Nem fiatalnak való vidék

Persze a Coen fivérekről lévén szó, A félszemű több, mint egyszerű remake: a rendezők bevallása szerint az alkotás jóval több közös vonást mutat az eredeti regénnyel, mint a westernműfaj koronázatlan királyának közreműködésével készült első film. A végeredményből mindenesetre azt szűrhetjük le, hogy a már annyiszor temetett, a vadnyugat hőskorszakát bemutató műfaj köszöni szépen, kitűnően érzi magát – csak értő kezekkel kell hozzányúlni.

Persze már maga az alaptörténet sem az a sematikus fehér kalapos jó – fekete kalapos rossz dichotómiára építő tucatsztori: alaposan kiforgatja az amerikai önazonosság egyik sarkkövének számító vadnyugatmítoszt. (Igaz, hogy ebben nem úttörő, ám a homoszexuális cowboyok történetét elmesélő Túl a barátságonnál mégis jóval erősebb film.) Már csak azért is, mert a címmel ellentétben az igazi főszereplő egy tizennégy éves lány – ő az, aki elhatározza, hogy apja gyilkosának nyomába eredve bosszút áll. Ehhez azonban a biztonság kedvéért felbérel egy profi rendőrbírót is – a rettenthetetlen fejvadász, Reuben Cogburn azonban távol áll a klasszikus westernhősről kialakult sztereotípiáktól. Masszív alkoholista, rendszerint először lő, aztán kérdez, és a történet során az is kiderül, hogy néha a törvényesség és a törvénytelenség közötti határvonalat is átlépte. A kiégett, félszemű fejvadász csak jó pénzért hajlandó elvállalni a megbízatást, de a kaland végére azért kiderül: jó választás volt rábízni a gyilkos becserkészését. Mindemellett szó sincs arról, hogy klasszikus westernhappy enddel zárulna a történet, amelyben a főhős és szíve hölgye ellovagolnak a lenyugvó nap vörös korongja irányába – az, hogy a bűnös elnyeri méltó büntetését, még távolról sem jelenti azt, hogy a főszereplők boldogan élhetnek haláluk napjáig.

A történet kellőképpen sötét, borongós hangulatú, szó sincs a vadnyugati legenda továbbéltetéséről – ám Coenék épp azzal érnek el telitalálatot, hogy demitizálnak: A félszemű attól válik hiteles, lebilincselő filmmé, hogy a maga nyerssességében és kegyetlenségében tárja a néző elé a közép-nyugat poros kisvárosainak és végtelen prériinek embert próbáló világát. Persze minden benne van a filmben, ami egy westernt westernné tesz – a már említett poros kisvárosoktól, a prérin lovagoló banditáktól és fejvadászoktól a tűzpárbajig, de mindez a legkevésbé sem a Buffalo Bill-féle puha borítós történetek napsütötte díszletvilága – barátságtalan, halott vidék, amit az is hangsúlyoz, hogy a cselekmény télen játszódik, így mindent beborít a hó.

A film nem csupán a feszes, lebilincselő történet miatt jó: emellé erős színészi játék is társul. Jeff Bridges a morózus, félszemű rendőrbíró szerepében emlékezetes alakítást nyújt, de méltó párja az első szerepében kamerák elé álló Hailee Steinfeld is, aki a talpraesett, az igazságért tűzön-vízen át harcoló lány megformálásával minden bizonnyal nem utolsó filmszerepét játszotta el.

A félszemű több egyszerű bosszúfilmnél: kemény történet, amely egy pillanatra sem ringatja abban a hitben a nézőt, hogy az igazság győzelme fényes diadalmenet: annak, aki a jó oldalon áll, nem elég csak jónak és elszántnak lennie – az igazság diadaláért súlyos áldozatokat kell hozni (vélhetően erre utal az eredeti cím is, amit Igazi keménységnek fordíthatnánk), és a végén hiába kap a gonosz golyót a mellkasába, fölvetődik a kérdés: valóban megérte? Coenék demitizáló, deheroizáló filmjéből mindenesetre megtudjuk: a vadnyugat nem fiatalnak való vidék – ám ettől függetlenül bizonyítja, hogy a westernműfaj továbbra is létjogosultsággal bír. Már amennyiben ilyen filmekben sikerül a régi mítoszt feldolgozni és továbbgondolni.

A félszemű (True Grit. Amerikai western, 106 perc, 2010). Rendezte: Ethan Coen, Joel Coen. Producer: Ethan Coen, Joel Coen, Scott Rudin, Steven Spielberg. Szereplők: Jeff Bridges, Hailee Steinfeld, Matt Damon, Josh Brolin, Barry Pepper. Írta: Charles Portis regénye alapján Ethan Coen és Joel Coen. Kép: Roger Deakins. Zene: Carter Burwell. Értékelés az 1–10-es skálán: 9