
Fotó: Szvacsek Attila/Szupermodern Filmstúdió
Az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos Semmelweis című filmjére a tavaly november 30-i bemutató óta már több mint háromszázezren váltottak jegyet – közölte a produkció csütörtökön az MTI-vel. Az alkotás ugyanakkor az ötödik legnézettebb film a romániai mozikban.
2024. február 15., 18:482024. február 15., 18:48
2024. február 16., 17:322024. február 16., 17:32
Az anyák megmentőjéről szóló film premierje óta eltelt 11 hét alatt 301 745 néző szavazott bizalmat az alkotásnak, amely végig a 10 legnézettebb film között szerepelt a hazai toplistán és még most is a negyedik helyet foglalja el – olvasható a közleményben.
Felemelő érzés, hogy naponta találkozom emberekkel, akik látták, szeretik, és köszönetet mondanak érte” – idézi az MTI által ismertetett közlemény Koltai Lajos rendezőt.

Gyönyörűen fényképezett, igényes és korhű díszletek között készült, helyenként pátoszos film készült Semmelweis Ignácról, az „anyák megmentőjéről”. Bár az alkotás nem tér ki a híres magyar orvos életének minden fontos mozzanatára, a célját mégis eléri.
Ezzel egy időben a Taylor Projects lapunkat arról tájékoztatta, hogy a Semmelweis az ötödik legnézettebb film a romániai mozikban. Az alkotást a Vándormozi szervezésében, a Studium Prospero Alapítvány partneri közreműködésével elsőként Marosvásárhelyen, a nagy hagyományú orvosképzés fellegvárában, a felújított Kultúrpalota hangversenytermében mutatták be a közönségnek január 28-án. A film az erdélyi/romániai mozikban ennek nyomán február 9-én indult.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác magyar szülészorvos életét és munkásságát dolgozza fel. Az orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva törekedett arra, hogy legyőzze a 19. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat. Semmelweis Ignác a vaskalapos vezetés ellen is harcolt, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a megszállott magyar orvos felfedezéseinek következményeitől.
Mellett játszik a filmben Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is. A film operatőre Nagy András volt, a forgatókönyvet Maruszki Balázs és Kormos Anett írta, a dramaturg Goda Kriszta, a látványtervező Pater Sparrow, a jelmeztervező Szakács Györgyi, a vágó pedig Kovács Zoltán volt, a zene Pacsay Attila munkája.

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából, a New York-i Liszt Intézet szervezésében, Amerikában mutatják be Koltai Lajos Semmelweis című romantikus, történelmi drámáját.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.
szóljon hozzá!