
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Lövétei Lázár László József Attila- és Baumgarten-emlékdíjas, Magyarország Babérkoszorújával frissen kitüntetett költővel tartanak beszélgetést a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében kedden este 7 órától – közölte a színház.
2023. április 24., 11:382023. április 24., 11:38
Lövétei Lázár Lászlóval Tompa Gábor, a színház igazgatója beszélget, az esemény a költő legutóbbi, 2021-ben a Kalligram Kiadónál megjelent Feketemunka című kötetére reflektál. Lövétei így fogalmaz a kötet kapcsán: „A '90-es évek eleje-közepe. A hőskor. Feketemunkások Magyarország szinte minden szegletében.
Lövétei Lázár László (Lövéte, 1972. február 2.): költő, műfordító, szerkesztő. 1990-ben érettségizett a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban, 1998-ban szerzett magyar–román szakos tanári diplomát a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1998–2019 között a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője volt. Csíkszentdomokoson él. Fontosabb verseskötetei: A névadás öröme (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1997); Távolságtartás (Pro-Print, Csíkszereda, 2000); Két szék között (Kalligram, Pozsony, 2005); Zöld (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2011); Alkalmi (Sétatér, Kolozsvár, 2016); Miféle harag (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019); Feketemunka (Kalligram, Budapest, 2021).
Doina Ioanid: Ideje, hogy fülbevalót hordj és más poémák (prózaversek, Lector, Marosvásárhely, 2019); Gheorghe Crăciun – Ioan Groșan – Mircea Nedelciu: Román triptichon (elbeszélések, Lector, Marosvásárhely, 2021).
A beszélgetésre 10 lejes jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.

Bukarestben mutatják be Lövétei Lázár László Feketemunka című verseskötetének román fordítását február 2-án 19 órától – közölte a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Bukarest.

Feketemunka – ez a címe Lövétei Lázár László legújabb, tavaly napvilágot látott verseskötetének, amely az 1990-ben Erdélyből Magyarországra indult hatalmas munkaerő-vándorlásnak állít emléket.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.
A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!