Az emberi jellem sosem változik: Nagyváradon mutatta be Bornemisza Péter Magyar Elektráját a debreceni Csokonai színház

A beszélgetés után kezdődött előbb a Festum Varadinum szokásos évi díjkiosztója, majd pedig a vendégjáték, ami – Czvikker Katalin főigazgató bejelentése szerint – a debreceni társulat számára is ünnepi esemény, mivel a járványhelyzet miatt el kellett halasztani a premiert, és így a váradi ven­dégjáték lett a hivatalos bemutató.

Minden tett alapja a hübrisz

A Szabó K. István rendezte előadás arra a vezérgondolatra épült, miszerint csupán az idő telik kegyetlenül, az emberi jellemek semmit nem változnak az idők során. Elektra családjának története az ókori görög mitológia egyik legismertebb epizódja: Agamemnon, Mükéne királya tíz éven át részt vesz Trója ostromában, közben otthon felesége, Clytemnestra összejön Aegistusszal, s amikor a férj hazatér, megölik. Lánya, Elektra, nem tudja megbocsátani apja halálát és évek múlva, miközben felnő öccse, Orestes, ráveszi, ölje meg anyjukat és szeretőjét, mintegy megtorolva az apjuk halálát.

Bornemisza Péter, aki az épp elterjedőben lévő reformáció híve, maga is prédikátor, a Szophoklész-darab fordítása utáni magyarázatában többek közt az alábbiakat mondja a szűnni nem akaró bűnökkel és bűnhődésükkel kapcsolatban: „mikor azért az pogány bölcsek látnák embereknek jóra való tunya voltukat és szófogadatlanságukat, ez játékszín alatt őket oktaták, és Istennek haragjából kivonták. Azért most is az keresztények is jó okkal megtartják, mert az mostani keresztények, nemkülönben az pogányok, minden gonoszságban telhetetlenek. Senkivel semmit nem gondolnak, prédikáción szunnyadnak, az olvasáson eltunyulnak. Hogy azért jóra gerjesszék, és Istennek rettenetes ostorát a bűn ellen megesmerjék, nemcsak szóval, de ugyan szemlátással vonsszák. Mert mikor az ember az ily játékot nézi, szívében felbuzdul és Isten haragjátul megrötten.”

Az egyensúlyteremtő kórus

Bornemisza 16. századi szövegét Németh Ákos alkalmazta mai színpadra, úgyhogy az archaizmusokkal sem a színészeknek nem kellett megküzdeniük, sem a közönségnek a megértéssel.

A szereposztás egyébként önmagáért beszél: Klütemnésztrát Ráckevei Anna Jászai-díjas kiváló művész, Aegistust a nagyváradi vendégművész, a Jászai-díjas Kardos M. Róbert alakította, a Mester Csíkos Sándor Jászai-díjas kiváló művész, Elektra Tolnai Hella, Chrysothemis Lehőcz Zsuzsa, Parasitus pedig Takács Dániel volt.

Külön említeném Chorust, akit „a játékba szóló személyek” közt Bornemisza úgy említ mint vénasszony, ami a korára jellemző bölcsességet jelzi, ugyanis az antik darabok elengedhetetlen szereplője volt a sokszemélyes kórus. Feladatuk az egyensúlyteremtés, az erkölcsi ítéletek kimondása-levonása, vagyis a rezonőr szerepe volt, a népes kórusnak viszont a későbbi idők kisebb tereiben már nem lehetett helye.

És a szintén Jászai-díjas Újhelyi Kinga kevés szövege ellenére az állandó „festői” jelenlétével bármelyik antik kórussal felér.

A debreceniek vendégjátékának egyetlen kívánnivalója volt a műsorfüzet, amiről vagy elfeledkeztek elhozni, vagy esetleg – szintén új keletű szokásként – el sem készült. Pedig a műsorfüzet az az udvarias gesztus, amit a színház nyújt saját művészei és a mindenkori, mindenholi közönség felé.