fejéből pattantak ki. A film ennek nyomán nem igazán alkalmas arra, hogy az ógörög mitológiába bevezesse az érdeklődőket – csupán egy ókori köntösbe bújtatott, számítógép-animációs orgiába fulladó kalandfilmről van szó.
A sztori szerint Hüperion, Heraklion királya családja pusztulása miatt bosszút akar állni az istenken, ezért vérszomjas hadseregével útra kel, hogy leigázza a görög világot, és megtalálja az epiruszi íjat, amely egy olyan csodafegyver, amely segíthet kiszabadítani a titánokat, és legyőzni az isteneket. Heraklion eljut az ifjú Thészeusz falujába is, ahol megöli annak anyját. A paraszti származású – de persze valójában félisteni erővel bíró – fiú bosszút esküszik, és egy papnő, Phaedra segítségével Hüperion nyomába ered.

Nem nehéz amúgy kitalálni, hogy mi motiválja az ókori téma reneszánszát: a Leonidász spártai király történetét, vagyis a thermopülai csatát Frank Miller sajátos látványvilágú képregénye alapján feldolgozó 300 című film 2007-es sikere nyomán vélhetően egyre több hollywoodi producer gondolja úgy, hogy erről a zsánerről még jó néhány bőr lehúzható. (Egyébként a Halhatatlanok két prodecere is tagja a 300 producergárdájának).

Míg azonban a 300 esetében minőségi alapanyagból dolgozhattak – Frank Miller történetét nem csupán a sajátos látványvilág, de a cyberpunkos karakterek is egyedivé teszik –, addig a mostani filmekben csupán a fékezett habzású fantáziával megrajzolt, animált világ maradt meg, a nívós történet viszont valahol elsikkadt.

A Halhatatlanok többszörösen is utánérzésnek hat: bizonyos jelenetekben úgy tűnik, mintha A gyűrűk urát keresztezték volna a 300-zal. A titánok karakterei például határozottan emlékeztetnek az orkokra, a csatajelenetek – főleg a Tartarosz bejáratánál vívott harc – pedig szinte százszázalékosan idézik a Tolkien-klasszikus Peter Jackson által mozivászonra álmodott változatának azon jelenetét, amelyben a Fekete Kapu előtti csatát mutatja be. Apropó csatajalenetek: az istenek és a titánok közötti összecsapás darabokra szakadó testekkel és hektoliterszám föcsögő vérrel „felturbózótt” képei már a nevetségesség határát súrolják.

A rendező, A sejt direktoraként is ismertté vált Tarsem Singh saját bevallása szerint a film látványvilágával a reneszánsz festményeket próbálta megidézni, sok helyütt azonban inkább egy középszerűre sikeredett fantasy-videojáték képeire hajaz. A Halhatatlanok pozitívumai között kevés elem említhető – talán csak a Thészeusz és a Minotaurusz közötti küzdelem sajátos átértelmezése nevezhető érdekesnek. A színészi gárda közül Mickey Rourke ezúttal nem alakít különösen emlékezeteset Hüperión meglehetősen egysíkú szerepében, mint ahogy John Hurt és a Gettómilliomosból ismert Freida Pinto sem emeli különösebben a film nívóját. A Halhatatlanok megszületését minden bizonnyal egyetlen dolog indokolta: az alkotók egy ilyen, történetben nem sokat hozó, látványban viszont letaglózónak szánt filmmel próbálják meglovagolni az egyre népszerűbbé váló 3D-vonulatot.

Halhatatlanok (Immortals. Amerikai fantasztikus akciófilm, 110 perc, 2011). Rendezte: Tarsem Singh. Producer: Mark Canton, Gianni Nunnari, Ryan Kavanaugh. Szereplők: Mickey Rourke, Luke Evans, Henry Cavill, Joseph Morgan, Freida Pinto, John Hurt. Írta: Charley Parlapanides, Vlas Parlapanides. Kép: Brendan Galvin. Zene: Trevor Morris. Értékelés az 1–10-es skálán: 4