Moralizálós, diktatúramegdöntős utópia

Márpedig egy ilyen összehasonlításból a Mátrix kultuszfilmmé vált első részével a V mint vérbosszú ugyanúgy vesztesen kerül ki, mint a Mátrix újratöltve és a Mátrix-forradalmak.
A történet ezúttal nem saját, hanem adaptáció: egy nyolcvanas években született brit képregény megfilmesítése. A nem túl távoli jövőben, Angliában játszódik, ahol világméretű háborút és gyilkos járványt követően fasiszta jellegű totális diktatúra jött létre. A Vezér utasítására az erőszakszervezetek koncentrációs táborokba zártak mindenkit, aki valamilyen szinten a másságot képviseli, a politikai ellenfelektől kezdve a homoszexuálisokig. Egy napon azonban felbukkan egy furcsa, álarcos alak, aki V-nek nevezi magát, és előbb felrobbant egy reprezentatív londoni épületet, majd elfoglalja a televízió székházát, hogy ott bejelentse: egy év múlva, november ötödikén felrobbantja a parlament épületét, és felkelésre szólítja a népet. Harcában társául szegődik egy fiatal lány, Evey is.
A film számos jól ismert sztori alapszituációját egyesíti az 1984-től Az operaház fantomjáig, de nem igazán képes ebből az egyvelegből valóban ütős, egységes szerkezetű történetet faragni. Ráadásul bizonyos történelmi és kulturális ismeretek is szükségesek a megértéséhez: V egy 17. századi összeesküvő, Guy Fawkes álarcát viseli, akit 1605. november 5-én az utolsó pillanatban akadályoztak meg abban, hogy felrobbantsa a londoni parlamentet. Ezzel mintegy Fawkes „jogutódjának” nyilvánítja magát a polgárok szabadságát megsemmisítő önkény elleni harcban.
Szembeötlő az 1984 című regénnyel vonható párhuzam, bár nem nehéz kiérezni az aktuálpolitikai, a neokonzervatív Bush-kormány politikájával szembeni propagandisztikus célzásokat sem. Az mindenesetre jó poén, hogy a Vezér szerepében azt a John Hurtöt láthatjuk, aki az 1984 filmes adaptációjában Winston Smith-t alakította. A főszerepet egyébként Wachowskiék jó ismerősükre, a Mátrix-trilógiában Smith ügynökként megismert Hugo Weavingre bízták, bár ezúttal nem hagytak neki túl sok érvényesülési lehetőséget, hiszen egy pillanatra sem láthatjuk az arcát.
A gond csak az, hogy a filmben jó néhány olyan baki van, amelyet igényes forgatókönyvíró nem engedhetne meg magának. A félelmetesnek képzelt, nélkülözéssel terhelt diktatúrában ugyanis az állami szervek figyelme annyira kijátszható, hogy a forradalom napja előtt több ezer polgárnak gond nélkül kikézbesítik az e célra beszerzett Guy Fawkes-jelmezeket, anélkül, hogy bárkinek is feltűnne a hirtelen megnövekedett kereslet, ráadásul a közszolgálati tévében megszakítás nélkül lemehet egy, a Vezért kifigurázó műsor.
Mindent összevetve elmondható, hogy a V mint vérbosszú nem képes – vagy talán nem is akarja – teljes egészében felvállalni az eredeti képregény alapszituációját. Míg ugyanis abban V inkább anarchistaként viselkedik, itt valóságos szabadsághőst faragtak belőle – így aztán a film a sötét hangulatú, elgondolkodtató negatív utópiák helyett a moralizálós, diktatúramegdöntős hollywoodi alkotások sorát gazdagítja.

V mint vérbosszú (V for Vendetta). Amerikai akció-thriller, 2005, 132 perc. Rendezte: James McTeigue. Szereplők: Natalie Portman, Hugo Weaving, Stephen Rea, John Hurt. Írta: Andy Wachowski. Kép: Adrian Biddle. Zene: Dario Marianelli. Értékelés az 1–5-ös skálán: 3.