Mátray László: szeretek kínlódni a szerepekkel

– Sokféle szerepet kap a Tamási Áron Színházban. Melyiket szereti a legjobban, és melyikkel kínlódott meg leginkább? Minek alapján kapja a szerepeket?
– Szeretem, ha egy szereppel meg kell kínlódni. Sokszor kellett olyan karaktert alakítanom, amely ellentmondott a személyiségemnek, ilyenkor nem könnyű felépíteni a szerepet. Nyilván ilyen esetekben a rendezők sokat segítenek, de én is ráérzek, ha valami tőlem távol álló figurát kell megalkotnom. Például a Fülöp herceg-szerepével (Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnőjében) sokat kínlódtam, mert lényem tiltakozik az ilyen magatartás, viselkedés ellen. Sokat olvastam a szerző naplóját, írásait, és próbáltam ráérezni az indítékaira. Egyáltalán nem volt jó érzés abban az időszakban ezzel a szereppel élni, de most, annak tudatában, hogy sikerült egy számomra idegen dolgot megformálni, már nagyon szeretem.

– Az alkata a hősszerelmes szerepére predesztinálja, miért nem játszik ebben a szerepkörben?
– Nem vágyom igazán ilyen feladatra. És annak kimondottan örülök, hogy nem skatulyáztak be, változatos szerepeim voltak. A hősszerelmes karakterek mögött is van mit kibontani, bár sok esetben ezek a szerepek nagyon hasonlóak. Örülök, hogy megmenekültem a sémáktól. Sokat küzdöttem azért, hogy ne akarjanak beskatulyázni, a főiskolán ez volt a legnagyobb félelmem, hiszen már ott próbálják eldönteni, hogy melyik színész milyen szerepekre alkalmas. Sepsiszentgyörgyön találkoztam olyan alkotókkal, akik azt mondták, nézzük meg a színésznek az alkatán túl a lelkét is. Így sikerült elkerülni az effajta csapdákat.

– Nemcsak a művészi teljesítményéért kapta a Kaszás Attila-díjat, hanem közösségszervező tevékenységéért is. Mivel magyarázza, hogy a sepsiszentgyörgyi társulatból Nemes Levente után ön már a második, akit erre a díjra méltónak találtak?
– A társulat rám szavazott, elküldték a jelölést, majd a húsz színház huszonegy jelöltje választotta ki a díjazottat. Tavaly Nemes Leventére esett a választás, idén rám. Ugyanakkor érdekes, mert én úgy érzem, nem teszek, nem tudok eleget tenni a közösségért, a társulatért, sokkal jobban elfoglalnak a saját szerepeim. Ezért meglepő és jólesik, hogy bár én úgy érzem, nem teszek eleget értük, ők ezt a keveset is értékelik. Ez a díj egyfajta odafigyelés. Azért jó közösség a sepsiszentgyörgyi társulat, mert tapintattal sokat el tudunk mondani egymásnak, például, hogy egy-egy szerepkörben mit kellene másképp csinálni. Én elsősorban magamban rendeztem ezt le, mert az elején nehezemre esett elfogadni a többiek véleményét, de amióta odafigyelek a tanácsaikra, már én is nyíltan tudok véleményt mondani.

– Változtattak-e bármit a díjak?
– A színpadon nem. Egy-két napig gondolkoztam rajta, hogyan számolok el vele, hiszen felelős vagyok, mert odafigyeltek rám, és ezt ezzel a jelöléssel el is mondták, ez nem egyszerű vállveregetés. A díjak talán abban segítenek, hogy visszatekintve egy-egy pályaszakaszról, tudod, hogy jó volt az irány. 

– Vannak szerepálmai? A közeljövőben mik a tervei?
– Nincsenek szerepálmaim. Az a jó, ha változatos szerepeket kapsz, amelyek lehetőséget adnak a fejlődésre. Mostanában egy egyéni produkció tervén gondolkodom, esetleg egy kisebb csapattal próbálnék ki valamit. Bár hívtak, nem tervezem, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyről, de egy-egy szerepet vállalnék más színházaknál. A film világa is érdekel, de a színpadon is van még tanulnivalóm.